A Hullám a Magyar Művek Szemléjén: Interjú Mendler Mónika rendezővel és Garaj Bernadett színésszel

Idén kifejezetten arra a felhívásra jelentkezhettek a versenyzők, hogy kortárs szerzők művei alapján dolgozzanak fel egy-egy színdarabot. A fesztiválon a 20. század második felében vagy a 21. században megírt drámák mutatkoztak be. A színjátszó versenynek idén a budapesti Artus Stúdió adott otthont. Az alkotóműhely a művészeti ágak találkozóhelye, valamint Goda Gábor – aki átalakította a 11. kerület elhagyatott gyártelepét egy 30 főből álló, itt alkotó művészkollektívával – társulatának központja is egyaránt. A független, kortárs egyesület rendszeresen rendez előadásokat, kiállításokat, zenei és kulturális eseményeket, valamint önismereti és mozgásműhelyeket. Idén a Magyar Művek Szemléje is helyett kapott az eseménynaptárban.

Az esemény felhívja a figyelmet a kortárs művek előadására az amatőr színjátszókörök számára. Illetve arra, hogy a klasszikus és külföldi szerzők mellett dolgozzanak fel több magyar darabot is, ezzel életben tartva a nemzeti öntudatot. A Szemle arra törekszik, hogy folytassuk a nemzeti önismeretben „nevelkedett” darabjaink újrafeldolgozását, elhelyezve azokat a modern világban. A kortárs színdarabokkal való foglalkozás újraformálja a színházművészet világát.

A produkciókat szakmai zsűri – Gáspár Ildikó rendező és  Jászay Tamás kritikus – bírálja el Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökének vezetésével. Ők döntenek a pénzbeli díjazásról az előadásokat követően. Minden csoport átesik egy szakmai beszélgetésen, ahol a zsűritagok kritikájukkal segítik elő a színdarabok elemzését, átlátását és a további fejlődést.

A Magyar Művek Szemléjére 7 csapat érkezett az ország minden területéről, illetve a határon túlról is. Nyíregyházáról utazott el a Zsöllye elnevezésű diákszínjátszó csoport, akik Tasnádi István drámája alapján a Hullám című előadást mutatták be Mendler Mónika rendezésében. A darab egy német film feldolgozása, középpontjában egy átlagos magyar középiskola, a tanárok és a diákok élete áll. A megszokott tanítási napokat egy projekthéttel teszik izgalmasabbá, amelynek főbb témái a demokrácia, anarchia és az autokrácia. Az egyeduralom bemutatását Dégi tanárnő végzi, aki nem szokványos módon mutatja be az autokráciára jellemző lépéseket. A diákok egyre lelkesebben állnak neki a munkának, szeretnek ezzel a témával foglalkozni, és élvezik a csapatszellemet. Ám a dolgok kezdenek elfajulni, és a csupán tanórákon tanult önkényuralom kihat a közösségre. Megkapják a Hullám nevet, egyenruhát kezdenek hordani, hihetetlen csapatszellem uralkodik a közösségben, ami a későbbiekben súlyos következményekkel jár. Mi történhet, ha valaki nem akar a tagja lenni, vagy ha megszűnik a Hullám?

A Hullám több sikert tudhat már maga mögött. A nyíregyházi diákszínjátszó csapat a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskolából nőtte ki magát az Országos Diákszínjátszó Fesztiválig, a Nemzeti Színházban való szereplésig és a Magyar Művek Szemléje különdíjazottjáig. A kezdetek kezdetéről és a Hullám történetéről mesél nekünk Mendler Mónika, színésznő, rendező, a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola, a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium és a nyíregyházi Művészeti Iskola színészmesterség tanára.

Mesélj kicsit magadról, a színészi pályádról!

