„Levéltárosnak lenni nemcsak egy szakma: külön mentalitást igényel” – Mesterszakok az ELTE-n IV.

Az őszi félévben indított interjúsorozatunk, melyben mesterszakos hallgatókat kérdezünk tanulmányaikról és tapasztalataikról, egy nem mindennapi képzéssel folytatódik: a negyedik részben Völgyi Réka a Levéltár mesterszakról mesélt nekünk. Ő már korábban befejezte az egyetemet, jelenleg pedig Budapest Főváros Levéltárában dolgozik.

Miért pont a Levéltár mellett döntöttél a történelem alapszak elvégzése után? Mikor fogalmazódott meg benned, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Én már alapszakon is Levéltár specializációra jártam, és már akkor eldöntöttem, hogy levéltárban szeretnék majd dolgozni, úgyhogy nem is volt más ötletem. Egyáltalán nem volt opció, hogy más szakra felvételizzek.

Mit adott neked ez a szak? Milyen emlékeid vannak vele kapcsolatban?

Alapvetően az, hogy Levéltár szakra jártam, nagyon sokat segített a kutatásban, valamint megtanulhattam, hogy hogyan működik a levéltár, hogyan kell iratokat kikérni, hogy mivel zaklathatom és mivel ne zaklassam inkább a levéltárosokat. Voltak azonban olyan csoporttársaim is, akik az alapszakos szakdolgozatuk írásakor még nem jártak levéltárban, és nem tudták, hogy hogyan működik ez a rendszer, hogy mik vannak ott, vagy hogyan kell használni a segédleteket. Az ehhez hasonló gyakorlati tapasztalatokon túl nekem elsősorban abban segített az egyetem, hogy beleláthattam a kutatás folyamataiba. Ami pedig a későbbi elhelyezkedést illeti, már sok mindenkit ismertem, például olyanokat, akik tanítottak minket, és a levéltárban dolgoztak. Van egy szervezetünk is, a Fiatal Levéltárosok Egyesülete, ahova akár már az egyetem alatt is be lehet lépni, és ezáltal bekapcsolódni a levéltáros szakmába már a konkrét munka megkezdése előtt.

Mesélj egy kicsit az óráidról! Melyik volt a legérdekesebb?     

Nagyon sokféle óránk volt. Eleve két szakirány van: a jelen- és újkoros, illetve a közép- és kora újkoros specializáció. Én jelen- és újkoros voltam, úgyhogy nekünk elsősorban a 19., 20. és 21. századi kormányzattörténettel, levéltörténettel kapcsolatos óráink voltak. Volt olyan kurzus, ahol csak a levéltári törvényekkel foglalkoztunk, volt, hogy a levéltártípusokkal, és nagyon sok olyan órán részt vettem, amit konkrétan a levéltárban tartottak az ott dolgozók: ilyen például a Segédletkészítés, a Levéltári szabványok vagy a Levéltári informatika. Olyan is előfordult, hogy a kezünkbe adtak valamilyen anyagot, és azt úgy kellett feldolgoznunk, mintha már a levéltárban dolgoznánk. A Levéltár MA gyakorlati tudást is ad, teljesen fel tud készíteni a levéltárban való munkára. A közép- és kora újkorosok értelemszerűen középkori iratokkal is foglalkoznak, így nekik vannak klasszikus segédtudomány óráik, mint például a Heraldika, a Genealógia, valamint latin- és némettudás is szükséges ahhoz, hogy oda valaki bejusson, úgyhogy nagyon kevesen is szoktak lenni, kb. 1-2 ember legfeljebb.

Mi a legjobb emléked a szakkal kapcsolatban?

Szerintem a társaság, nagyon jó csapatot alkottunk. Sokan voltunk, akik továbbjöttek az MA-ra, és azt éreztem, hogy igazán jó közösségben vagyok. A mai napig tartjuk a kapcsolatot. Emellett még azt emelném ki, hogy milyen jó volt, amikor már bejárhattunk a levéltárba, és a kezünkbe adták az iratokat.

Ez tényleg izgalmasnak hangzik. Könnyen el tudtál helyezkedni a diploma megszerzése után?

Nekem igazából már a diploma előtt sikerült elhelyezkednem, hiszen épp kerestek fiatal levéltárosokat. Akkor még az Országos Levéltárban dolgoztam, Körmendi tanár úr (Dr. Körmendi Tamás – a szerk.) sokat segített abban, hogy bejuthassak. Azóta már Budapest Főváros Levéltárában dolgozom. Oda is úgy kerültem, hogy épp kerestek levéltárosokat, és felvettek, de őket már ismertem korábbról is. Tényleg sokat számítanak ezek az előzetes kapcsolatok, mindenképpen előny, ha már ismered az ott dolgozókat és a tanárokat. Emellett a Fiatal Levéltárosok Egyesülete is segít abban, hogy el tudjunk helyezkedni.

Kiknek ajánlanád a szakot?

Én úgy gondolom, hogy levéltárosnak lenni nemcsak egy szakma: külön mentalitást igényel. Másfajta gondolkodásmód kell ehhez, mint például ahhoz, hogy az ember kutató történész legyen. Tudni kell szeretni az iratot, kezelni az iratot, és átérezni azt, hogy ezek a több tíz vagy több száz éves dokumentumok fennmaradtak, és mi hozzájuk érhetünk. Továbbá szerintem az, hogy mi egy kis közösséget is alkotunk, még különlegesebbé teheti ezt a munkát.

Köszönjük az interjút!

A képek forrása: Az interjúalany fotói