November 11-e Márton-nap: libacomb, párolt káposzta és tört krumpli – ezek jutnak elsőként eszünkbe. Szombathelyi hallgatóként talán neked is rémlik valami Szent Mártonról és a köpenyéről, vagy lehet, hogy beugrik néhány népszokás és babona.
„Szombathely Szent Márton városa” – hallhatjuk sokszor a vasi megyeszékhelyen, azonban biztos vagyok benne, hogy sokan nem tudnak több dolgot kötni a híres püspökhöz, mint a libákat, a köpenyét és a koldust, valamint azt a hiedelmet, hogy Szombathelyen született. Ha olykor-olykor mégis információmorzsákat csipegetnénk szombathelyi hallgatóként, könnyen lehet, hogy megalapozatlan legendáknak dőlünk be. Ezen próbálunk most segíteni.
Az idei Szent Márton-napi országos nagyvásár a Vasi Skanzenben a járványügyi helyzet miatt elmaradt, ugyanakkor a szervezők úgy döntöttek, az online térben osztanak meg különböző tartalmakat november 7-én és 8-án. Ezek közül két videót emelnénk ki: az egyikben dr. Kiss Gábor régész azoknak a bizonyos legendáknak a nyomába eredt, amelyekre már utaltunk, míg dr. Horváth Sándor néprajzkutató pedig a különböző Szent Márton-hagyományokról beszélt. Mindkét videó tartalma alkalmas arra, hogy segítségükkel eloszlassuk a Szent Mártonnal kapcsolatos tévhiteket.
Mindenekelőtt ejtsünk néhány szót magáról Szent Mártonról. A később püspük 316-ban, 317-ben vagy 336-ban született – szülőhelyeként Savariát jelölik meg, ám Itáliában nevelkedett. 331-ben sorozták be a római hadseregbe, és mint lovas testőrtisztet Galliába vezényelték, ugyanakkor eddigre már kapcsolatba került a kereszténységgel. A legenda szerint Galliában találkozott egy fázó koldussal: köpenyét kettéhasította és egyik felét a koldus vállára terítette. A következő éjszaka álmában megjelent Krisztus a fél köpenybe burkolózva, mert ő volt, akit koldusnak vélt. Később püspökké választották, ám a legenda szerint Márton a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal elárulták a szentet, így „kénytelen volt” a püspökséget elvállalni. Úgy tudjni, meggyőző, hiteles és jótékony püspök volt. Elméletileg 397-ben hunyt el, temetése november 11-én volt, így temetésének időpontja vált emléknapjává. Szent Márton volt egyébként az első olyan szent, aki nem mártírként halt meg.
A legendák nyomában
„Márton Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született Savariában” – a legtöbb Márton életével kapcsolatos írás így kezdődik, ugyanis a ma is élő hagyomány azt mondja, Szent Márton Savariában látta meg a napvilágot, amit úgy értelmezhetünk, hogy savariai polgárjoggal bírt, tehát savariai illetőségű volt eredetileg. Ugyanakkor egyik tanítványa, Sulpicius Severus, aki megírta a szent élettörténetét, csupán annyit állít, hogy Savariából származik. „Ebből a születés ténye nem okvetlenül kötődik a városhoz. Annyit lehet tudni, hogy a territóriumon születethetett meg – ez egy történelmi nagyságú Vas megye területet jelent, de az, hogy pontosan hol látta meg a napvilágot, ma már kideríthetetlen” – fejtegeti dr. Kiss Gábor.
Egy másik hagyomány azt állítja, hogy 316-ban született, vagy esetleg 317-ben, de ezek a dátumok nagyon kérdésesek, ugyanis a Sulpicius által írt életrajzban lévő keltezések alapján ez inkább 336-ra módosítható a régész szerint.
A harmadik fontos legenda a Szent Márton-templommal azonosított szülőhelye. A hiedelem szerint Márton szülőháza a mai Szent Márton-templom helyén állt, azon belül is a szoba a Szent Márton kápolna helyén volt, ahol a születés tényét úgy örökítették meg, hogy a falra felírták, „Hic natus est S(anctus) Martinus”, azaz „Itt született Szent Márton”. Ehhez a szobához, amiből aztán kápolna lett, később egy ókeresztény bazilikát építettek; ezt Járdányi Paulovics István kutatta a háború előtti években – mondja a régész. Hozzáfűzi: „Másfelől van egy olyan hagyomány is, hogy édesanyja Márton születési helyén van eltemetve, tehát mai napig a kápolna kőpadlója alatt nyugszik, de ez sem igaz”.
