Beindult az atlétika szezon − A SZoESE sorra szállítja a jobbnál jobb eredményeket

Az elmúlt hetekben akadály- és hegyifutó, valamint Csótó-kerülő versenyen is részt vettek a SZoESE atlétái. Kívés István csapata nemcsak a versenyzésben, hanem a szervezésben is kivette a részét. Május 16-án rendezték meg 80 indulóval a XXXII. Tavaszi Rendhagyó Csótófutás Szombathely versenyt.

Petrovics Alex a 4., Jacsev Sámuel pedig a 7. helyet szerezte meg a 2019. évi Hegyifutó Magyar Bajnokságon. A MASZ/Hegyi- és Terepfutó Bizottsága szervezésében 11. alkalommal került megrendezésre Magyarország Nyílt Hegyifutó Magyar Bajnoksága, ebből 6. alkalommal volt a befutó a Kékestetőn. A felnőttek mezőnyében indultak a SZoESE versenyzői: az 1998-as születésű Jacsev Sámuel, és nála egy évvel idősebb csapattársa, Petrovics Alex is. A parádfürdői rajttól 9,5 km-es távot futottak Kékesig; hazai viszonylatban rengeteg szintkülönbséggel volt megrajzolva a pálya. A rajt után Jacsev Samu az élre állt, és a hegy lábáig ruganyos léptekkel tartotta is a pozícióját. Jöttek azonban a szemre kevésbé tetszetős mozgású specialisták, és a SZoESE atlétája fokozatosan hátrébb szorult, végül 7.-ként ért célba. Jobban osztotta be az erejét Petrovics Alex, aki viszont fokozatosan jött fölfelé. Alig fél perccel elmaradva a dobogótól a negyedik helyet szerezte meg.
Kívés István a csapat edzője, így reagált a verseny után: „Volt harmadik emberünk is, Szalay Levente, akinek érvényes sportorvosi igazolását sajnos túl későn töltöttük fel az OB felületére, így csak a nyílt versenyben értékelték. Vele együtt csapatban egy ezüstöt érhettünk volna el. Összességében nagyon elégedett vagyok a fiúk teljesítményével!”

4. Petrovics Alex SzoESE: 48:28
7. Jacsev Sámuel SzoESE: 50:06

Jacsev Sámuel és Petrovics Alex sajnos a Kékestetőn nem állhatott dobogóra, de még lesz lehetőségük javítani
Fotó: Facebook

Ugyanezen a hétvégén rendezték meg a Greiner Cross Challenge 2019 névre hallgató akadályfutó versenyt Mosonmagyaróváron, ahol izgalmas versenyen biztos SZoESE győzelem született. Kívés Bendegúz idén a negyedik abszolút győzelmét szerezte a különböző akadályfutó versenyeken. Ötödik alkalommal rendezték meg Mosonmagyaróváron a hely adottságait maximálisan kiaknázó terep-akadályfutó versenyt. Sok új arcot lehet látni évről évre, ám aki egyszer már részt vett ezen a jól szervezett versenyen, az a következő évben is indulni akar, ezt támasztja alá a folyamatosan bővülő nevezőszám. A szokásos természetes és mesterséges akadályok leküzdése után kenuzással fejeződött be a körülbelül 11 km-es táv, ami a kisebb-nagyobb folyóágakon, ereken, csúszdákon és zuhogókon vezetett. Alapvetően csapatverseny, és a tagok a verseny végén együtt, ugyanabban a kenuban eveztek, tehát nem volt érdemes elhagyni egymást a futás közben. A csapatok a vízi járművek számának megfelelő létszámú hullámokban indultak. A versenyben az abszolút győzelmet a SZoESE sportolója, Kívés Bendegúz és a győri Tömböly Dávid alkotta páros szerezte meg – meggyőző fölénnyel, 1 óra 3 perc 14 másodperccel.
Ugyancsak jó teljesített a szombathelyi Major Gábor, Faragó Dávid kettős, akik 1:12’51-es idővel az abszolút negyedik, míg a kétfős férfiak között a 3. helyen végeztek.
A SZoESE-ből Süle Szilviát és Purgai Evelynt soraiban tudó Molon Labe nevű vegyes csapat ugyancsak bronzérmet lapátolt be.

