Sportolj, ELTE!

Tanár-diák mérkőzés, sportnap és túra szervezésére hirdet pályázatot az ELTE-BEAC.

A pályázat célját nem nehéz kitalálni: az, hogy az ELTE dolgozói és hallgatói közösen élvezzék a sportolás adta örömöt és fáradtságot.

Pályázni a fenti három kategóriában lehet. A tanár-diák mérkőzés lehet labdarúgás, kosárlabda vagy röplabda, az ELTE-BEAC pedig biztosítja valamelyik pályáját, a szükséges eszközöket, a nyertes csapatnak járó kupát, sőt akár a játékvezetőt is – ha szükséges a kemény, felfokozott hangulatú küzdelemhez.

Sportnapot az ELTE Vízisporttelepen lehet tartani, és a kajakok, kenuk és a sárkányhajó kipróbálása mellett a füves kertben a pályázó csoport bármilyen más sportot is űzhet: például tollaslabda, strandröplabda, esetleg napozás, bográcsgulyás-kevergetés és -kóstolás, de az oktató és a sportfelszerelés csak a vízi sportokhoz biztosított. Ezen a programon akár harmincöten is részt vehetnek egy tudományos diákkörből, intézetből vagy tanszékből.

A harmadik kategória, a túra időpontja és helye már biztos: május 1-jén lesz Esztergom és Budaörs között a Budai-hegyekben, a legalább 10 fős csapat pedig a nevezési díjat úszhatja meg, ha pályázik. Több útvonal közül lehet választani, így a kevésbé gyakorlott túrázóknak sincs félni valójuk: a Hűvösvölgy és Budaörs közti útvonal öt óra alatt kényelmesen teljesíthető.

A pályázati határidő április 30., a kitöltött űrlapot pedig a szervezes@beac.elte.hu címre kell elküldeni.

További információk itt.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]