Igazából 16-18 éve foglalkozom már a színjátszás oktatásával. A pályám kezdete Demarcsek Zsuzsához, a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola vezetőjéhez kapcsolódik, hozzá jártam táncolni Nagykállóba, a Korányi Frigyes Gimnáziumba. Akkoriban kezdte el Zsuzsa a művészeti iskola vezetését, és én szívesen bejártam segíteni, tanítani a csoportjait. Akkor ajánlotta fel, hogy mi lenne, ha elvégezném a drámapedagógia szakot – akkor már elkezdtem szociológiát hallgatni, de sohasem dolgoztam a szakmában –, úgyhogy itt ragadtam a színház világában, és belecsöppentem a színészmesterség tanításába.

A Zsöllye kezdeteiről mondanál pár emlékezetes pillanatot? Hogyan indult el a színjátszó csoport?

Felépült Nyíregyházán a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola székhelye. Addig csak egy iroda volt, és mi utazó pedagógusként több iskolában tanítottunk, de mikor ezt a gyönyörű épületet megkaptuk a belvárosban, jól felszerelt színházteremmel, akkor felmerült egyből az ötlet, hogy mi lenne, ha egy nyíregyházi színjátszó csoportot létrehoznánk középiskolásokból. Akkoriban hárman tanítottunk középiskolásokat: Vona Éva, Császári Viktória és én, együtt indítottunk el egy csoportot, mindenki, amit fontosnak tartott, azt tanította a gyerekeknek, és megosztottuk a szerepköröket. Szerencsére évről évre egyre nagyobb népszerűséggel indult a csoport, és ekkor én kiváltam a saját színjátszó csapatommal, ennek adtam a Zsöllye színkör nevet.

Térjünk át a Hullámra! Mi alapján választottad ki ezt a darabot?

Az első két évben, amikor még csak ismerkedtem a diákokkal – mindig jöttek újak – akkor szerkesztett játékokat csináltunk, hogy ezek alapján tanulják meg a színészmesterség alapjait. Jó kiindulópont volt egy-egy rövidebb jelenet vagy monológ. Majd elérkeztünk a harmadik évhez a munkában, és mindenképpen azt szerettem volna, hogy egy önálló drámát vigyünk színre, amiben már a karakterépítés kiemelten fontos, hogy egy szerepet a darab elejétől a végéig vigyenek a diákok. Akkor tizennyolcan voltunk a csapatban, így végül Tasnádi István – akinek nagyon szeretem az írásait és darabjait – Hullám című drámáját vittem be nekik, ami teljesen aktuális volt számukra, nagyon passzoló az életkorukhoz, mert középiskolás diákokról szól. Egyből ráharaptak, így indult a munka.

Hogyan zajlottak a próbák?

Mindenképpen a saját életükre, a saját világukra akartam formálni, hogy tényleg az ő középiskolai életük jelenjen meg. Így sokat dolgoztunk improvizációból, kisebb csoportoknak kiadtam egy-egy feladatot, hogy például mi zajlik a szünetben, hogyan képzelnek el egy balhét, egy verekedést. Ezekkel tudtam igazán színesíteni az előadást. Nagyon aktív volt mindenki, érezték egyből a saját feladatukat, úgyhogy sokat foglalkoztunk azzal, hogy ki milyen szerepet tölt be ebben a csapatban.

Mit gondolsz a legfontosabbnak a felkészülés során?

Az elmélyülést. Az egy dolog, hogy mindenki tudja, kit formál meg, tudja a szövegét, tudja, hogy mikor hova kell mennie, de ami a legnagyobb nehézséget okozza szerintem a diákszínjátszásban, hogy a gyerekek érezzék is, hogy mit kell csinálni, hogy átéljék a szöveget, ne csak mondják. És ez az, amikor megtörténik a színjátszás, amikor a szövegtudás már megvan, és belemélyülnek lelkileg is a folyamatba. Hogy nyilvánvaló legyen a néző számára is, hogy éppen mit élnek át a színpadon.

A Hullámmal több sikeretek is volt, mesélj kicsit erről!