Minden évben a megszokott szervezőcsapat vágott neki a szervezésnek, név szerint a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség, a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület és az ELTE SEK. Ősszel Csótó, tavasszal emlékmű futás van terítéken, ám a szervezőknek számolniuk kellett az időjárás viszontagságaival. A verseny előtt napok óta esett az eső, de az időjárás-jelentés a kitűzött időpontban már kifejezetten jónak jósolta a napot, ami délelőtt 10-re be is következett. A napokig tartó esőzésnek viszont a nyomai megmaradtak és az emlékművet körülvevő nagyobbra nőtt fű zavarta volna a versenyzők komfortját. A szervezők nem tétlenkedtek és jött az ötlet, hogy tavasszal is Csótó-futás legyen, hiszen ott a versenypálya már délre száraz is lesz, csak a Tóvendéglő környéki versenyközpontban van szintén kaszálatlan fű. Újabb változtatás volt, hogy a versenyközpont a régi hídnál legyen, mint korábban már annyiszor. Mint utólag kiderült, remek döntés született. A helyszín kínált néhány rendhagyó lebonyolítási lehetőséget is. Az ovisok és a kisiskolások a szigeten futottak egy, illetve két kört, míg a többiek változatlanul a Csótó körön versenyeztek.

A szokásoknak megfelelően ismét rengetegen segédkeztek a szombathelyi futóverseny megrendezésében
Fotó: SZoESE archív

Kívés István, Havasi Attila, Koltai Miklós rendezők: „A verseny délelőttjén kivirult az idő, és a sportszakmai gyakorlaton lévő egyetemi hallgatók is erre a napra álltak rendelkezésre. Számítottunk rá, hogy a szokásosnál kevesebb résztvevő lesz, de vállaltuk, hogy megtartjuk a versenyt. A résztvevő iskolákat, óvodákat értesítettük a helyszínváltozásról. Némi finomítással kiváló helyszín a Sziget, jól döntöttünk.”

Végeredmény:

Kis- és középső csoport
Fiú (3 fő): 1. Márkus Bálint – Benczúr, 2. Gaál Zétény – Weöres, 3. Major Dávid – Hétszínvirág
Leány (4 fő): 1. Takács Petra – Margaréta, 2. Sáray Júlia – Mesevár, 3. Gergye Anna Róza – Kőszeg Központi

Nagycsoport
Fiú (10 fő): 1. Ettinger Noel – Kőszeg Központi, 2. Pergel Bence – Gazdag, 3. Derdák Dimitri – Weöres
Leány (6 fő): 1. Gergye Diána – Kőszeg Központi, 2. Vörös Rubina – Weöres, 3. Kovács-Komlenecz Emma – Brenner
Óvodák versenye: 1. Weöres, 2. Mesevár, 3. Kőszeg Központi

I. korcsoport
Fiú (9 fő): 1. Hende Mátyás – Oladi, 2. Horváth Ágoston – Gothard, 3. Dudás Noel – Kőszeg Béri Balog
Leány (14 fő): 1. Horváth Amira – Kőszeg Béri Balog, 2. Gergye Liliána – Kőszeg Béri Balog, 3. Havasi Dorina – Zrínyi
Csapatverseny: 1. Gothard

II. korcsoport
Fiú (6 fő): 1. Nagy Dénes – Gothard, 2. Söptei Bálint – Gothard, 3. Marton Olivér – Kőszeg Béri Balog
Csapatverseny: 1. Gothard
Leány (4 fő): 1. Pápai Nerina – Kőszeg Béri Balog, 2. Gérnyi Zoé – Kőszeg Béri Balog, 3. Piros-Wurst Amira – Kőszeg Béri Balog

III. korcsoport
Fiú (5 fő): 1. Babics Marcell – Gothard-SZoESE – 4:53,6; 2. Czeczeli Bende – Gothard-SZoESE – 5:01,5; 3. Radványi Gergő – Gothard – 5:03,8
Leány (1 fő): 1. Kolman Klaudia – Brenner-SZoESE – 5:23,6

IV. korcsoport
Fiú (3 fő): 1. Sarkadi Lehel – Bolyai-HVSE – 4:42,7; 2. Horváth Botond – Zrínyi-SZoESE – 5:13,2; 3. Béres Milán – Kőszeg Béri Balog – 5:22,5
Leány (9 fő): 1. Iker Natalia – Kőszeg Béri Balog-SZOSI – 4:57,5; 2. Róka Bora – Kőszeg Béri Balog-SZOSI – 5:39,7; 3. Harkay Emőke – Bolyai-HVSE – 6:08,9

Abszolút
Férfi (1 fő): 1. Horváth György – SZoESE – 3:54,0

Női (2 fő): 1. Valaczka Viktória Andrea – ELTE-SEK-SZoESE – 5:42,8; 2. Polgár Dóra – ELTE-SEK-SZoESE – 5:44,1 3. Pásti Fanni – Premontrei-HVSE – 5:53,9

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]