Az ELTE Online új sorozatot indít a mostani szokatlan időszak könnyítésének céljából. Az ELTE Playlist témája: az ELTE-hez köthető feltörekvő és már a siker kapuján kopogtató zenekarok. A mostani részben a Caesar’s Bread mesél nekünk az alter sajátosságairól, a dalszövegírásról és arról, hogyan is birkóznak meg a jelenlegi helyzettel.
A Caesar’s Bread név talán sokak számára ismerősen csenghet, mivel valóban a legismertebb, az egyetemhez köthető zenekarok közt tartható számon. Az interjú során velük beszélgettem, és megtiszteltek azzal, hogy én hallhattam először a nagy bejelentésüket, ami meghatározó lesz a későbbiekben a zenekar működésének szempontjából.
Mindenekelőtt meséljetek egy kicsit az olvasóinknak. Hogy is kezdődött ez az egész? Hogyan ismerkedtetek meg? Hogy alakult meg a Caesar’s Bread?
Áron: Még 2012-ben, egy osztálykarácsonyon eljátszottuk a The Killers Runaways című számát, ami elég szörnyűre sikeredett. Nem volt basszusgitáros, ezért Hudi (Hudák Dániel), aki a Szex a lépcsőházban klip operatőre volt, játszott elektromos gitáron basszusgitárt. Nem mondom, hogy ez a formáció már előre sikerre volt ítélve, de a következő nyáron Levi (Lukács Levente) és én előálltunk a névvel, Matyi hozta az alapító basszusgitárost, Mikit (Farkas Miklós). Hudi és Gyögyő (Győri Ferenc), aki még az első kis „fellépésünkön” szerepelt, szépen lassan kiléptek. Ekkor kezdtük el írni az első számainkat, mint a Gyermek, vagy a Szex a lépcsőházban első kezdeménye.
2015-ben lett egy dobosunk, Fini (Kovács Márton), őt később váltotta Stanfel Peti, aki jelenleg a Folkstepsben játszik. 2016-ban jött Ábel (Bärnkopf Ábel), a jelenlegi dobosunk, ‘17-ben kilépett Miki, az alapító basszusgitáros, akit Kovács Gergő váltott. Most meg is ragadnám az alkalmat, hogy bejelentsük: Kovács Gergő is távozik a zenekarból, és a helyére az egyik alapító tagunk tér vissza, Farkas Miklós.
Az publikus, hogy Gergő miért hagyja ott a zenekart?
Matyi: Hollywoodi zsargonnal élve: creative differences.
Áron: Geri politológiát tanul Pécsett, és ő inkább ezen a vonalon szeretne továbbmenni az életben.
Térjünk egy kicsit át a zenétekre, mivel elég nehéz behatárolni, hogy milyen stílusban is alkottok. Talán az alter-rock és a brit pop áll hozzá a legközelebb. Ti hogy határoznátok meg magatokat?
Matyi: Szerintem eléggé beletaláltál. Én személy szerint több brit popot szeretnék belevinni, mert nekem az egy nagyon szimpatikus műfaj, azonban ha azt mondjuk, hogy alter-rock, az majdnem mindent le tud fedni, amit csinálunk. Én sem tudnék közelebbit mondani. Ami talán még fontos, hogy sokszor használunk klasszikus rock&roll elemeket és funky-s lüktetést.
Áron: A brit poptól az távolít minket egy kicsit, hogy az a műfaj angolul az igazi, mi meg általában magyar szövegekkel dolgozunk.
Terveztek angol számokat is megjelentetni?
Áron: Egyszer mindenképpen csinálnunk kéne egy angol EP-t (kislemez), mert néhány számunk már van. Az első ilyet Matyival közösen írtuk, a Hippiness Song-ot, ráadásul ukulelére. Ezen kívül Matyi írt egy angol nyelvű balladát, a Try-t, amit játszunk is néha.
Matyi: Én jobban kedvelem a magyar számokat, és érzésem szerint a közönségünk is. Nekem is jobban esik, amikor elmegyek egy koncertre magyar zenészeket hallgatni, és magyarul hallom a szöveget. Megmelengeti a szívemet.