Igen, jöttek a sikerek. Mi csak tátott szájjal néztük, és nem is mertük elhinni. Bemutattuk először az Országos Diákszínjátszó Fesztivál regionális döntőjén, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdiójában. Nagyon jó értékelést kaptunk a zsűritől, és arany minősítést, aminek nagyon örültünk. Az arany minősítéssel együtt meghívást kaptunk az Országos Diákszínjátszó Fesztivál döntőjére Gyomaendrődre, ott ismét nagyon jó értékeléseket kaptunk, és a zsűrinek is tetszett a bemutatkozásunk. Akkor fellebbentették, hogy a következő évben 30 éves a Diákszínjátszó Egyesület, és ennek kapcsán egy nagyszabású rendezvényt szeretnének szervezni a Nemzeti Színházban a következő év novemberében (egy éve volt körülbelül). A gyerekek teljesen bezsongtak, hogy hátha mi is bekerülünk a 4 kiválasztott csoport közé, akik felléphetnek. Mondtam nekik, hogy már az is csodálatos, hogy idáig is eljutottunk.

Közben mi itt Nyíregyházán szerettük volna még a szülőknek, barátoknak is bemutatni, úgyhogy szerveztünk még egy előadást, aminek szintén sikere volt. Utána a nyáron jött a telefon, hogy a miénk az egyik előadás, amit beválasztottak a Nemzeti Színház jubileumi rendezvényére. Szóhoz és levegőhöz sem jutottunk. Személyesen szerettem volna mindenkinek elmondani, úgyhogy összeverbuváltam a bandát. Hatalmas öröm volt!

Mivel fontos, hogy szinten tartsuk az energiákat, hogy át tudják élni a dolgokat, elvittük a darabot a Krúdy Gyula Gimnáziumba, de Nyírbátorba, a Kulturális Központba is meghívást kaptunk. Mi is csak kapkodtuk a fejünket, hogy ennyi előadás nem szokott lenni egy színjáték tanszak záróelőadásából.

Így, hogy a csapat újra összeállt az előadásra, mit gondolsz, minden változatlan marad?

Meghívtak minket tavaly tavasszal a Magyar Művek Szemléjére, ami egy rangos esemény Budapesten. Nagyon örültünk a meghívásnak, és szerettünk volna részt venni az eseményen, de sajnos bejött a vírus. Félbemaradtak a próbák, a találkozók, és ami még megnehezítette a dolgot, hogy a 18 főből 10 befejezte a tanulmányait Nyíregyházán a középiskolában, és továbbtanultak az ország különböző egyetemein. Úgyhogy amikor megtudtuk, hogy mégis meg lesz tartva a Szemle, csak a következő év novemberében, kicsit megijedtem, és nem tudtam, hogy sikerül-e összeverbuválódni újból. Ahogy mondtam a diákoknak, hogy van egy ilyen lehetőség, rögtön jelezték, hogy részt szeretnének venni a próbafolyamatban. Szerencsére sokszor játszottuk, tulajdonképpen csak fel kellett eleveníteni. Mindenki lelkesen belevágott, és nekimentünk ennek a feladatnak is.

A Magyar Művek Szemléjén való részvétel egy újabb lehetőség a csapatnak. Szerinted ezután is fel fogtok lépni a Hullámmal?

Ha azt mondom, hogy ez az utolsó, akkor ez egy méltó utolsó előadás. Fáj a szívünk, mert ami a legjobban fog hiányozni az előadásból, az a társaság, a csapat. Ez egy tökéletes ürügy ahhoz, hogy újra együtt lehessünk, találkozhassunk egymással. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Azt se hittük volna, hogy a Nemzeti Színház színpadán fogunk egyszer állni. Kiderül.

És végül: mit szeretsz a legjobban a Hullámban?

A társaságot, hogy együtt lehetünk.

