Márciusi sikerek az ELTE PPK Sporttudományi Intézet életében

Remek hírek érkeztek az ELTE PPK Sporttudományi Intézet – Szombathely (továbbiakban: Sporttudományi Intézet) felől. Márciusi összefoglaló.

Március 4. – Buti Nikolett búcsúzott a végzősök nevében

Március 4-én az ELTE Savaria Egyetemi Központ Facebook-oldalán teljes terjedelmében, változtatás nélkül elolvashatóvá vált Buti Nikolett frissdiplomás testnevelő–gyógytestnevelő és egészségfejlesztő tanár ünnepi beszéde, amellyel február 26-án a szűk körben megrendezett diplomaosztó ünnepségen búcsúzott el az alma matertől a sporttudományi képzési területen végzett hallgatók nevében. „Kívánom hallgatótársaimnak, hogy használjátok ki az egyetemi éveiteket, tanuljatok, fejlődjetek, hiszen a befektetett munka mindig megtérül, akár már az egyetemi éveitek alatt kamatoztatni tudjátok az itt megszerzett tudást, a későbbiekről nem is beszélve. Azonban mindig szakítsatok időt a közösségi programokra is, legyen akár az csak egy közös Zoom-parti ebben a nehéz időszakban” – hívta fel a figyelmet.

A teljes beszéd szövege ide kattintva olvasható az ELTE Savaria Egyetemi Központ Facebook-oldalán.

Március 5. – Egyetemi tanári kinevezés

Szegnerné dr. Dancs Henriette-t, az Intézet habilitált oktatóját március 1-jétől egyetemi tanárrá nevezte ki Áder János köztársasági elnök – a hírt bejelentő cikkében az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar részletesen bemutatta az újdonsült egyetemi tanár eddigi tevékenységét. „A sport világát nemcsak komplex tudományelméleti megközelítésből ismeri, hanem annak gyakorlati vonatkozásait is megtapasztalta élsportolóként és edzőként is. (…) A sporttudományon belül két szakterületen, a sportszociológiában, valamint a teljesítményelemzés terén nemzetközileg elismert kutatási és publikációs tevékenységgel rendelkezik. (…) Szakmai pályafutásának egyik legértékesebb publikációja az »Essentials of Performance Analysis in Sport, Edition 3.« című kötet a New York-i székhelyű Taylor and Francis kiadó közlésében, amely a szakterület legfontosabb és legalapvetőbb angol nyelvű szakirodalmi művének számít” – olvasható a cikkben.

A cikk teljes terjedelmében ide kattintva elolvasható.

Március 5. – ELTE Health mobilapplikáció

Március 5-én tudatták a követőikkel, hogy a Sporttudományi Intézet szakmai közreműködésével fejlesztett ELTE Health néven mobilapplikációt a Noispot Innovations Kft., kutatók és orvosok számára egyaránt. Az adminisztrációs felületen a szakemberek a Garmin órák és a 24 órás vérnyomásmérők adatainak elemzését tudják elvégezni. Az applikáció iOS és Android operációs rendszeren is elérhető, amit nemsokára a Garmin okosórával rendelkezők ingyenesen letölthetnek és használhatnak. Az ELTE Health Promotion adminisztrációs felületet és a hozzá tartozó mobilapplikációt az EFOP-3.6.1-16-2016-00018 számú, a felsőoktatási rendszer K+F+I szerepvállalásának növelésére kiírt pályázat keretében valósították meg.

Március 8. – Férfi tornászsikerek

Március 6-7-én a felnőtt férfi országos II. osztályú vidékbajnokságon, Budapesten a Sporttudományi Intézet is képviseltette magát férfi tornász hallgatóival és – aktív versenyző – oktatójukkal. A csapat a második helyet szerezte meg, míg egyéni összetettben Regős Lappints a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A hír ide kattintva található meg a Sporttudományi Intézet Facebook-oldalán.

Március 9. – Női tornászsikerek

A tornászsikerekből a női hallgatók körében sem volt hiány. Március első hétvégéjén rendezték meg Budapesten a női felnőtt másodosztályú tornász vidékbajnokságot, amelyen a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület – az Intézet hallgatóiból álló, női csapata – harmadik helyen végzett. Szerenkénti versenyben felemáskorláton szintén harmadik helyezést ért el Lehota Szimonetta, aki a SzOESE tudósítása szerint mindig nagy segítsége a csapatnak. „Most is sok múlott rajta, de a gerendán elszenvedett sérülése ellenére még vállalta a talajt és az ugrást. Külön elismerést érdemel a felemáskorláton megszerzett harmadik helyezése” – áll az említett cikkben. A csapat edzője: Sárai Gabriella.

A teljes cikk ide kattintva olvasható el a SzOESE weboldalán.

Március 12. – Lőtérfejlesztés

A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület újabb sportolási lehetőséggel bővült – jelentették be a Sporttudományi Intézet Facebook-oldalán, amelyben tudatták: dr. Polgár Tibor és Pintér Zsolt kezdeményezésére, dr. Scheuer Gyula kancellár közbenjárásával indultak el lőtérfejlesztésre irányuló törekvések az ELTE Savaria Egyetemi Központban. A projekt első lépései meg is valósultak: dr. Nébald György, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke, valamint Pintér Zsolt, az ELTE Savaria Egyetemi Központ koordinációs igazgatója aláírták a lőtér fejlesztésére vonatkozó megállapodást, valamint az érintettek meg is kapták a szükséges sporteszközöket. De ez még nem minden: a Honvédelmi Sportszövetség további eszköz és rendezvényszervezési támogatást nyújt a fejlesztéséhez, amit a hallgatók és oktatók mellett külső partnerek használhatnak majd.