Abban a stílusban, amiben alkottok, még vannak páran Magyarországon, ha nem sértő így fogalmaznom. Miben vagytok ti mások? Miért érdemes a Caesar’s Breadet hallgatni?
Matyi: Ez egy jó kérdés. Viccet félretéve, ízlése válogatja. Szerencsére ez nem olyan, hogy ha kedvelsz egy zenekart, akkor már nem is hallgathatsz mást. Minden zenéhez megvan a megfelelő hangulat. Nagyon szeretném azt hinni, hogy valakinek a változó pillanataiba mi is beleférünk néha.
Áron: Ez szerintem is jó kérdés, és vicces, mert pár éve még volt akkora a pofánk, hogy azt mondtuk volna, mi vagyunk az új típusú magyar alter. Azonban azóta már megfogalmazódott bennem – és szerintem az egész zenekarban –, hogy ha egyszer alkotunk valami olyat, amire a közönség vagy a kritikusok azt mondják, hogy az új, akkor annak nagyon örülünk, de a mi célunk, hogy felkerüljünk arra a térképre, amit a magyar nyelvű alter zenekaroknak tartanak fenn.
Matyi: Nem fogjuk újra feltalálni a zenét valószínűleg, de az a cél, hogy olyat alkossunk, amit szeretünk játszani, és amit a közönség is örömmel hallgat.
Áron: Persze az intertextualitás korában mindenki valamilyen szinten egyedi, így reményeink szerint mi is. Nem célunk soha senkinek az utánzása.
Akkor nincs egy olyan, akár külföldi zenekar, amitől ihletet merítettetek? Akihez régen szerettetek volna hasonlítani?
Áron: Mi legtöbbször azt kapjuk meg, hogy a Heaven Street Sevenre hasonlítunk. Rájuk tényleg mindenképpen felnézünk, és közel is állunk hozzájuk zeneileg. Érdekesség egyébként, hogy a producer, akivel a Panellakás, kínaipiac kislemezt felvettük, az ő hangmérnökük volt.
Hogy épül fel nálatok a dalszövegírás? Együtt készítitek azt is, vagy ez egy adott tagnak a feladata?
Matyi: Ez többféleképpen történhet. Van, hogy Pacsker (Áron) hoz egy szöveget és arra rakunk zenét, de sokszor közösen írjuk, akár mi ketten, vagy az egész zenekar besegít egy próbán, összejövetelen. Ilyenkor utána én szoktam rádolgozni a gitárakkord-menetet. (Olykor Levi is szokott akkordprogressziókat írni.) Azonban olyan is előfordul, hogy én hozok egy kész dalt, zenével, szöveggel.
Ezek a dalok mind ihletből születnek, vagy van, hogy célzottan írjátok, egy-egy aktuális eseményre reflektálva?
Áron: Ez nehéz kérdés, mert sokszor nehéz megtalálni a kettő között a különbséget. Például a #bölcsészcrush-ban egy személyes történetet dolgoztunk fel, de az első pár sor után döntöttük el, hogy bele akarjuk majd szőni ezt. Vannak olyan számaink, amelyek nem nagyon akarnak semmit se mondani, csak a hangulat a lényeg. Azonban az Imádlak, Putyin!, ami a következő klipes kislemezünk is lesz, például tényleg komoly történettel bír. Olvastam egy cikket, hogy egy fiatal lány videótelefonált a barátnőjével Oroszországban, és elvitték a rendőrök egy kicsit megdolgozni, mert kritizálta az elnököt. Ettől baromi dühös lettem, és első felindulásból én is szerettem volna egy dalt írni, amiben elküldöm a sunyiba az orosz elnököt, de aztán rájöttünk, hogy sokkal viccesebb lenne, ha egy ilyen groteszk kiállásként írnánk meg a szöveget.
A szövegekről kanyarodjunk kicsit vissza a zenére. Mit gondoltok, a ti zeneiségetek inkább otthoni hallgatásra, tanuláshoz, edzéshez alkalmas, vagy inkább tánczene?
Matyi: Szerintem mindenki szereti azt hinni magáról, hogy mindkét kategóriába beletartozik, de úgy gondolom, hogy elsősorban koncertfókuszúak vagyunk. Persze ez azért is lehet, mivel még nincs annyi számunk kiadva, ezért ez egy kicsit bonyolultabb kérdés.
