Hogyan ünnepeltek a szakkollégisták, a Boss, a Lélekguru és a Security?

Még december 12-e van: rohanok a Savaria Egyetemi Központ épülete felé, jobb oldalamon egy kedves barátommal, akit rosszalló pillantások közepette szaporább léptekre intek. Ez az utolsó előtti tanítási nap, másnap csak egy angol irodalom ZH, majd jöhet a várva várt pihenés: jobban mondva a vizsgaidőszak első hete. Suhanó lépteimet hópihék tánca kíséri arcomon, majd felsejlik a távolban egy piros kabátos, minimum öt réteg ruhát viselő lány alakja, akinek sállal bugyolált arcából csak két kis őzike szeme látszik ki. A textíliák rengetege Mihajliv Renit, rovatunk fotósát rejti. Szokásához híven nem köntörfalaz; gyors üdvözlést követően máris a lényegre tér: „Laura, ma lesz a szakkolis karácsony, nincs kedved írni róla egy tudósítást?” – kérdezi reménykedve. Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy másnapra jó lenne átismételni a James Joyce novellákat, de hogyan mondhatnék nemet arra a kérésre, hogy olvasóink újra bepillanthassanak a szakkollégium életébe? Hiszen korábbi cikkeinket is annyira szerették, melyekben a tavalyi adventi lelkigyakorlatról és az idei tanévnyitó szentmiséről írtunk. Így hát következzen a tudósítás a 2018-as szakkollégiumi karácsonyváró ünnepségről – teljesen elfogultan, az objektivitástól olyan messze, mint Betlehem Názárettől.

A kollégium kapujában illedelmesen megállva várjuk, hogy Reni beengedjen minket, ám a titkár, nevezetesen Németh Béla megelőzi. Nem egyedül megyünk be, hozzánk csapódik egy lány is. Aggodalmaskodva fel is teszem neki a kérdést, mint nő a nőnek: „Figyelj, te mennyire öltöztél ki?” (Amikor elindultam otthonról, még nem tudtam, hogy este egy ünnepségen kötök ki.) Megnyugtat, hogy nem a ruha a lényeg. Közben elmondja azt is, hogy ő már nem a szakkollégium lakója, de meghívták, s örömmel felelt igennel, hiszen jó újra látni a régi arcokat. Belépve az udvarra még idegennek érzem magam, ám az egyetemi ismerőseim hamar feloldják bennem a feszültséget: bár csodálkoznak, hogyan kerülök oda, de örömmel látnak, sőt arra is emlékeztetnek, hogy a szakkollégium kapui mindenki előtt nyitva állnak. Beljebb érve elámulok: az ünnepi dekoráció, az ízlésesen feldíszített karácsonyfa, a roskadásig étellel, itallal és ajándékokkal megpakolt asztalok bensőséges hangulatot teremtenek a kissé ütött-kopott tornaterem falai közé.

„Köszönöm nektek, hogy vagytok!” – kezdi beszédét Gaspari Gábor igazgató, majd megemlékezik arról, hogy mennyire jó volt együtt tölteni az adventi időszakot, különösen a pécsi lelkigyakorlatot. Kifejezi továbbá köszönetét mindenkinek, aki hozzájárul a szakkollégium eredményes működéséhez, majd felkéri a lelkészt, hogy mondja el köszöntő gondolatait. „Én is kaptam tőletek ajándékot: ma fejeztem be a dolgozataitok elolvasását. Én ezt is ajándéknak tekintem, hiszen benne vagytok ti, ahogyan az általam adott – szándékosan – tág témákkal kapcsolatban kifejtitek a véleményeteket, emellett írtok a családotokról, a kapcsolataitokról, és ez nagyon érdekes” – kezd hozzá Dr. Martos Levente Balázs, az új egyetemi és szakkollégiumi lelkész, aki dr. Németh Norbert atya helyét vette át; a korábbi lelkészt és igazgatót ugyanis Ferenc pápa a felszentelt papok továbbképzését szolgáló római Pápai Magyar Intézet rektorává nevezte ki. Balázs atya az adventi gyertyagyújtáson mondott beszédet először mint a Savaria Egyetemi Központ lelkésze, de a szakkollégiumban már szeptember óta tart kurzust. Bár nyitottan áll mindenkihez – hozzám is odajött megkérdezni, hogy talán „régi, visszajáró lélek” vagyok-e? –, látszik rajta, hogy még kissé szokatlan számára az új szerep. Az egyik dolgozat végén egyébként volt, aki utóiratot hagyott neki: „Fog ez menni, atya!” – „Jól esett!” – hangzik a válasz a biztató szavakra Balázs atya beszédében. A humoros bevezető után lelki ajándékként adventi gondolatait is megosztja a jelenlévőkkel.

A szakkollégisták táncos-zenés műsort mutatnak be, melyet a Csendes éj kezdetű dallal zárnak. Mindenki együtt énekel, eközben a sejtelmes félhomályban felgyullad a csillagszórók szikrázó fénye. A népszerű karácsonyi dalt immár harmadik éve éneklik együtt a vendégeikkel. Talán azért ezt választották közös daluknak, mert ennek szövegét szinte mindenki ismeri, bár egy legenda szerint népszerűsége csak a véletlennek köszönhető: állítólag az 1800-as évekbeli Oberndorfban kényszerből íródott néhány órával a december 24-i éjféli mise előtt.

Az ajándékozás nevetéssel és könnyekkel teli meghitt perceket varázsol az épületbe. Titokban kell tartani, hogy ki kit ajándékoz meg (ezt korábban kisorsolták), ez ugyanis csak akkor derül ki, amikor Gaspari Gábor felolvassa az ajándékozó által írt versikét, amiből az ajándékozottnak magára kell ismerni. Maga az igazgató is jókat derül a rímekkel átszőtt sorokon, bár néha a szakkollégiumi lakók külalakján is – előfordul, hogy segítséget kell kérnie segédjétől Gerencsér Bence személyében, hogy együttes erővel megfejtsék a kusza betűk alkotta szavakat. Már nem tudom, hogy pontosan mikor hangzik el Gaspari Gábor szájából, hogy „Mondja valaki azt, hogy nem jó ebben a szakkollégiumban igazgatónak lenni!” – halkan jegyzi meg, talán el sem jut a hangja a hátsó sorokba. A kollégisták körében jókedv és kacagás, ölelik, csókolják egymást, viszont én egyből felkapom a fejem erre a mondatra; rámosolygok, ő pedig rám, s mindketten tudjuk, ennél szebb és nemesebb feladat aligha van a világon.

A vezetőség természetesen gondolt lakóira: egy szépen becsomagolt porszívót nyújtanak át nekik. „Mindig keressük a porszívót, hogy vajon már megint kinél lehet? Ezért kaptunk még egyet, talán így könnyeben osztozunk majd rajtuk!” – tudom meg Vizsy Erzsébettől. Nem marad ajándék nélkül a kollégium igazgatósága sem: egy-egy pólóval lepik meg őket hallgatók, melyeken vicces feliratok mellett mindenki aláírása szerepel. Nem is teketóriáznak sokat, szinte azonnal felpróbálják őket – bizony, bizony, még Balázs atya is felhúzza a reverendája fölé! Így ünnepel tehát a Boss, a Lélekguru és a Security, azaz Gaspari Gábor igazgató, Martos Levente Balázs lelkész és Németh Béla titkár; együtt szeretetben és békességben a szakkollégistákkal, ajándékba kapott vicces feliratos pólókban feszítve.

A képek elkészültében közreműködött Teleki Blanka szakkollégista.

Mihajliv Renáta galériája