Ünnepélyes esküvel pecsételték meg elhatározásukat

Idén is elsőként Szombathelyen nyitotta meg az új, 2019/2020-as tanévet az Eötvös Loránd Tudományegyetem, melyen ünnepélyes esküvel és jelképes kézfogással váltak az elsőéves hallgatók Szombathely megyei jogú város és az ELTE polgáraivá.

2019. szeptember 4-én az Agora Savaria Filmszínházban tartott ünnepélyes tanévnyitón az elsőéves hallgatók mellett részt vett és beszédet mondott prof. dr. Borhy László, az ELTE rektora, dr. Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatója és a rendezvény házigazdája, dr. Rónay Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánhelyettese, dr. Kozsik Tamás, az ELTE Informatikai Kar dékánhelyettese, valamint dr. Puskás Tivadar, Szombathely megyei jogú város polgármestere, címzetes egyetemi docens.

Az elsőként felszólaló Borhy László rektor arra emlékeztette a megjelenteket, hogy az ELTE Magyarország legrégebb óta folyamatosan működő egyetemeként idén a 385. tanévét kezdi meg. A tekintélyes múltat igyekszik feleleveníteni az Eötvös Loránd-emlékév is, ami a névadó halálának 100. évfordulójáról emlékezik meg. „Nem csak Eötvös Lorándhoz kötődő örökségünkre lehetünk büszkék, hiszen a Savaria Egyetemi Központ révén egy valamivel fiatalabb, ám annál tevékenyebb intézmény születésnapját is ünnepelhetjük az idén” – hívta fel a figyelmet a 60. jubileumát ünneplő szombathelyi felsőoktatásra. Elmondta, hogy a nagy korkülönbség ellenére büszkék lehetünk a SEK-re, hiszen „sikerrel nőtt fel a három évvel ezelőtt megkezdődött integráció feladataihoz, és az egykori reményteli várakozásokat könnyűszerrel meghaladva nagyszerű eredményeket mondhat magáénak”. Ezek közül a legfontosabbakat felsorolva elmondta, hogy az egyetem szenátusa felismerte, hogy a 21. század dinamikus környezetében a legnagyobb szükség a jól felkészített és magasan képzett pedagógusokra van, így alakult meg 2018-ban új szombathelyi egységként az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központja. A városban nagy hagyományokkal rendelkező pedagógusképzés népszerűségét jelzi, hogy a felvételt nyert hallgatók eloszlásában ez a képzési terület áll vezető helyen, hiszen a hallgatók 34,5%-a ide jelentkezett – magyarázta. Hozzátette azt is, hogy az idei évben jelentősen erősödtek a közgazdasági képzések, ahová a felvettek negyede jelentkezett. „A 2019/2020-as tanév második félévétől gazdálkodási és menedzsment, valamint turizmus és vendéglátás alapszak indul duális formában, utóbbi egészség- és sportturizmus, továbbá vallási- és zarándokturizmus specializációkkal” – ismertette a képzési kínálat frissülését.

Fotó: Papp Laura Kinga

Németh István rektorhelyettes, a rendezvény házigazdája mindenekelőtt megköszönte a rektor meleg és üdvözlő szavait. Felidézte, hogy amikor a városunkban született Borhy László megbízta őt a rektorhelyettesi feladatokkal, arra kérte, úgy végezze feladatait, hogy mindketten büszkék lehessenek arra, hogy Szombathelyen születtek, és ez az intézmény úgy működjön, hogy méltó legyen a helyi hagyományokhoz. Az elsőéves hallgatókhoz fordulva így szólt: „Ez egy nagy lehetőség önök számára, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanulhatnak Szombathelyen”, majd arra kérte őket, hogy feladataikat becsülettel és tisztelettel végezzék a későbbiek során. Ezt követően Szent-Györgyi Albertet idézte fel, aki szerint „az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog”. Úgy véli, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ezeket a gondolatokat minden képzésében magáénak vallja.

Rónay Zoltán elmondta, hogy öröm és büszkeség számára a Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánhelyetteseként köszönteni az ELTE-hez újonnan csatlakozó hallgatókat, ugyanis a Kar a kezdetektől fogva elkötelezett volt az iránt, hogy a Savaria Egyetemi Központtal történő integráció sikeresen megvalósuljon. Kozsik Tamás dékánhelyettes arról beszélt, hogy az Informatikai Kar számára nagy lehetőség volt az, hogy képzéseivel megjelenhetett Szombathelyen.

Mielőtt elhangzottak volna Puskás Tivadar polgármester köszöntő szavai, sor került az elsőéves hallgatók ünnepélyes eskütételére. „Szombathely megyei jogú város mindig örül neki, ha látja a jövő fiatalságát, és látja azt, hogy biztosított a város, a megye és Magyarország továbbhaladása. Mert önök a jövő, a jövő értelmiségei” – kezdte beszédét a polgármester, majd arra figyelmeztetett, hogy értelmiséginek lenni megtiszteltetés, feladat és egyben felelősség is. Megtiszteltetés, mert tanulmányaink során olyan tudományos információkra tehetünk szerint, melyek által a világ jobb és számunkra is ismertebb lesz. Másfelől azonban az értelmiségi réteg részeként példaképekké is fogunk válni, ám ez magában hordozza azt is, hogy ez bizony nagy felelősséggel jár, hiszen nem csupán az egyén, hanem az őt körülölelő közösség fejlődését is meghatározza – fejtegette. Kiemelte azt is, hogy jól döntöttek az elsőéves hallgatók, amikor a Savaria Egyetemi Központba nyújtották be a felvételi jelentkezésüket, ugyanis a vasi megyeszékhelyhez hasonlóan – ami kétezer éve folyamatosan lakott, és ahol a segítés, a szociális érzékenység példaképe, Szent Márton is élt – a szombathelyi felsőoktatás is értékekkel, gyökerekkel és szellemiséggel bír.

Fotó: Papp Laura Kinga

A beszédeket követően Borhy László rektor jelképes kézfogással fogadta az elsőéves hallgatókat az ELTE polgáraivá. Egyikük, Takács Péter, elsőéves angol–földrajz osztatlan tanár szakos hallgató így emlékezett vissza erre: „Esküt tettem az ELTE Savaria Egyetemi Központjának évnyitó ünnepségén. Ezenfelül köszönetet kell mondjak minden szervezőnek, főpásztornak és pásztornak, hiszen remek gólyahetet tudhatunk magunk mögött. Minden gólya nevében hálás vagyok nekik! Másrészt köszönet mindenkinek (különösen a családomnak), aki valamilyen módon a segítségemre volt abban, hogy eljuthassak idáig, illetve köszönet jár azoknak, akik a napokban kifejezték jókívánságaikat. Megígér(t)em, hogy méltó polgára leszek Szombathely városának és az egyetemnek, de sosem fogom elfelejteni az otthonomat és a tapolcai gimnáziumot!”.

A rendezvényen Németh István rektorhelyettes gyémántdiplomát nyújtott át nyolc olyan öregdiáknak, akik hatvan évvel ezelőtt szereztek oklevelet Szombathelyen.

A tanévnyitóról készült videófelvétel ide kattintva tekinthető meg.

 

Kiemelt kép: Papp Laura Kinga

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]