Áron: Ha meghallgatjuk az EP-t, a Panellakás, kínaipiacot, azon a legtöbb tökéletes tánczenének koncertre, de ott van A nyelvünk hegyéről, ami szerintem sokkal jobban tud működni hangfelvételen. Az egy nagyon intim szám. Esetleg még akusztikusan működik jól, mert amikor januárban a KisPrésházban koncerteztünk, az nagyon jó közeg volt arra, hogy előadjuk. Kis helyen, viszonylag nagy közönség előtt, elég jól kijött az ereje. Őszintén szólva én nehezen tudtam megbarátkozni a hangfelvételeinkkel, mert mindig sok hibát hallok, leginkább saját magamban. Viszont nemrég meghallgattam az EP-t, bár a Szex a lépcsőházbant kihagytam, mert bevallom, az már a fülemen jön ki, és akkor úgy éreztem, hogy nagyon jól működik.
Gondolkodtatok azon, hogy új hangszert is megpróbáljatok beállítani?
Matyi: Szülinapi koncertet tartottunk volna a Robotban, csak ez a jelenlegi helyzet miatt elmaradt, ott szájharmonika és zongora is lett volna a színpadon. Beszéltünk arról, hogy több zongorás számot is csinálnánk, és én például teljesen nyitott vagyok erre. Nem azt mondom, hogy állandó taggá fogadnánk egy zongoristát, de szeretnénk színesíteni ezzel is a számainkat.
Áron: A zongoristát Pacsek Ádámnak hívják, aki a Lidokain új billentyűse lesz. Azért fontos őt kiemelnem, mert egy táborban tulajdonképpen a tanára voltam, és annyiban inspirált az új hangszer eddig, hogy erre az említett szülinapra közösen is írtunk egy számot. Azóta egy másik dalon is dolgozom vele, aminek az lesz a címe, hogy Kamionos, de ezt még Matyi sem hallotta. Szóval hatnak ránk inspirálólag más hangszerek is, de ezzel is úgy vagyunk, mint a magyar szövegekkel, hogy a Caesar’s Bread az alap rock felállás, és ehhez is tartjuk magunkat.
Akkor nem merült fel a lehetősége, hogy behozzatok egy kis rézfúvóst vagy hegedűt…
Matyi: Véglegesen nem, de vicc nélkül, a fúvóst, azt nagyon adnám. Most, hogy elkezdtünk a zongora felé nyitni, lesznek olyan számaink, amikben más hangszerek is meg fognak szólalni néha-néha.
Áron: Vendégzenészekre mindig nyitottak vagyunk.
Tanultátok is a zenét, vagy eredetileg csak autodidakta módon gitározgatva próbáltatok tetszelegni a tábortűz előtt, és utána jöttetek rá, hogy több is van bennetek?
Áron: Meglepő módon jól passzol az előző kérdésedhez az, amit mondani fogok. Az első koncertünkön, az Attentionben, ahol még csak kahonos dobosunk volt, néhány számban furulyáztam. Eredetileg én furulyázni tanultam, nyolc-kilenc évig, és a végére már elég jól is ment, csak a gimi miatt abba kellett hagynom. Emellett majd’ egy évtizedig szenvedtem a szolfézsórákon, de itt szinte semmi nem ragadt rám. Összesen ennyi a zenei előképzettségem. Hozzá kell tennem, hogy most már majdnem öt éve járok énektanárhoz, ami viszont nagyon sokat segített.
Matyi: Én tíz évig tanultam harmonikán játszani, de gitározni sokkal könnyebb. Mármint súlyra. Viszont az utóbbira teljes mértékben autodidakta módon képeztem magam. Közülünk Levi se tanult gitározni, Ábel viszont tanult dobolni.
Áron: Érdemes beszélni az éppen egymást váltó basszusgitárosokról is. Mert Gergő szólógitározni tanult csak. Így hát a szólógitárosunk nem képzett szólógitáros, ahogy a basszusgitárosunk sem tanulta a saját hangszerét, viszont a basszusgitárosunk képzett szólógitáros. Ez egy érdekes szituáció. Miki pedig, aki a nagy visszatérőnk, csellón játszik. Szóval Ábel az egyetlen képzett zenész nálunk, mindenki máson játszik, mint amit valaha tanult, ha tanult egyáltalán.
