Idén is Mozinet Filmnapok!

2020. október 22. és 25. között rendezik meg a X. Mozinet Filmnapokat Budapesten és 14 további magyarországi városban. Idén a járvány miatt sok film nemzetközi bemutatóját elhalasztották, de a Filmnapok válogatásába így is bekerült nyolc alkotás, amelyeket akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt tekinthetünk meg. Ezúttal is a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok – Sundance, Velence, Berlin és Cannes – címeiből állt össze a program.

A négy Oscar-díjra jelölt A messzi dél vadjai rendezője, Benh Zeitlin az előző film spirituális folytatásaként újabb, képzelet és valóság határán egyensúlyozó történetet tár elénk. A Sundance-ről érkező Wendy-ben a Pán Péter történetét értelmezte át, egyértelműen a felnőtt közönség számára adaptálva azt. 

77. Velencei Filmfesztiválon debütált Shannon Murphy bemutatkozó rendezése, az Amíg tart a nyár, mely egyszerre erőteljes, drámai és megdöbbentően humoros megközelítése egy letaglózó témának: amikor egy tinédzser lány számára az első szerelem egyben az utolsó is.

Amíg tart a nyár

Berlini Filmfesztiválról négy film is érkezik: Burhan Qurbani rendező feszes tempójú, mai társadalmi kérdéseket feszegető mozijában teljes egészében aktualizálta és újraértelmezte Alfred Döblin 1929-ben megjelent regénye, a Berlin, Alexanderplatz történetét.

DAU. a filmtörténet talán legambiciózusabb művészeti projektje. Ilja Hrzsanovszkij rendező az ukrajnai Harkovban egy szinte városnyi díszletben teremtette újra egy ’60-as évekbeli szovjet kutatóintézet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra mindennapjait. Több mint 400 szereplő, két éven át, a nap 24 órájában élte meghatározott karaktere életét. Az előre kitalált történeteket a szereplők viszonyai alakították. A 700 órányi filmanyagból az első bemutatásra kerülő játékfilm a DAU. Natasa, mely a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert.

Berlin, Alexanderplatz

Agnieszka Holland a Berlinalén debütált Sarlatán című filmjében egy végletesen ellentmondásos figura, a milliókat gyógynövényekkel kezelő Jan Mikolášek életét tárja elénk, aki több-kevesebb sikerrel működött a náci megszállás, majd kommunista uralom alá hajtott Csehszlovákiában. A Gunda pedig egyszerre intim portré egy állatcsaládról és megdöbbentő erejű dokumentumfilm, amely különleges vizuális megközelítéssel tesz fel súlyos morális kérdéseket. Gunda egyike a világon élő egymilliárd sertésnek. Ő is pusztán azért született, hogy beteljesítse az emberi civilizáció által neki szánt sorsot: utódokat szül, majd élelemként szolgál. A film producere az állatok jogai iránt elkötelezett Oscar-díjas Joaquin Phoenix.

Az idén minden tekintetben rendhagyó Cannes-ból két film érkezik. A beszéd az év francia vígjáték-meglepetése. Intelligens humora, váratlan fordulatai és vizuális megoldásai biztosan sokáig velünk maradnak. A film főhősét, a 35 éves Adrient sógora felkéri, hogy beszéljen a közelgő esküvőjükön. De Adrien nincs olyan állapotban, hogy esküvői beszédet tartson, hisz barátnője nemrég szakított vele, őt pedig csak az érdekli, hogy visszaszerezze. 

Sweat

Cannes válogatásának egyik legnagyobb visszhangot kiváltó filmje, a Sweat pedig letaglózó, rendkívül őszinte és aktuális betekintés egy influenszer életébe. Sylwia mindent a maximumon pörget, teljes életét az edzőteremben és az online térben éli. A látszólagos tökéletesség felszíne alatt azonban meg nem értettség, elzárkózás, magány és szeretetéhség rejtőzik, amit egy idő után már nem tud elrejteni a külvilág elől.

A Mozinet Filmnapok idén 2020. október 22-25-ig lesz Budapesten a Puskin moziban és 14 további városban.

Képek: Mozinet

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]