Megkezdte az új tanévet a szombathelyi katolikus kollégium

A II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium hagyományosan Veni Sancte szentmisével kezdte meg az új tanévet, amelyen a főcelebráns dr. Székely János, a szombathelyi egyházmegye püspöke volt.

A Szombathelyi Egyházmegye által fenntartott II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium hat évvel ezelőtt jött létre, alapítója az egykori megyéspüspök, dr. Veres András. Célja az volt, hogy a szakkollégium falai között olyan keresztény értelmiségi fiatalokat fogjanak össze, akik bár eltérő szakterületen tanulnak, mégis egy közös gondolkodási alappal és azonos értékrenddel alkothatnak egy összetartó közösséget. A szakkollégium 2017 áprilisától az Eötvös Loránd Tudományegyetem partnerintézményének számít. A megállapodást a vasi megyeszékhelyen álló Püspöki Palotában még az egykori rektor, dr. Mezey Barna írta alá ünnepélyes keretek között.

IMG_5527

Fotó: Mihajliv Renáta

A szakkollégium oktatói-nevelő tevékenysége alapvetően három fő pilléren nyugszik. Fontosnak tartják a tudományos és szakmai ismeretbővítést, ezekre elsősorban a félévente meghirdetett, szabadon válaszható kurzusok alkalmával van lehetőség. Másrészt, nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi életre, így változatos programokat kínálnak a szakkollégista hallgatók számára. A harmadik pillér pedig a lelki elmélyülés. „Számunkra egyértelmű volt 2012-ben, hogy nem kell a szakkollégiumunkban választani aközött, hogy valaki vallásos, vagy éppen közösséget keres, vagy tanulni szeretne, hiszen mi ezt a három dolgot ötvözni tudtuk” – emelte ki beszédében dr. Németh Norbert atya, az intézmény egykori igazgatója. A szakkollégium névadója, II. János Pál pápa élete során szintén ezt a három dolgot tartotta szem előtt, így a róla elnevezett intézmény méltó módon örökíti tovább a szellemi örökségét.

Norbert atya augusztus 1-jével átadta a stafétabotot a kollégium egykori titkárának, Gaspari Gábornak. Nem tűnik el ugyanakkor továbbra sem a hallgatói életből, egyetemi lelkészi feladatait továbbra is ellátja majd: „Igyekszünk a továbbiakban is figyelni azokra a szakkollégistákra, akik szomjazzák az örömöt és a boldogságot, valamint a közösségi összetartást és a Jóistent keresik.” A megyéspüspök Norbert atyát püspöki elnökké nevezte ki, ezért kellett az igazgatói széket átadnia barátjának. Nincs benne szomorúság a változás miatt: „Számomra ez a Veni Sancte kicsit Te Deum (hálaadás) is egyben az elmúlt hat évért” – s megerősítve ezt, hálát mondott a Gondviselésnek, az egykori és a jelenlegi püspökatyáknak, a már lediplomázott és a mostani szakkollégistáiknak, valamint a kollégáiknak házon belül és kívül egyaránt. Úgy gondolja, hogy olyan álmot tudtak megvalósítani, ami az elkövetkezendő években is keményen fogja állni a külvilág nyomását, s kitartóan, értékeihez hűen tudja szolgálni majd továbbra is a fiatalokat.

A tanévnyitó szentmisén részt vett dr. Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese, valamint Lenkai Nóra, a Savaria Campus Iroda vezetője is. Az esemény fényét hat szakkollégista emelte zenés-énekes produkciójukkal: Boncz Dorottyát, Mihajliv Renátát és Nagy Angyalkát gitáron kísérte Melega Juli, Teleki Blanka és Házi Bence. Az est végén a meghívott vendégeket és a szakkollégistákat fogadás várta, amelyre a süteményeket Vizsy Erzsébet saját kezűleg készítette el.

Mihajliv Renáta és Németh Béla galériája

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]