Budapesti helyszínelés 1. rész: Metróink

Négyrészes sorozatunkban Budapest négy arcát mutatjuk be fotókban és írásban. Elsőként a fővárosi metróvonalak állomásait, érdekességeit fedezzük fel Grosschmid Péter, a Hosszúlépés. Járunk? sétavezetőjének segítségével. Olvassátok, és menjetek Ti is helyszínelni – persze csak óvatosan!

Grosschmid Péter sétavezetés közben (Fotó: Hosszúlépés)

Grosschmid Péter, ELTE alumnus, végzettségét tekintve vegyész, jelenleg többek között sajtóreferens, rádióműsor-szerkesztő és sétavezető, már gyerekként rajongott a vasútért. Olyannyira, hogy nagypapáját megkérte, vigye ki őt minden egyes villamosvonal végállomására, és végigkövette a metró építését is. Megkeresésem után egyből vállalta a beszélgetést, amit telefonon bonyolítottunk le, de így is végig kihallottam a kiskori lelkesedését. Végigvettük az egyes állomások érdekességeit, melyből egy válogatást olvashattok most.

De hogyan is került az első metró Budapestre, jobban mondva Budapest alá? Az 1896-os Millennium kiállításainak nagy részét a Városligetbe tervezték, így a tömeg mozgatásához szükség volt egy új utaztatási eszközre. „Az első elgondolások között az szerepelt, hogy a villamost vinnék le a föld alá” – meséli beszélgetőtársam. „Azonban ez a koncepció kivitelezhetetlennek bizonyult, ugyanis a Nagykörút alatt 5 méter szélesen található Pest főcsatornája. Ennek teteje és a felszín közötti három méteres hely pedig a villamoskocsik méreteire nem lett volna elég. Végül Balázs Mór, az első két villamos vonalépítője állt elő a megoldással, hogy londoni mintára építsenek metrót. Hogy megkapják az üzemeltetési engedélyt, ígéretet kellett tenniük arra, hogy az új közlekedési eszköz a megnyitó napjára elkészül.” Így épült meg nem csak Budapest, hanem a kontinensnek is első, különleges technikával bíró metrója, méghozzá nem több, mint 21 hónap alatt, 1896-ban. Emléke ma a Városligetben található, vörös és fehér téglás híd – ma ipari műemlék – őrzi, amely alatt anno a metró futott.

A Városligetben található híd, mely ugyan nem vezet sehová, de mára ipari műemlékké vált

A későbbi metróépítések folyamatát is kihívások kísérték. Hogy csak néhányat említsünk, a 2-es metró kialakításához bányászati módszerekkel kezdtek neki 30 méter mélyen. A legkorszerűbb szerszám a légkalapács volt. Mivel a pesti városrész vízáteresztő rétegekből áll, nagy mennyiségű talajvízzel rendelkezik. Hogy ezt a munkaterületről eltüntessék, a vizet a falba pumpálták vissza. Az Astoria aluljáró építésének idejére a forgalmat fenn kellett tartani. A Kálvin téri állomás kialakítása előtt pedig a református templom tornyának a terhelését kellett megerősíteni, nehogy bedőljön, amikor elkezdenek ásni alatta.

Aluljáró a 3-as metró vonalán

Művészet a föld alatt

A budapesti metróhálózat számos kisebb-nagyobb felfedeznivalót tartogat, amiket egy átlagos hétköznap, a telefonunkban elmélyedve, olvasás közben vagy az aznapi zh-ra gondolva nem vennénk észre. Pedig a metrómegállók nagy része nyomokban hozzáadott művészi értéket tartalmaz, amiket érdemes legalább egyszer megnézni. A megállók tervezésére építészeti irodák adhattak be pályázatot, így az, hogy milyen alkotás kerül egy állomásra, az adott cég elképzelésétől és finanszírozási lehetőségeitől függött.

Az 1-es metró megállói önmagukban is elegánsak, de kiemelendő a PPK-hoz közel eső Vörösmarty utcai megálló, ahol a Hősök tere irányába menő oldalon üveglap mögött láthatjuk az eredeti, 1896-ban készült feliratot, amin az utcát még cz-vel írták. Álljon itt még egy idézet a Simkó György és Zsikai Erika szerkesztésében megjelent Földalatti irodalom c. könyvéből: „Amennyiben valamelyik kocsi kalauz nélkül érkezik az állomásra, a peronőr […] telefonon megkérdezi az előtte lévő állomást, hogy mi történt […]. Ha a kalauz lemaradt, de a kocsija után siet, úgy megvárja.”

