„A férfit, aki épp szemben áll velünk, megcsókolni vagy orrba verni volna-e jobb?” – Az Ambrózy báró esetei c. sorozatról

Nyomozás, romantika, gyilkosságok, humor – mindez a századfordulós Budapest utcáin, több, mint 3000 oldalon keresztül. Egy könyvsorozat, mely nem csak kikapcsol és megnevetett, hanem időutazási élményt nyújt, amihez mesterien kidolgozott karaktereket ad útitársul, és még székely szavakkal és a korabeli tolvajszlenggel is megismertet. Elfogult könyvismertetőnket olvashatjátok.

A sorozat szerzője: Böszörményi Gyula (Forrás: Nők Lapja, fotó: Szász Marcell)

Először 2015-ben, a könyvhéten találkoztam a sorozat első kötetével. A cím és borító fogott meg, miután pedig elolvastam a fülszöveget, egyértelmű volt, hogy megveszem. A teljes sorozat megismerése még négy évet váratott magára, ekkor azonban a lehető legrövidebb idő alatt az addig megjelent összes részt egymás után elolvastam. Nem is rajongás volt, amit a történet iránt éreztem, hanem nagy tisztelet az író felé a mélyremenő kutatómunkája és a fellelt információk igényes, magával ragadó történetté való formálása miatt, melyben a valóság és a fikció észrevétlenül válik eggyé.

A cselekmény első pillantásra egyszerűnek tűnik: Hangay Emma, a marosvásárhelyi polgárleány 1896-ban a millenniumi ünnepségekre Budapestre utazik, ám pár nap múlva nyoma vész. Négy évvel később húga, Mili egy távirat hívására a keresésére indul, így találkozik a bal karját elvesztő, ám mesterdetektív hírében álló Ambrózy Richárd báróval, aki beleássa magát Emma eltűnésének ügyébe. Azonban ahogy megyünk előrébb a történetben, az egyre összetettebbé, számtalan szálon futóvá válik, sőt, mondhatni sűrítetté, melynek viszont minden egyes morzsájára és minden titok nyitjára éhezünk.

Pedig szerzője, Böszörményi Gyula eleinte nem bízott az első kötet, a Leányrablás Budapesten sikerében: miután megírta, a kézirat két évig pihent a fiókjában, mivel, ahogy azt egy interjúban elmondta, nem tetszett neki a történet, és azóta sem érti, miért kedvelték meg az olvasók. Jó példája hát ez a mű annak, hogy egy alkotó mennyire alábecsülheti a saját művét – holott a közönségnek pont arra van szüksége.

És hogy minek köszönheti az Ambrózy a népszerűségét? Megkockáztatom, többek között annak, hogy az írói igényesség csak úgy sugárzik az oldalakról: a helyszínekhez az akkori „Budapesti Czim-és lakjegyzékből” párosította a legtöbb szereplőt lakhelyük szerint – akik közül így nem egy rosszabb vagy jobb tulajdonságokat kapott Böszörményi fantáziájának köszönhetően. A Rudnay-gyilkosságok (2. kötet) bűntényeit egytől egyig az 1897–1900 között megjelent Pesti Hírlap, illetve Országos Hírlap számaiból vette át, a megoldást pedig szintén a fantáziájából merítette. Ugyanígy az egyes hirdetések, sajtójelentések, színházi műsorok, az üzletek neve és helye is mind-mind ebből az időből származnak, így téve még eredetibbé a történetet. Egy interjúban a szerző azt is elárulta, hogy amennyiben valamilyen esemény nem akkor történt, vagy egy épület még nem állt akkor, amikor vagy ahogy ő azt papírra vetette, újraírta az adott szakaszt, hogy megfelelhessen a valós történteknek. Az olvasóval lábjegyzet formájában osztja meg a kutatásaiból szerzett információkat, így Mili és Ambrózy báró korában elmerülve történelmi érdekességeket is megtudhatunk.

