A méretes orráról ismert, négyszáz éve született íróra emlékeztek

Cyrano de Bergerac, a barokk próza mestereként számon tartott francia író éppen négyszáz évvel ezelőtt született; ennek apropóján emlékeztek meg róla egy nyitott szemináriumi óra keretében a BDPK tanár és tanító szakos hallgatói.

A nyitott szemináriumi óra és Cyrano de Bergerac születési évfordulója véletlenül esett pontosan egy napra, ám a szervező, dr. habil. Fűzfa Balázs szerint ez sorsszerűnek tekinthető. Akár a véletlen, akár a sors műve ez, az biztos, hogy az egybeesés tovább növelte a megemlékezés fényét. Cyrano alakja dr. Goda Imre irodalomtörténész által elevenedett meg abban a teremben, ahol egykor – az azóta nyugalmazott főiskolai docens – élete első felsőoktatási módszertanóráját tartotta tanító szakosoknak, és ahol később számtalan emlékezetes előadással kápráztatta el a hallgatókat.

Goda Imre az 1973-ban indult irodalom tanszék egyik alapító tagja, innen ment nyugdíjba. Az Arany János-korszak egyik legjobb ismerője: fejből tudja a Toldit, melyről tanulmányokat, könyveket is írt. A 19. század magyar irodalma mellett szakmódszertant is tanított, és többször publikált az irodalomtanítással kapcsolatban − ez volt a két fő kutatási területe. Azóta sem tétlenkedik, mióta nyugdíjba vonult: igyekszik szellemét karbantartani, többek között különféle művek megtanulásával, vagy éppen felelevenítésével. „Csodálattal szemlélem, és követendő példának tartom ezt mindannyiunk számára” – fejtegette Fűzfa Balázs.

Fotó: Mihajliv Renáta

„Soha ilyen megtiszteltetésben még nem volt részem” – kezdett bele mérhetetlen alázattal az előadásába Goda Imre, mely a „Lázár vagyok a csókok lakomáján” címet viselte. Témája – ahogy fogalmazott – a szerelem örökszép vallomása volt Edmond Rostand szívszorítóan és andalítóan romantikus Cyrano-legendájában. A mű keletkezési körülményeiről megtudtuk, hogy a 19. század végi irodalmi irányzat a realizmus volt, és úgy tűnt, hogy az addig nagy népszerűségnek örvendő romantika a hanyatlás korszakába lépett. Csakhogy a romantika rendkívüliségeire – mint a nagy túlzásokra, a hatalmas kalandokra, a nagyon gonosz és nagyon jó jellemekre – szüksége volt a társadalomnak, így hát megjelent az „újromantika”. Amikor 1897-ben a párizsi színház színpadán megszólalt a 29 éves Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című hősi játéka, elsöprő sikert aratott Európában és Európán túl egyaránt. Az 17. század szülöttét, és egyben Molière barátját megidéző színmű a világ színpadjain alighanem a legtöbbet játszott, néptömegeket vonzó drámai játék. Az utóbbi fél évszázadban ugyan halványult ennek a drámának a közszereplése, ám ma is él: olyannyira, hogy pár évvel ezelőtt az olasz író, Stefano Benni újraértelmezte és modernizálta Cyrano történetét; ez 2014-ben magyarul is megjelent – tudtuk meg Goda Imrétől.

A sokszereplős (összesen negyvennyolc szereplője van), mozgékonyan helyszínelő, több szálon futó dráma igen nagy figyelmet igényel mind a nézőtől, mind az olvasótól. Az olvasást megkönnyíti az Ábrányi Emil magyarította gördülő ritmus, s az a folyamatos ráismerés, mely a lovagregények és a mítoszok, a kalandtörténetek és a sorozatok után ismerősként, új régi hősként láttatja velünk Cyrano-t, a legyőzhetetlen lovagot, s nem máshogy a vágyott szerelmek archetípusát Roxan személyében – hívta fel a hallgatóság figyelmét az irodalomtörténész. A 19. század hősének azonban valamennyire sérülékenynek kell lenni, ezért Rostand felruházta Cyrano-t az azóta attribútumává vált hatalmas, büszke orrával, s ettől lesz a heroikus klasszicista életmodell szívfájdítóan és andalítóan romantikus. A drámai alakká vált Cyrano minden tette, gondolata a testi rútság kompenzálásából fakad, s nem véletlen az sem, hogy a dráma felvezetése – remek dramatikus technikával – a színpadi párbaj, ahol Cyrano orr-monológja hangzik el.

