Gyertek piknikezni!

Nagyszabású „pikniken” vehetnek részt azok, akik május 26-án ellátogatnak az ELTE Füvészkertbe.

A Fiatalok Lendületben Programiroda – az Eurodeskkel és a Europe Direct Budapesttel karöltve – az Európai Ifjúsági Hét nyitórendezvényén számtalan programmal vár kicsiket és nagyokat egyaránt.

Az előzetes regisztrációhoz kötött, ingyenes belépést követően, délelőtt 10 órától kora estig színes programok hosszú sora várja az érdeklődőket. A teljesség igénye nélkül: a vállalkozó kedvűek „beülhetnek” egy rendhagyó órára, az EU-tanórára a Europe Direct szervezésében; kvízeken mérhetik fel/össze tudásukat az Unióról; beszélgethetnek az ifjúsági nagykövet jelöltekkel; interaktív felfedező játékra indulhatnak; megismerkedhetnek sikeres ifjúsági projektekkel; koncerteken, Slam poetry-előadásokon, Play-back színházi előadáson vehetnek részt; a legkisebbek pedig kipróbálhatják a papírfal-festést és a gyerekanimátorok programjait.

Az EU-s információszolgáltatók tájékoztató standjai kiadványokkal, szóróanyagokkal, felkészült munkatársakkal várják az érdeklődőket, akik bármely Unióval kapcsolatos kérdésüket bátran feltehetik.

Bemutatkozik a Europe Direct Budapest, mely nemrég nyitotta meg kapuit. Az iroda tájékoztató központként funkcionál, ahol megtalálhatók az Uniós intézmények tájékoztató kiadványai, több mint ezer uniós szakkönyv, valamint hozzáférést biztosítanak az EU adatbázisaihoz.

Az Európai Piknikkel kapcsolatos bővebb információkért kattints ide!

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]