Élet a Tabánban, 1894 (Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.122)

A másik nagy értéke Böszörményi alkotásának a könyvek nyelvi gazdagsága. Az olykor talán körülményes, mégis tiszta, szabatos nyelvezettel bíró kötetekhez éppúgy hozzátartozik a székely, német, jiddis, francia vagy cigány kifejezések használata, mint ahogy a tolvajszleng, más néven a jassznyelv előfordulása. Ez annak köszönhető, hogy a történetben jelentős szerepet kap a Tabán, többek között a mai Krisztinaváros, illetve Víziváros területe, ami a századforduló idején Budapest hírhedt alvilágának adott otthont. Így a harmadik kötet (Ármány és kézfogó) közepe felé már teljesen természetesnek vesszük az olyan szavakat, mint „hé” (rendőr), „sirül” (befordul), „meghesszöl” (megfigyel), „komilfó” (illendő) vagy „hirig” (gyilkosság). Az egyes karakterek beszédmodora is olyan szinten kidolgozott, hogy valószínűleg a nevek feltüntetése nélkül is tudnánk azonosítani a beszélőt: az Ambrózy-villa szakácsnőjét, Terka nénit székely szavairól „már messziről” felismerni, Agáta mamát, a grófnőt méltóságteljes tartása mellett válogatott kifejezésmód jellemzi, míg Mück Márihoz, a sokféle tisztséget betöltő, ám szívében mindvégig a „Tabán szülöttének” megmaradó kislány kissé egyszerű személyiségéhez sűrű, pergő beszéd dukál.

Fiata hölgy az 1900-as évekből, 1900 (Forrás: Fortepan)

Ha már a szereplőknél tartunk, kijelenthető, hogy mindegyikük velejéig kidolgozott karakterés nyomokban valós személyt tartalmaznak. Ez alól talán a két főszereplőnk kivétel: az igazság és a tények megszállottjaként ismert Ambrózy Richárd báró, aki a rendőrséget lekörözve, éles logikáját használva derít fényt a főváros bűncselekményeire, és az ő hű, ám sokszor engedetlen és makacs tanítványa, Hangay Emília – Mili. A kettejük közt lezajló jelenetek hol hűvös veszekedéseket, hol egymást segítő társak eszmecseréjét, hol pedig női-férfi ellentéteket vagy éppenséggel egységeket jelenítenek meg. A címben szereplő idézet a páros dinamikáját foglalja frappánsan össze, hiszen míg Mili egész hamar kezd el gyöngéd érzelmeket táplálni „az ő bárója” iránt, addig a fenn nevezett férfiú (látszólag) távolságtartóan viselkedik vele szemben, ami jókora fej (-és szív)fájdalmat okoz a kisasszonynak. Mili és Richárd által egy bizonyos fokú kritika is megfogalmazódik a nők korabeli helyzetével, illetve a társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatosan, hisz a „szoknyás detektív” és a „nyomozót játszó báró” korukat meghaladó szellemben folytatják munkásságukat. Rajtuk kívül merész húzás volt a két kiváló szerző, Krúdy Gyula és Erdős Renée szerepeltetése, mely számomra az egyik legszebb olvasói élményt adta. Míg Böszörményi az előbbit művei segítségével viszi bele a cselekménybe, addig utóbbi a karakterén keresztül válik a történet részévé, hiszen Mili barátnője lesz, véres rejtélyek helyett a szívügyek után való nyomozásban segítve őt.

További különlegesség Böszörményi Gyula részéről, hogy nem engedi el az olvasók kezét egy-egy rész között: a moly.hu oldalon rendszeresen publikál egy-egy, az Ambrózy-sorozathoz köthető karcot, amiket az Ambrózy báró esetei nevű Facebook-oldalon oszt meg. Ezekben leginkább ismeretterjesztő jellegű megközelítésben ír, mint például a legújabb kötet, A Barnum-rejtély, egy-egy cirkuszi szereplőjéről vagy a 3,5. részhez köthető vasúti titkokról. És ha már előkerült az egyik „feledik” könyv: ezekben kifejezetten egy-egy bűntény megoldását kapja feladatául a nyomozópáros – tegyük hozzá, mindkettő valódi eseményekre épült. Valószínűleg unaloműzőnek szánták őket arra az időre, míg az újabb nagykötet megjelenik, de sajnos csak ideig-óráig kötötték le a figyelmet, hiszen túlságosan lebilincselőek, ezáltal pedig túl gyorsan elolvashatók. Aztán pedig szorongunk tovább, mikor jön a következő nagykötet. De megéri várni, sőt kell is! Hogy Böszörményi Gyula saját szavaival éljek: „Szerelmet és írást erőltetni nem lehet: illetve lehet, de abból csak valami borzalom kerekedhet ki végül.”

Kiemelt kép: szerzői montázs
Források:
AH Magazin
Aranymosás Irodalmi Magazin
GCK’s Book Review Blog
SZON.hu