A videóban szó esik még a templom mellett található kútról is, amelyen ma Rumi Rajki István Szent Márton megkereszteli édesanyját című szobra áll. A kúthoz kötődő legenda annyit mond, hogy a hazatérő Márton, miután megtérítette édesanyját – édesapját nem sikerült –, ennek a kútnak a vizével keresztelte meg. Ez is csak legenda – jelenti ki dr. Kiss Gábor –, hiszen ő nem keresztelhette meg az édesanyját, akkoriban csak a püspök keresztelhetett – ő maga pedig csak az egyházi fokozatok közül a legalsóval, azaz az ördögűző fokozattal rendelkezett.
Egy középkorú hagyomány viszont nem ezt a történetet meséli el, hanem azt, aminek a régész szerint „semmi köze nincs az életrajzhoz”, hiszen azt állítja, hogy ebben a bizonyos kútban az újszülött Mártont keresztelték meg, ami viszont egyáltalán nem lehetséges, hiszen Sculpiciustól nagyon jól tudjuk, hogy pogány családba született. A kereszténységgel csak később, Itáliában találkozik, majd Galliában katonaként keresztelkedik meg.
Vajon ha ez a templom mégsem kötődik Szent Mártonhoz, akkor miért alakult ki ez a legenda? „Személy szerint ez az épület Szent Mártonhoz biztos, hogy nem kötődik, az a valószínű, hogy egy másik püspökhöz kötődő épület állt ezen a helyen, nevezetesen a 303-ban, Savariában kivégzett St. Quirinusnak a nyughelye állhatott itt, az ókeresztény temetőben” – mondja –, kiemelve, hogy ez az épület, ami túléli a népvándorlás korát, megéri a 8. század végét, és ez az, amit Nagy Károly seregei az avar hadjárat idején Szent Márton szülőházaként azonosítanak be. Hogy miért? Erre egészen egyszerű a válasz: Sulpicius Severus életrajzából tudták, hogy a Frank Birodalom és magának a Karoling uralkodóháznak a védőszentje Savariában született – innen jött a téves beazonosítás.
Bátran mondhatjuk, hogy tévedés, vagy személycsere történt.
Érdekes az is, hogy Szent Mártonnak semmiféle kultusza nem alakult ki Szombathelyen a római korban, hiszen mire belőle híres püspök, majd szentként tisztelt egyházfő lett Galliában, addigra ez a terület már többek között a gótok kezén volt. Ebből az következik, hogy nem volt helyi kultusza, később kellett hogy kialakuljon. „Erre nagy valószínűség szerint Nagy Károly idején került sor” – jelenti ki a régész. A frank király célja az volt, hogy a pannóniai területeket visszahódítsa a birodalom számára, vagyis Szent Márton szülőföldjét ismét a birodalom kebelében tudja, hiszen az ő célja nem más volt, mint a Nyugat-római Birodalom feltámasztása. Ehhez jobb reklámfogás nem is lehetett volna, mint a birodalom védőszentjének a szülőföldjének visszacsatolása a keresztény egyház fennhatósága alá. A másik, amit találhattak, az Quirinus püspök sírfelirata lehetett, amin az episcopus, azaz püspök szónak biztosan szerepelnie kellett, amiből ők Szent Mártonra asszociálhattak. Így válhatott egy püspök szent égi születéshelyéből (ahol a lelke felvétetik a mennybe) egy másik püspök szent földi születéshelyévé. Így lényegében tévedés vezetett a szombathelyi Szent Márton-hagyomány kialakulásához. „Bátran mondhatjuk, hogy tévedés, vagy személycsere történt” – állítja dr. Kiss Gábor.
Kapcsolódó hagyományok
Dr. Horváth Sándor szerint nem sok információ található Magyarországon a Szent Mártonhoz fűződő hagyományokkal kapcsolatban, de amiket biztosan tudunk, azokat felidézi a videóban. Elsőként Szent Márton eulógiájáról beszél, ami azt jelenti, hogy aki a sírjánál eltölt egy éjszakát, ott gyertyát gyújt, kenyeret és bort fogyaszt, az meg fog gyógyulni a betegségéből vagy a baj elkerüli. Ez volt a középkori hiedelem, amit gyakoroltak is az emberek.
