Jótékonysági koncert a Zenei Intézet hallgatói szervezésében

2022. május 2-án 19:30-kor, a Vakok Iskolájának Nádor termében kerül sor a „Szól a Szív…” Alapítvány javára rendezett jótékonysági estre. A koncerten klasszikus dallamok, valamint Wagner, Puccini és Monteverdi operáinak részletei hangzanak el.

Meczner Vera és Czvikli Nóra rendezvényszervezés óráinak hallgatói fogtak össze, hogy vizsgafeladatukként olyan koncertet hozzanak létre, mely a művészet közvetítésén túl egy alapítvány segítségére is lehet. A „Szól a Szív…” látássérült gyermekekért létrejött és dolgozó alapítvány azonnal szívesen vette a hallgatók ötletét, a Vakok Iskolája intézményfelelőse, Göllesz Zoltán pedig a gyönyörű, Budapest egyik legszebb belsőépítészeti remekét, a Nádor termet bocsátotta rendelkezésre. A koncert emellett védnököt is köszönthet Borbély Ádám, Zugló Önkormányzat képviselőjének személyében. Az öt hallgató, Bordi Blanka Bella, Czirják Ágnes Vanda, Csongorádi Melinda, Kovács Gyöngyvér és Szilágyi Csenge izgatottan várják a hétfőt, amelyre az alábbi kiemelt művészeket hívták meg:

Bordás Mária a Királyi Dán Zeneakadémián végzett énekművészként, Susanna Eken tanítványaként, ezenfelül a norvég Barratt Due Zeneintézetben tanult és az itteni Operaház koncertjeinek oszlopos tagjaként is közreműködött szoprán szólistaként. Kiemelkedő tehetséggel, egyedi hangszínnel, rendkívüli muzikalitással és technikával rendelkezik.

Marley Erickson jelenleg Kelemen Barnabásnál és Kokas Katalinnál tanul a budapesti Liszt Ferenc Akadémián. Korábban Simon James, Hiro David és Jan Coleman tanítványa volt a Coleman Hegedűstúdióban Seattle-ben, Washingtonban. Több budapesti kamaraegyüttes tagja, és részt vett többek között a Seattle-i Ifjúsági Szimfonikus Zenekarok és Cambridge-i Nemzetközi Vonós Akadémia programjain. Fiatal kora ellenére már nagy névként szerepel a klasszikus zene világában.

Olti Lilla 5 éve kezdett el hárfán tanulni, tanáránál, Razvaljajeva Anasztaziánál. Ezalatt az 5 év alatt lehetősége volt részt venni Sasha Boldachev mesterkurzusán, valamint a Müpa színpadára is állhatott és többféle kamarafelállásban is hárfázott, Lilla emellett 14 éve zongorázik.

A kiemelt művészek és további fellépők közreműködésével az alábbi műsort állította össze a csapat:

Arban: Variációk Bellini Norma c. operájára
Simon Zsófia – trombita
Csasznyi Zsófia – zongora

Wagner: Tannhäuer – Csarnokária
Bordás Mária – ének
Kozma Dávid – zongora

Balogh Dénes: Cogitationes Meas Nocte (ősbemutató)
Bene Dávid – hegedű
Yueliang Bi Xing – zongora

Mchedelov: Variációk egy Paganini-témára
Tournier: Au matin
Olti Lilla – hárfa

Monteverdi: Poppea megkoronázás – Pur ti miro
Miklós Réka – ének
Csák Ádám – ének
Olti Lilla – hárfa

Sting: Shape of my heart
Ray Charles: Hit the road Jack
Szabó-Bisztricsányi Beatrix – ének

Liszt-Milstein: Első Mefisztó-keringő
Mareley Erickson – hegedű

Puccini: Pillangókisasszony–Un bel dí vedremo
Bordás Mária – ének
Kozma Dávid – zongora

Schumann: Erdei jelenetek op. 82. No.7 – Prófétamadár
Schumann: Fantázia-darabok op. 111. No.3.
Schumann: Hajnali dalok op. 133.No.1.

Kulcsár Kristóf – zongora

Kacsóh Pongrác: János Vitéz – Jancsi belépője
Erkel: Bánk bán – Hazám, hazám

Földesi Gergely – ének
Dóri Marianna – zongora

A koncerten való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, amelyet ezen a linken lehet megtenni.

Helyszín: Vakok Iskolája, Nádor terem
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.