Ha már az elején belőttük, hogy körülbelül milyen zenét is játszotok, érdemes beszélni arról, hogy mi az alter. Bár egyre többet használjuk a mindennapokban, sokan, köztük én is, nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy ez mit is takar.
Matyi: Szerintem az alter egy „megismerem, ha látom” kategóriába tartozik.
Áron: Nálam az alter a szövegcentrikusságot jelenti. Persze mind a popzene, mind a komolyzene történetében nagyon sok szövegcentrikus alkotás volt. Leginkább úgy lehetne megfogalmazni, hogy avantgárd stílusú, de szinte költészeti mércével mérhető szövegek egyesülése. Ebbe a stílusba nagyon sok minden belefér, és jól áll neki, hogy sokan, akik csinálják, nem veszik magukat annyira komolyan. Persze letagadhatatlanul van benne egy értelmiségi póz is. Az első alter zenekar talán a The Velvet Underground volt, és náluk látszik is, hogy milyen összművészeti jellege van a dolognak.
A Caesar’s Bread számára is ezt jelenti az alter, vagy ez egy általános kép?
Matyi: Ez nálunk inkább egy néma megegyezés, hogy mit szeretnénk játszani, és próbálunk afelé menni.
Áron: Azt jelenti, hogy bármi belefér. Egészen nonszensz hülyeségek is lehetnek a szövegben, de a zenében is. Például az Imádlak, Putyin! számunkban van egy rész, hogy fejhangon kántálunk Matyival. A Szappan Ándergránd talán az egyik legalterebb alkotásunk. Abban konkrétan semmi értelme nincs a szövegnek.
Elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, ami a leginkább érdekelheti a rajongóitokat és bárkit, aki valamilyen formában követ benneteket. Jelenleg milyen projekten dolgoztok? Mire számíthatunk a közeljövőben tőletek? (Természetesen az éppen fennálló helyzetet is belekalkulálva.)
Matyi: Nagy stúdiózások lettek volna, ha nem lennénk bezárva, és a nyár elejére-közepére egy újabb EP-t jelentettünk volna meg, de ugye ez most egy kicsikét csúszik. Amint kiszabadulunk ebből a helyzetből, rögtön nekiesünk a dalírásnak és stúdiózásnak.
Áron: Egy ugyanolyan ötszámos EP készül, mint a Panellakás, kínaipiac volt, de ennek még nem találtuk ki a címét. Az Imádlak, Putyin! biztos, hogy rajta lesz, annyit elárulhatok. Ezt még a fentebb említett producerrel vettük fel, de a többi négyet már Hodován Milánnál tervezzük, akivel Eszenyi Fanni ismertetett össze, ő az utóbbi pár hónapban kezdett el nekünk szervezni. Az öt számból három vadonatúj. Továbbá az előző kislemezünkről, A nyelvünk hegyéről kettő klip is készül, de abban nem vagyok biztos, hogy mind a kettő megvalósul, de ha minden igaz, ténylegesen érzékeltetik benne, amiről már beszéltünk az alter zene kapcsán, mivel a képzőművészetet fogják ötvözni az élő videóval. Az Imádlak, Putyin!-hoz pedig Nemesi Zsófi barátunk csinál animációs klipet, az is mostanában fog kijönni. Továbbá a Könyvfesztiválra lett volna még egy rendezvényünk, ahol Péczely Dóra új projektjének bemutatásakor zenéltünk volna.
Matyi: Attól függően, hogy meddig tart még ez a helyzet, valószínűleg élő Facebook-koncertek is lesznek. Én húsvétkor már adtam egy koncertet egy szál gitárral, a kanapén ülve.
A Caesar’s Bread új időpontos, 5. születésnapi koncertje szeptember 18-án lesz.
Képek: Auguszt-Pőcze Andrea, Hudák Dániel, Monori Szabolcs
A folyamatosan bővülő ELTE Playlist számait ezen a linken hallgathatjátok. Kövessetek minket!