Fotó: Mihajliv Renáta

Az irodalomtörténész az ötfelvonásos színműből három csomópontot emelt ki: azokat, melyek igazán megjelenítik Cyrano-t, vagy ahogy ő fogalmaz: „a mű lelkéhez nyúlt”, hiszen úgy véli, a dráma lényege a szerelem, és nem a háború. A mű monodráma-játékhoz hasonlóan elevenedett meg a terem katedrája előtt. Korábban tudta fejből, így most csak át kellett ismételnie előtte. Annak idején a Színház- és Filmművészeti Főiskolára való felvételi során Győry Emil színésszel adták elő a darabot: Goda Cyrano, míg Győry De Neuvillette Christian bőrébe bújt ekkor. Ehhez a történethez kapcsolódik az is, hogy most e jeles napon Goda Imre ezt a művet szólaltatta meg. „Egy hónappal ezelőtt valaki, már nem tudom ki, említette Győry Emil nevét. Utánanéztem az interneten, hogy mi lett vele” – idézte fel Goda Imre a szövegválasztás körülményeit. Megtudta, hogy ráfogtak egy balhét a főiskolai évei során, ezért hiába végezte el főiskolát, csak a békéscsabai színházhoz tudott szerződni. Később szolnoki és pesti színházak tagja is volt, élete végén azonban egykori lakóhelyére, Pécsre tért vissza. „Olyan méltatlan, szomorú és nyomorúságos sorsa volt, hogy ez vetette elő velem ezt a művet” – vallotta be az irodalomtörténész.

A szemináriumi óra végén szó esett a irodalomtanítás során megjelenő nagymemoriterek szerepéről. „Legnagyobb hatása az élő szónak van, én ebben hiszek a legjobban” – mondta Fűzfa Balázs, aki kiemelte: gimnáziumi tanításai során vannak művek, mint például a Móricz Szegény emberek-novella, amit úgy szokott tanítani, hogy egész egyszerűen negyvenöt percben felolvassa a diákoknak. Szerinte bármit is mondunk a szövegről, az mindig jóval kevesebb, mint amikor megszólaltatjuk. Hozzátette, hogy a felolvasás ereje démonikus tud lenni, és ezáltal sokkal jobban figyelnek a tanítványai, mintha csak beszél a műről, vagy annak szerzőjéről. Büszkén mesélte el azt is, hogy van 40-50 olyan diákja, aki fejből tudja a Toldit, a János vitézt, vagy éppen a tizenkét legszebb magyar verset. Példaként egyik hallgatóját hozta fel, aki negyven perc alatt képes a tucatnyi legszebb verset elszavalni. Tanár szakosként szerinte ez nagy előny lehet számára – tette hozzá Fűzfa Balázs, és elmondta, hogy ő maga elképzelni sem tud nagyobb tekintélyszerző forrást, mint amikor egy magyartanár bemegy a terembe, becsukja annak ajtaját, és azt mondja: „gyerekek, én most fejből negyvenöt percen keresztül verseket fogok nektek szavalni”. Ezzel Goda Imre is egyetért: szerinte is rendkívül fontos a művek megszólaltatása az irodalomtanítás során.

Goda Imre – aki egyébként a nemzetközi nőnapról sem feledkezett meg, és jelképesen egy szál vörös rózsával és bonbonnal köszöntötte a hölgy hallgatókat − legközelebb 2019. április 11-én látogat el az egyetemi központba. Ekkor a költészet napja alkalmából fog verseket szavalni, melyek mindegyike valamilyen módon Ady Endréhez kapcsolódik majd.

Mihajliv Renáta galériája