Ezerszer gondolt csodaszépet – Költészet napi verscsokor Ady Endre vonzásában

Április 11-én, 11 órakor vette kezdetét a Savaria Egyetemi Központban a magyar szakos hallgatók és oktatójuk, dr. habil. Fűzfa Balázs egyetemi docens által szervezett ünneplés, melyet a magyar költészet napja alkalmából rendeztek. Ezen a napon – József Attila születésnapján – 1964 óta várják színes programok a verskedvelőket. Elsőként dr. Goda Imre irodalomtörténész, nyugalmazott főiskolai docens tartott nyitott szemináriumi órát az A-épület egyik katedráján, ahol egykor emlékezetes előadások sorát tartotta a tanító és tanár szakos hallgatóknak. Bár már jó ideje nyugalmazták, időnként újra meghívást kap egykori kollégájától, Fűzfa Balázstól, hogy elkápráztassa a hallgatókat lenyűgöző előadásaival. Legutóbb március 6-án jött el hozzánk szavalni, Cyrano de Bergerac, a barokk próza mestereként számon tartott francia író négyszázadik születésnapján. (Az erről szóló beszámolónk ide kattintva olvasható.)

A költészet napjára 26 versből álló, három fő tételre oszló csokrot állított össze, melyek közül 15 Ady Endre szerzeménye – annak emlékére, hogy idén száz éve halt meg −, a többi pedig más költők tollából származik. Ezekben közös, hogy mindegyik valamilyen módon kapcsolódik a 19-20. század fordulóján élő és alkotó, a haladást és a fejlődést sürgető Adyhoz. Felcsendült József Attila, Juhász Gyula, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Tompa Mihály, Virág Benedek, Vörösmarty Mihály és Weöres Sándor költeménye is, a világirodalmi kitekintés pedig Alekszandr Szergejevics Puskin egy műve erejéig volt jelen.

I. „Mégiscsak száll új szárnyakon a dal”

Az első tételben olyan versek kaptak helyet, amelyek valamilyen módon a szerzők korabeli elmaradott országunkhoz, a faluhoz mint nyugalmat árasztó otthonhoz, vagy a hazaszeretethez kapcsolódnak. Az erős felütést Ady megszólaltatása adta meg, mely versek mindegyike az 1906-ban napvilágot látott Új versek kötetéből származik. Az elmaradottság szimbólumait vonultatja fel ezekben a versekben. Ady elvadult tájon gázol képzeletben, mikor papírra veti: „Ős, buja földön dudva, muhar. / Ezt a vad mezőt ismerem, / Ez a magyar Ugar”.  A Hortobágy poétája is – aki „ezerszer gondolt csodaszépet” – szent dalnok lehetett volna „minden más táján a világnak”, ha nem azon a helyen kell élnie, ahol „vad fájdalom” van.

Ugyanakkor a falu számára a menedéket jelenti: „Ez itt falu, az én falum, / Innen jöttem és ide térek”. Hozzá hasonlóan Puskin is így vélekedik: „Köszöntlek, kis falum, – hozzád hozott az út, / békesség, munka és ihlet örök tanyája” és hozzáteszi, „nem kell a hangos és hazug udvar pompája és a vad tivornya gőze” neki sem. „Petőfi és Arany korában a falu jelentette az egészségeset, a tisztát, a jóságosat, ami erőt ad, vele szembe a város a beteges, az esendő, a széthullófélben lévő, sőt az átkos” – mondta Goda Imre. Hozzáfűzte: „Ady fiatalkori verseiben kutakodva rémlett föl emlékeimben olyan 60-65 év távlatából, hogy annak idején tanultuk mi azt a verset, hogy Alexander Szergejevics Puskin Falu”. Elmondta azt is, hogy Puskin körülbelül „az orosz Petőfi” lenne. Gazdag főnemesi családból származott, szép felesége volt, párbajozott, golyót kapott és meghalt. A cári udvarban tartózkodott, de többször is száműzték, ilyenkor mindig falura menekült – tudtuk meg a hátterét annak, hogy hogyan került bele a válogatásba egy orosz író, költő műve.

