Komoly erőpróba vár a SZoESE férfi kosárlabda csapatára

A többek között volt NB I/A csoportos játékosokkal felálló Veszprém elleni mérkőzésről kérdeztük Mészáros Mátét, a csapatkapitányt.

Első tétmeccsetekre készültök a 2018/19-es szezonban. Milyen érzésekkel várod, várjátok a Veszprém elleni mérkőzést?

A csapat nagyon lelkes, személy szerint már hiányoznak a tétmérkőzések, bár a felkészülésünk során számos edzőmérkőzésen vettünk részt, biztos vagyok benne, hogy a csapat nagyon várja az összecsapást.

Elég komoly vérfrissítésen esett át idén a SZoESE együttese, mondanál egy-két gondolatot a távozó és érkező játékosokról?

Igen, tényleg nagyon komoly vérfrissítésen estünk át. Nem is emlékszem rá, hogy az eddigi SzoESE-ben eltöltött hat bajnoki évad alatt jött volna ennyi újonc egyszerre. Kifejezetten tetszik a lelkesedésük, abszolút jó embereket és csapattársakat ismerhettünk meg bennük. A beilleszkedés pillanatok alatt megtörtént. Sokukat a pályáról, ellenfélként ismertem, gondolok itt Sinkovits Dánielre, akivel majdnem 10 évig voltunk ellenfelek a pályán, most pedig egy csapatban, vállvetve küzdünk. Vagy éppen Horváth Csabeszre, Soós Bencére és Papp Barnára, akik Sopronból érkeztek. Pápáról Schveighoffer Peti csatlakozott, a Zsíros Akadémiától pedig Frisnyák „Lil’ Dez” Dániel, Veszprémből pedig Vécsey Balázs. Távozóink közül csak két játékos az “igazi” távozó (Rátvay Tamás, illetve Perák Denis), a többiek, gondolok itt Földesi Marcellre és Czukor Bencére, pedig az Egyetemi bajnokságban fognak nekünk segíteni.

Sok az új arc a SZoESE Basketball edzésein! Fotó: Kéri Péter

Sok az új arc a SZoESE Basketball edzésein
Fotó: Kéri Péter

Augusztus 21-e óta készültök az idei bajnokságra. Elég ennyi idő arra, hogy már komolyabb következtetéseket tudj levonni a csapat erejéről?

Mivel még formálódó csapatról van szó, kell még egy kis idő, hogy minden játékos megtanulja a játékrendszerünket. A mentalitással és akarattal biztos, hogy nem lesz probléma a szezon során. Az eredményességet pedig majd az idő fogja megválaszolni.

Tavaly elég komoly menetelésnek lehettél tagja a Hepp Kupában, pedig több felsőbb osztályban szereplő csapaton át vezetett az utatok. Elvárás volt ez részetekről?

Úgy gondolom, ha tényleg a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor nagyon kellemetlen ellenfél tudunk lenni, akár egy felsőbb osztályú csapatnak is. Elvárás a minden mérkőzésen való küzdés és győzni akarás, saját magamtól és a csapattársaimtól is.

Mészáros Máté küzdelmes mérkőzést vár a pénteki Hepp Kupa összecsapáson! Fotó: Archív

Mészáros Máté küzdelmes mérkőzést vár a pénteki Hepp Kupa összecsapáson
Fotó: Archív



Idén is hasonló szereplésre vágytok a Kupa sorozatban?

Erre a mérkőzés után tudok majd választ adni.

Mit gondolsz, mivel tudjátok megnehezíteni az NB I/B Piros csoportjában szereplő Veszprém dolgát?

Mindenképpen lelkes és agresszív védekezéssel, ha ez működni fog, akkor a saját támadásunk is jönni fog vele: hogy ez mire lesz elég egy ilyen erős ellenfél ellen, majd meglátjuk. Egy jó és sportszerű mérkőzést szeretnénk játszani. Teher nélkül, felszabadultan.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]