A Hullám bemutatkozott a rendező oldaláról most pedig Garaj Bernadett, a Hullám című előadás főszereplője, Dégi tanárnő alakítója válaszolt néhány kérdésre.

Mesélj a kezdetekről, hogyan kerültél a Zsöllye színkörbe?

A Zsöllye már a kezdetektől nagy szerepet játszik az életemben. Még egész kicsiként, 9 éves koromban elkezdtem színjátszással foglalkozni egy másik közösségben, ott mindig én voltam a „kicsi”. A Zsöllyének viszont az első pillanattól kezdve tagja vagyok (mára talán csak voltam) és ez egy egészen különleges dolog. Jöttek-mentek az emberek, és végül kialakult az a fix csoport, akik úgy érezték, hogy ez nem maradhat ki az életükből. Az évek során a Zsöllye egy nagyon erős baráti társasággá formálódott, és ezt előnyünkre is fordítottuk. Minden próbát átjárt a baráti energia és lelkesedés. Ha ez nem így lett volna, az az eredményeinken is meglátszott volna. Szerencsénkre emellett mindig tudtunk arra is figyelni, hogy a színházcsinálás, a szakmaiság ne szoruljon háttérbe, de ebben nagy segítséget nyújtott a tanárunk, Mendler Móni. Ő mindig tudta, hogy kell ránk hatni.

Hogyan viszonyultál a Hullám című darabhoz, amikor megtudtad, hogy ezt fogjátok előadni?

A darabválasztásba mindig volt beleszólása a csoportunknak, sosem kellett olyat csinálnunk, amihez nem volt kedvünk. Viszont mikor a Hullámot először behozta Móni egy olvasópróbára, rögtön beleszerettem, és éreztem, hogy ezt nem szabad elengedni. Szerencsére ezzel mindenki más is így volt a csoportban. Mivel akkor már régi tagnak számítottam, nagyon szerettem volna kipróbálni magam egy főszerepben, de nem számítottam rá, hogy ez akkor meg is valósul.

Milyen érzés a főszereplőként ebben a darabban szerepelni?

Megtisztelő. Sok nehézséggel járt az évek alatt, de nem adnám semmiért. Először is ez volt az első nagy lélegzetvételű szerepem, megküzdöttem a szövegtanulással, de mára már álmomból felkeltve is tudnám. Mivel csak heti egy próbánk volt, amikor összeraktuk a darabot, kevés idő jutott arra, hogy mindenkinek egyénileg kidolgozzuk a szerepét, így rengeteg időt fordítottam a karakteremre a próbákon kívül is. A karakterem végig irányító szerepben volt, így akarva-akaratlanul kézben kellett tartanom a folyamatokat az előadás alatt civilként és szereplőként is, és nagyon jó érzés volt, hogy ebben támogattak a többiek is a bizalmukkal.

Évek óta játsszuk a Hullámot, mára 9 előadás van mögöttünk, ami egy diákszínjátszó társulatnak nagyon nagy dolog. Elképzelni sem mertük volna az sem, hogy szerte az országban sok különböző településre is elvihetjük. Rengeteget formálódott a szerephez való kötődésem, maga a darab, és a társaságunk is az évek alatt. Csodálatos volt ezt végigélni, és merem remélni, hogy nem ez volt az utolsó előadásunk.

És végül: mit szeretsz a legjobban a Hullámban?

Mindent. A sok kihívást, amit adott. A sok sikerélményt, amit kaphattunk általa. Az összetartozás élményét, ami kialakult miatta bennünk. Megerősített abban, hogy foglalkoznom kell a színészettel. Mindig is egy nagy mérföldkő lesz az életemben, akármilyen patetikusan is hangzik.

Végigolvasva a Hullám sikertörténetét, elmondható, hogy a jeles szereplések mögött nagy munka áll. Ám a próbák és felkészülések mellett jókedv és baráti hangulat lengi át a Zsöllye színkört – ezt talán az interjúk is tükrözik.

A képeket Lázár Anilla készítette.