Ám az elmaradottság, a „nincsen itt virág” problémaköre még nem ült el. Ady korának egyik legfontosabb kérdése az, hogy az új, nyugati eszmék térhódítása lehetséges-e, ezért a továbbiakban is ilyen versek kerültek terítékre a szavalás során. „Hova lett a tarka szivárvány az égről? / Hova lett a tarka virág a mezőkről?” – kérdezi Petőfi A téli esték-ben, s ehhez hasonló kérdést tesz fel Vörösmarty is a Zalán futásában: „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”. Ady erősen rákontráz azzal, hogy „új időknek, új dalaival” kíván betörni Magyarország egykori nyugati kapujánál, Dévénynél, s kijelenti, hogy bizony „mégiscsak száll új szárnyakon a dal”, ami akkor is „győztes, új és magyar”, ha százszor elátkozzák. A dalokra nem csak Ady szerint van szükség: Tompa Mihály madara is arra kéri fiait, hogy énekeljenek. Ha már nincs erejük és kedvük vígan, akkor „legyen a dal fájdalmas, merengő”, de ősi fészkük, bús anyájuk akkor se hagyják el. „Más berekben máskép szól az ének, / Ott nem értik a ti nyelvetek’…” – szólítja fel őket a rendületlen hazaszeretetre. Ady mintha csak megtoldaná ezeket a gondolatokat A föl-földobott kő metaforájával, mely akkor mindig visszaszállna „százszor is, végül is”. „E hazaszeretnek a legszebb imáját egy meggyötört, halálra szánt áldozat égette felejthetetlenül a szívünkbe, Radnóti Miklós” – mondta Goda Imre, mire felcsendültek a Nem tudhatom jól ismert sorai. Adyt ugyanakkor ellentétes érzelmek fűzték szülőföldjéhez: egyszerre akart elszakadni és hazatalálni. Hazamegyek a falumba – jelenti ki versének címében, s a sorok között egy eleve elrendelt, transzcendens szövetség képe bontakozik ki a költő és Érmindszent között, melyre a biblikus motívumok csak még jobban rásegítenek. Úgy szól, mint egy tékozló fiú hazatérte után: „Vagyok tékozló és eretnek, / De ott engem szánnak, szeretnek. / Engem az én falum vár.”

II. „S tudtam nagyszerüen, költősen szeretni”

A második tétel címe Ady Endre A szerelem eposzából vett egyik idézetét viseli. A szerelem mint téma szinte mindegyik költőnél felbukkan, Goda Imre pedig nagyon kedveli a szerelemről szóló verseket, ezért elmaradhatatlan részét képezte a verscsokornak. Ady Endre költészetében ezek egy része kifejezetten provokatív. Az én menyasszonyom-ban például élesen visszavágott azoknak, akiket megbotránkoztatott a viszonya egy táncosnővel. Már az első sorban így csattan fel: „Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, / De elkisérjen egész a síromba”. A Héja-nász az avaron soraiban szintén nem a boldog és harmonikus szerelem képei sejlenek fel. Ugyanez a nyomasztó nyugtalanság figyelhető meg a Levél a hitveshez Radnóti-versben: a különbség annyi, hogy itt a diszharmóniát nem a szerelmesek maguk idézik elő, hanem a körülmények; a távol, a tábor, „a háborúba ájult Szerbia”, a „három vad határ” és a „bombázórajok”.

„Nézz, Drágám, kincseimre, / Lázáros, szomorú nincseimre, / Nézz egy hű, igaz élet sorsára / S őszülő tincseimre” – ez már az idősödő, önmagát betegnek érző Ady vallomása, aki a néhai provokatív lázadást maga mögött hagyva egy másik versében végtelen nyugalommal arról beszél, hogy már vénülő kezével fogja meg szerelme kezét, s már vénülő szemével őrzi annak szemét. A háború képe már itt megjelenik azzal, hogy Ady a „világok pusztulásán” vár riadtan Csinszkával, ám ez a téma a verscsokor harmadik tételében kapott nagyobb hangsúlyt.

III. „Szeretném, ha szeretnének” 

Ady retteg a háborútól, a világ pusztulásától, fél a saját betegségétől, a haláltól. Erősen kapaszkodik Csinszkába, hogy együtt túlélhessék ezt az időszakot. A Szeretném, ha szeretnének sorait megismételve görcsösen hangsúlyozza, mennyire szeretné, hogy látva lássák, és hogy legyen valakié. „Fogadj fiadnak, Istenem, / hogy ne legyek kegyetlen árva” – mondja József Attila. Az Istennel való találkozás Ady Endre esetében is elkerülhetetlen volt a halál állandó közelsége miatt. Nem meglepő módon ő az istenfogalmat is máshogy értelmezte, mint a legtöbb ember. Az ő istene többféle alakot ölthet: az Ima a háború után című költeményében magának a Békének nevezi őt, akihez azután fohászkodik, hogy térdig gázolt a vérben.