Ha a Keleti pályaudvarnál felszállunk a 2-es metróra, a mozgólépcső kanyarjában találkozhatunk Julio Carrasco Bretón A mexikói textil kézművesek képzeletvilága c. festményével, amit Mexikó és a művész ajándékozott Budapestnek. Leérve az utaselosztó térbe pedig egy mini kiállítást láthatunk az építkezésről, és a fal szerkezetét is megvizsgálhatjuk. Két megállóval arrébb, az Astoriáról megtudom, hogy 1963-ban építették Budapest első korszerű aluljárójaként. Még a villamosforgalom kezdetéről láthatunk itt kézzel tapintható emlékeket: a növekvő villamoshálózatok összekapcsolására ún. kitérőket, köznyelven váltókat hoztak létre a 20 század elején. Az egyik váltóállomás Egyetemünk bölcsészkarának a Múzeum körútra néző épületénél volt, ahol a váltókezelők unalmukban mindenfélét firkáltak a falra. Amikor a bölcsészkar 2006-ban ideköltözött, lecsiszolták a falakat, de nem elég jól, így ezek a több, mint 100 éves vésések a mai napig láthatóak. Mikor (újra) arrafelé jártok, nézzétek meg a zebrához közel eső falrészt, de galériánkban is találtok néhány képet róluk.

Több, mint 100 éves falrajz a BTK épületén…

Ugyan a 3-as metró belvárosi szakasza felújítás alatt áll, két dolgot érdemes megemlíteni erről a vonalról is: a Deák téri állomáson João Vieira portugál művész alkotása látható, amelynek egyik oldalán magyar verseket portugálul, a másik oldalán pedig portugál verseket magyarul böngészhetünk. Az irodalomnál maradva pedig: az Arany János utcai megállóban padot helyeztek el Kányádi Sándor Hiúság c. versét véve alapul, mely szerint a lírai én nem vágyik többre, csak „egy/ pad[ra]/ lenn/ az/ Arany János/ nevét/ viselő/ metróállomáson.” A BKK ígéretet tett arra, hogy a pad a felújítások után is ott marad. Az újonnan felújított északi szakasz állomásain pedig a 80-as évek számos elismert művészének tűzzománcmunkái láthatók.

João Vieira portugál művész alkotása a Deák Ferenc téren

Ha a Kálvin téren a 4-es metró felé indulunk, a következő kisebb-nagyobb felfedeznivalókba botlunk: az aluljáró szintjén, a mozgólépcsőknél található nagy, színes mozaik rejtőzködőn mutatja valódi mintáját. Ha a telefon kijelzőjén keresztül nézzük, egy kottát kapunk, méghozzá Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának egy részletét. „Kodály Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára írta ezt a darabot és azért került ide, hogy jelképezze, hogy a metró is összeköti a két városrészt, csakúgy, mint az 1873-as városegyesítés.” A fordulóban pedig Kodály kéziratát rakták ki ugyanilyen módszerrel, az ott látható ajtó pedig, ha minden jól megy, egyszer az 5-ös metróhoz vezet majd.

Kodály Psalmus Hungaricusa – ezúttal nem kottán

A Fővám téri és Szent Gellért téri megállókat ikerállomásoknak is szokták nevezni, mivel mindkettőt a Sporaarchitects építésziroda tervezte. Utóbbi állomás díszítését Komoróczky Tamás mozaikja adja, aminek érdekessége, hogy a művésznek eredetileg nem volt elképzelése, hogy pontosan mit fog ábrázolni az alkotása. Amikor megkérdezték erről, gondolkodott, majd azt válaszolta, hogy olyan, mint egy fegyvercső belülről.

Továbbhaladva az Újbuda-központ megállóba, a peron végén található üvegfalban tárgyak alakjait keresgélhetjük. A Bikás park a legzöldebb megálló hírében áll: a Bálnára hajazó tetőszerkezetnek köszönhetően természetes fény éri a megállót, illetve a falat és a sínek feletti plexiüveget Magyarországon honos növények sziluettjei díszítik. Végül, de nem utolsó sorban Kelenföldön, a Keleti felé menő oldalon egy óriási légy mintája látható az alagút falán.

Fönn a falon, fönn a falon van egy kicsi nagy… légy

Metróvonalaink az itt bemutatott érdekességeken kívül még számos meglepetést tartogatnak. Mindegyik a játékosság jegyében született, hogy megtörjék a metrózási élmény egyhangúságát. Szóval, ha éppen az orrunk előtt menne el a metró, bosszankodás helyett inkább nézzünk körül. Vajon mire bukkanunk?

Köszönet Grosschmid Péternek és a Hosszúlépésnek, hogy ez a cikk létrejöhetett!

A fotókat Lazar Anilla készítette. A cikket kiegészítő galériát itt éritek el.