A mai világban szinte minden ember életében fontos szerepet játszik a zene, az éneklés. Vannak olyanok is, akik annyira szeretik, hogy úgy döntenek, ilyen irányban tanulnak tovább. Ezúttal két olyan ének-zene tanár szakos hallgatóval olvashattok interjút, akik arról mesélnek, hogyan kerültek közel a zenéhez, és hogy mik a terveik vele.
Első interjúalanyom, Szalai Kamilla, másodéves ének–angol szakos hallgató, akihez régóta közel áll a zene. Elmesélte, hogy már 13 éve mozog ebben a művészeti ágban. „Mindenki zenél a családunkban, így egyértelmű volt, hogy én is választok magamnak egy hangszert. Klarinétot szerettem volna, viszont az a képzés nem indult, így maradt a zongora” – idézte fel a kezdeteket. Azért szeret zongorázni, mert neki ez olyan, mint egyfajta terápia. Azt mondja, akár hallgatja, akár játszik, mindig kiszakítja egy kicsit a valóságból, hiszen akkor csak arra az egy dologra koncentrál. „A középiskola vége felé jutottam el addig a pontig, hogy én zenével szeretnék foglalkozni a továbbiakban. Amikor szakot kellett választani, akkor mindenképpen valamilyen zenei szakot szerettem volna. Voltam itt a SEK-en nyílt napon, és nagyon tetszett. Ekkor mondta nekem a tanszékvezető, hogy ő megjelölné az ének tanárit is, ugyanis én eredetileg zenekultúra szakra szerettem volna járni, de az nem indult, amit előre sejteni lehetett. Így kerültem erre a szakra” – árulta el. Kamilla annak ellenére, hogy ezen a képzésen van, nem szeretne hagyományos értelemben vett pedagógus lenni. Úgy érzi, nem lenne jó abban, hogy kiálljon egy egész osztály elé. Az egyetem elvégzése után szeretne zongoratanárira járni. „Tanítok egy színészt a szabadidőmben zongorázni, ez pedig elég tapasztalatot ad ahhoz, hogy tudjam, a jövőben is szeretnék zongorát tanítani. Teljesen más egy emberrel foglalkozni, egy személyt fejleszteni, mint amikor ki kell állni akár egy 30 fős osztály elé, és le kell adni nekik az anyagot. Úgy érzem, sokkal jobban menne a tanítás, ha csak egy emberrel kellene foglalkoznom” – fejtegette.
Szalai Kamilla – Fotó: ELTE SEK (archív)
A második interjúalanyom Bolbos Laura volt, szintén másodéves ének–angol szakos hallgató. A lányok évfolyamtársak ugyan, viszont egészen más életútjuk és elképzelésük van. „Az én családomban – Kamilláéval ellentétben – nincsenek zenészek, viszont mindenki zenekedvelő. Általános iskolában döntöttem úgy, hogy zenével szeretnék foglalkozni, így a felső tagozatot Ajkán végeztem el ének tagozaton. Ott szerettem meg igazán a kóruséneklést is például, valamint ott foglalkoztam komolyabban a zenével, mivel én külön zeneiskolába nem jártam. Apukám kiskoromban sokszor gitározott, úgyhogy innen jött a gitár szeretete. Egy ideig ő tanított, később pedig internetről autodidakta módon tanultam meg a saját szórakoztatásomra”. Azon túl, hogy megtanult gitározni, Laura elmesélte, hogy 11.-es korában a barátai bevették a zenekarukba énekesnek. Elmondta, hogy voltak fellépéseik különböző rendezvényeken, bálokban, sőt még egy tehetségkutatóban is szerepeltek. „Ez örömzene volt igazából. Összeültünk, zenélgettünk, dalokat is írtunk, szóval ez inkább a saját szórakoztatásunkra volt. Ezen kívül zenéltem én sokféle emberrel. Volt például olyan, hogy egy gálán vagy ballagáson gitáros kísérőként szerepeltem, szóval van némi tapasztalatom” – mondta.
Laura tudta, hogy a zene irányában szeretne továbbtanulni, a tanári pálya viszont az általános iskolás testnevelőtanára ötlete volt. Ő ajánlotta neki, hogy ha már zenével szeretne foglalkozni, de az angolt is szereti, akkor menjen tanár szakra, ha úgy érzi, menne neki. „Egy ideig meg sem mertem nézni, hogy van-e ilyen párosítás, mert féltem, hogy találtam magamnak valamit, ami igazából nincs is. Aztán ahogy telt az idő, egyre jobban éreztem, hogy ez az én irányom. Igazából nem szeretném azt a klisét mondani, hogy mindig szerettem gyerekekkel foglalkozni, de lovagoltam évekig, és amikor táboroztattunk, volt szerencsém kipróbálni a tanítást, és nagyon tetszett. Örömet okoz, hogy gyerekeknek segíthetek, taníthatom őket. Megnéztem végül a szakpárosítást, illetve az ének követelményrendszerét, aztán eléggé kétségbeestem… Elgondolkodtam, de aztán úgy voltam vele, hogy nehéz, de egy próbát megér. Így kerültem ide” – avatott be a kezdetekbe. A lányok elmesélték azt is, hogy mindkettejük szerint jó döntés volt erre az egyetemre jelentkezni. Jó oktatóik vannak, megkapják a megfelelő segítséget.
Bolbos Laura – Fotó: ELTE SEK
Kamilla szerint itt tényleg személyes kapcsolatunk lehet minden tanárral. „Mivel kevesen vagyunk, vannak olyan óráink, ahol egyedül lehetünk a tanárunkkal, így pedig sokkal jobban tudunk fejlődni, hiszen ott azon az órán csak velünk foglalkozik az oktató”. Ehhez Laura hozzáfűzte: „A hangulat is nagyon jó, mivel nem vagyunk sokan a zenei tanszéken, úgyhogy családias az egész, jó csapat verődött össze. Mindenki nagyon segítőkész, amibe tudunk, segítünk a másiknak. Jó kis közös programjaink is vannak: adventkor például mindig együtt díszítjük a tanszéket, és nagyon jól szoktuk érezni magunkat”.
Két lány, két különböző életút, egy közös érdeklődés. Öröm volt látni a lányok szemében, hogy mennyire szeretik a zenét, s mennyire örülnek annak, hogy ezzel foglalkozhatnak tanulmányaik során.
Kiemelt kép: Mihajliv Renáta (archív)