„A 18-19. sz. fordulóján egy zalai kis faluban, jobbágysorsból származó pálos rendi szerzetes, Virág Benedek volt a magyar Horatius, aki elsőként fordította az ólatin szövegeket magyarra és tette közkinccsé a nemzet számára. Nyomorúságos körülmények között élt, talán Kazinczyéval lehetne rokonítani. Több mint 200 évvel ezelőtt, a napóleoni háborúk bűvöletében üzent nekünk, mai jövőnket látva, szépséges zsoltárával némileg igazolva, hogy a történelem mégiscsak ismétli önmagát” – fejtegette Goda Imre. Virág Benedek Adyhoz hasonlóan a Békéért kiált, ami enyhet adhat a háború okozta fájó sebekre. De mit tehetnek a földi halandók ezekben a nyomorúságos időkben? „Világnak szenteli magát” mindenki, aki nagy és aki megváltó – mondja Petőfi Sándor, aki ekképp nyugtatja a „szegény jó emberek” hadát: „Tiétek lesz a végtelen jövő”. Mert a szegénység gazdag – jelenti ki Juhász Gyula – aki szerint övüké „ez élet és e lélek”.

Ebben a tételben a háború, az Isten és öregség témája váltakozott. Weöres Sándor versében (Öregek) ez utóbbi jelenik meg: a vers komor hangulatú ténymegállapítások sora az idős emberek életérzéseiről. Érdekesség, hogy a költő rendkívül fiatalon írta. De mikortól számít idősnek valaki? Goda Imre amikor elszavalta először Ady Endrétől A vén diák üdvözletét, még javában diák volt ő maga is. Erre így emlékszik vissza: „Fűzfa Balázs több ízben elvitt minket Erdélybe. Egy ilyen látogatás alkalmával elmentünk Zilahra, ahol Ady Endre költészet iránti szeretete felébredt. Eszembe jutott, hogy 1955. június 18-án, az iskola évzáró ünnepélyén a diákság nevében búcsúztam az iskolától a Vén diák üdvözlete című verssel. Úgyhogy ekkor újra elszavaltam Ady egykori zilahi középiskolája helyén emelt szecessziós épület előkertjében ezt a verset”. A vers nem hiányozhatott ebből a csokorból sem, ezért ezt választotta az utolsó, lezáró költeménynek.

A nyitott szemináriumi óra végén nem maradt más, mint az, hogy beszélgessenek a nagyobb mennyiségű szövegek megtanulásának módjáról. Goda Imre elmondta, hogy ezen versek nagyobb részét diákkorából hozza magával, persze időnként fel kell elevenítenie őket. Ugyanakkor a vers segít megőrizni az ember memóriáját. „Ha az ember elér egy bizonyos kort, és szeretné magát karbantartani, remek választás hozzá az, ha az ember kívülről megtanul verseket. Ugyanezt hallottam Pusztay János tanár úrtól akkor, amikor nyugdíjba vonult. Ő például megtanulta a tizenkét legszebb magyar verset” – mondta Fűzfa Balázs.

A költészet ereje abban rejlik, hogy megmutatja az elmondhatatlant. /Faragó Borbála/

A költészet napi ünneplés ezt követően az „A” épületi aulában folytatódott, ahol levetítésre került az a vers-selfie, ami a Savaria Campus Iroda és az ELTE HÖK Savaria felhívására készült. Ebben a vállalkozó kedvű hallgatók által felmondott versrészletek – Nagy Gáspár Helyzetjelentés Vörösmartynak című verséből – kerültek összevágásra. (A videó ide kattintva megtekinthető.) A nap fényét tovább emelték azok a kis cetlikre nyomtatott költemények, melyeket a folyosókon helyeztek el. Ezekre pillantva sokaknak megjöhetett a kedve a versolvasáshoz.

Felkeltette a program az érdeklődésedet? Akkor legközelebb gyere el te is!
Nem hátrány, ha nem vagy magyar szakos. A vers – ahogy az irodalom is – mindenkié.

Mihajliv Renáta galériája