Az árvíz helye − Bödecs László kötetbemutatója Szombathelyen

Bödecs László ismét kötetbemutatóra készül, ezúttal szülővárosában, Szombathelyen. Új verseinek gyűjteményét 2019. szeptember 12-én, délután 5 órától mutatja majd be a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermében.

Az elsőkötetes fiatal írópalánták bemutatóját mindig nagy érdeklődés övezi. Vajon ki ő? Milyen témákban alkot? Pilinszky, Ady vagy József Attila hatása érződik rajta jobban? – ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak bennünket. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor Bödecs László, szombathelyi származású író, költő, a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az ART7 portál irodalmi szerkesztője a vasi megyeszékhelyen mutatta be első, Semmi zsoltár című kötetét. „Jól összerakott kötet, de még nem érződik az egyéni hangja” – mondták akkoriban. Kiforrott egyéni hangot kezdő költőtől elvárni egyébként is badarság volna, így amikor a mű szakmai értékelésére került sor, ez nem vont le annak értékéből: amellett, hogy Merítés-díjjal jutalmazták, beválogatták 2015 legjobb verseskötetei közé is. Most azonban megint izgatott várakozással nézünk az esemény elé: vajon sikerült megtalálnia önálló hangját Az árvíz helyében?

A kötetbemutatón jó eséllyel választ kaphatunk erre, miközben a szerző felolvasást tart saját verseiből. A lírafolyamot Doma Bence zenész és dalszövegíró akusztikus gitáron kíséri majd. Ezt követően Kocsis Marcell, a BDPK egykori hallgatója, az f21.hu kulturális oldal szerkesztője moderálja majd azt a beszélgetést, ami a szerző és dr. habil. Fűzfa Balázs egyetemi docens, irodalomtörténész között zajlik majd, kitérve a szombathelyi vonatkozásokra, a kortárs líra formanyelvére és a hagyományok kérdéskörére.

A kötetről egyébként így ír Térey János: „»Mennyire ​szeretlek, élet«, évtizedek óta nem olvastam ennyire pozitív töltetű magyar verssort. Mintha költészetünkben valaki tiltaná az örömöt. Természetesen ez is így folyatódik: »Mennyire szeretlek, élet, / most, hogy nem vagy.« Bödecs László mégsem krízisközérzetről ad hírt. Nyugodt, csöndes gyűjteményét életvágy itatja át.”

A költő és az irodalmár eszmecseréje után a hallgatóság számára lehetőség nyílik a kötet megvásárlására is.

A belépés díjtalan.

Időpont: 2019. szeptember 12. 17:00
Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadóterme (9700 Szombathely, Dr. Antall József tér 1.)

Facebook-esemény ide kattintva.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]