Március 12. – Elismerésben részesült oktató

„Vas Megye Szolgálatáért Sport Tagozata” elismerésben részesült dr. Polgár Tibor címzetes egyetemi docens, a Sporttudományi Intézet oktatója – jelentette be a Vas megye hivatalos weboldalán megjelent hír alapján az ELTE Savaria Egyetemi Központ a Facebook-oldalán, majd nem sokkal később az Intézet hosszas méltatást közölt az oktató eddigi tevékenységéről. A hivatalos indoklás szerint az elismerést az elmúlt négy évtizedben a megye sportéletében, a sportszakember-képzésében és a sporttudományban meghatározó szerepe miatt kapta meg.

A részletes méltatás ide kattintva olvasható el a Sporttudományi Intézet Facebook-oldalán.

Március 15. – Kitüntetésben részesült oktató

A sporttudomány, ezen belül a  terheléstan területén végzett kiemelkedő kutatói-oktatói munkája, valamint a szakmai utánpótlás nevelésében és a szombathelyi sporttudományi kutatások nemzetközi rangra emelésében vállalt szerepe elismeréseként prof. dr. Ihász Ferenc, a Sporttudományi Intézet egyetemi tanára a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott – olvasható az Intézet Facebook-oldalán, a Magyar Közlöny 2021. évi 42. számára hivatkozva. A magas rangú állami elismerés apropóján a megye napilapja, a Vas Népe is felkereste az oktatót, aki beszélt eddigi pályájáról, terhelésélettani kutatásairól, hallgatóiról és 11 doktoranduszáról, valamint az utánpótlás-nevelésről mint egyik missziójáról.

A cikk ide kattintva olvasható a Vas Népe weboldalán.

Március 16. – Újabb elismerésben részesült oktató

H. dr. Ekler Judit, a Sporttudományi Intézet intézetigazgatója Pro Ingenio elismerő oklevelet kapott tehetséggondozási tevékenységének megbecsüléseként. A díj azoknak az ELTE-s oktatóknak, kutatóknak ítélhető oda, akik a középiskolások és az egyetemi hallgatók tudományos tevékenységének elősegítéséért és kibontakoztatásáért éveken át eredményes, áldozatos munkát végeznek.

Március 22. – Cheerleader csapat

Újra szeretnék indítani az ELTE SEK cheerleader csapatát, amelyet Borsos Petra neve fémjelez. Borsos Petra a Testnevelési Egyetemen szerzett diplomát, majd hazaköltözött Szombathelyre. Az egyetemi évei alatt öt éven keresztül az egyetemi cheerleading csapat tagja volt, három éven keresztül pedig a cheerleading szakosztály vezetésével és utánpótlás-neveléssel is foglalkozott. A felhívás szerint ez a sport magában foglalja a talajtorna alapjait, a táncos forgásokat és ugrásokat, ezért előny, ha a jelentkező rendelkezik tornász, illetve táncos múlttal, de előzetes tudás nélkül is jelentkezhet bárki, amennyiben megvan benne a lelkesedés és a csapatban való gondolkodás.

A jelentkezési űrlap ide kattintva érhető el.

Március 23. – Racketlon-siker

Március 23-án megjelent cikkében a Nemzetközi Racketlon Szövetség rangsorba állította a világ legjobb versenyzőit a sportágban, ami az asztaliteniszt, a tollaslabdát, a fallabdát és a teniszt foglalja magában. Ami az öt legjobb szenior racketlonost illeti, az első helyre Sákovics Pétert, a Sporttudományi Intézet oktatóját sorolták, aki három különböző korosztályban nyert világelső címet – adta hírül a Sporttudományi Intézet. Másnap az ELTE Savaria Egyetemi Központ közölte egy korábban készített interjúját; a Szövetség által „ütőlegendaként” emlegetett Sákovics Péterrel 2010-ben Kleinhappel Miklós beszélgetett annak apropóján, hogy a világranglista élére került.

A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

Március 26. – E-sport

Március 26-án került sor a Sporttudományi Intézet életében hagyománynak számító Sportszakmai Napra, azonban igazodva a járványügyi helyzethez, nemcsak a lebonyolítás formája volt „online”, hanem maga a téma is: az e-sport. A témaválasztást persze nem csupán a távolléti oktatás indokolta, hanem az is, hogy a sportág jelentősen megnövelte népszerűségét a fiatalok körében. A rendezvényről a későbbiekben részletes tudósítást közlünk.

Az élőben zajlott rendezvény felvétele továbbra is nézhető ide kattintva a Sporttudományi Intézet Facebook-oldalán.

Kiemelt kép: saját montázs a cikkben szereplő képekből
Szöveg forrása: ELTE PPK Sporttudományi Intézet Szombathely Facebook-oldal, ELTE Savaria Egyetemi Központ Facebook-oldal, ppk.elte.hu, vaol.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]