Szent Mártonnal kapcsolatban különböző köszöntőszövegek is kialakultak. Az egyik fajtája olyan, mint amilyen a történeti Sopron egyik településéről származó pásztor német nyelvű szövege az 1600-as évek elejéről, amely többek között arról beszél, hogy Szent Márton óvja meg a családot mindenféle bajtól, a vadállatok támadásaitól, a gonosz lelkek támadásaitól, legyen egészség, bőség, termékenység. A többi köszöntőszöveg mind a következőre hajaz: „Elhoztam Szent Márton vesszejét, ahány ága-boga, akkora szaporulata legyen kendek disznajának”. Ez azt jelenti, hogy vitték a nyírfaágat, és attól függően, hogy mennyi ága volt, annyi malacot kívántak az új esztendőre a pásztorok a gazdájuknak – tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat. Ez a hagyomány élő szokásként legtovább Vas megyében maradt meg – olyannyira, hogy még az 1960-as években is élénken jelen volt az itt élők emlékezetében, ugyanakkor jól ismert szokás Burgenlandban, de a távolabbi német nyelvterületen is. Ha már határon túli területek: ehhez a naphoz munkatilalmak is kapcsolódtak, ugyanis Muravidék lakói szerint Márton-napkor nem szabad mosni, teregetni, mert elpusztulna a jószág.
Másfelől a Márton-nap mint határnap jelenik meg a nép hagyományban: „az esztendőnek ez olyan váltómezsgyéje, amikor az ősz már biztosan befejeződik, a tél pedig biztosan elkezdődik, és ez a szólásokban is megjelenik” – mondja a néprajzkutató. Valóban, a tapasztalat szerint Szent Márton napja körül legtöbbször régen elromlott az idő, és leesett az első hó – noha ez ma már a klímaváltozás miatt nem annyira mondható igaznak. Példaként egyébként azt hozza, hogy ha Szent Márton „fehér lovon érkezik“, azaz Márton napján esik a hó, akkor enyhe tél lesz, amennyiben pedig „barna lovon nyargalász“, vagyis nem esik hó, akkor kemény, havas télre számíthatunk. Érdekesség még az időjárási megfigyelésekhez kapcsolódóan, hogy egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál”. Az időjárási jóslatokhoz maga a libalakoma is hozzájárult. A ropogósra sült liba mellcsontjáról óvatosan lefejtették a húst és szemügyre vették a mellcsontot: amennyiben az fehér színű és hosszú volt, akkor hosszú, havas, hideg télre számítottak, azonban barna és rövid mellcsont esetén fekete karácsonyos, sáros időt vártak.
Határnap volt ez a régi világban azért is, mert amíg a céhes világ létezett (tehát 1872-ig), ettől a naptól kezdve volt kötelező világosságot gyújtani a műhelyekben, addig természetes fényben kellett végigdolgozniuk a napjaikat a segédeknek. A világosságnak van egy másik vetülete is, amit a német kultúrkörből vettünk át – emeli ki a néprajzkutató –, és ami a Márton-napi szent liturgiához kötődik: a nap perikópája, azaz kiválasztott evangéliuma a bölcs és a balga szüzekről szól. A bölcsek vittek maguknak tartalékolajat is (hiába késett a vőlegény, ők így is be tudtak menni világítólámpással a lakodalmasházba) míg a balgák csak megtöltötték a lámpásaikat, de az egy idő után elsötétedett, nem égett tovább.
Végül, de nem utolsósorban, a Márton-nap egyben természetes határnap is: a tömött libák ekkora lesznek vágásérettek, ekkor kell őket levágni – innen ered a libalakoma ideje. A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Régen Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét is, ugyanis ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, és ezután vette kezdetét a téli pihenő időszaka. A cselédek is ilyenkor kapták meg az éves bérüket, plusz ráadásként még egy libát is. Ehhez a naphoz kapcsolódott az állatok legelőről való behajtása, illetve ebben az időszakban (kisfarsang idején) számos mulatságot rendeztek, például lakodalmakat, pásztorünnepeket és bálokat.
Ezen a napon országszerte nagy lakomákat rendeztek, hogy az új esztendőben is végig ehessenek, ihassanak. A libalakoma egészen a rómaiakig nyúlik vissza, amikor is Aesculapius ünnepén libát fogyasztottak az emberek – ez a hagyomány ugyan új köntösben, de mint tudjuk, később tovább élt. Nagyon fontos hagyomány volt, hogy libát egyenek ezen a napon, hiszen úgy vélték, aki Márton napján nem eszik libát, az egész évben éhezni fog. A liba húsából szokás volt a papnak is küldeni, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered a „püspökfalat“ szavunk is. Ilyenkor nem csupán libát evett a nép, hanem bort is fogyasztott, hiszen a korán szüretelt bor ilyenkorra már meg tud érni és megkóstolhatóvá válik. „Ezért mondjuk, hogy Márton a bor bírája – nem a személye tehát, hanem a napja” – hangsúlyozza dr. Horváth Sándor. Úgy tartották, hogy minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Márton egyébként a nagyobb borvidékeken az újbor védőszentjeként is ismert.
A cikk az idei online Szent Márton-napi országos nagyvásárra készült videók alapján született meg.
Kiemelt kép: szallas.hu
