Ilyen volt az ELTE IK–TáTK–TÓK Gólyabál

A gólyabál meghatározó pillanat minden egyetemista életében, itt tudatosul igazán az emberben, hogy egy nagyon izgalmas és nagyon új közegbe került, továbbá az első félév közben szerzett stressz levezetésére is itt adódik kiváló lehetőség. Ez az az esemény, ahol végre barátokkal találkozik a hallgató, s nem kínosan feszengve indul neki, mint a gólyatábor idején. Most az ELTE IK, TáTK és TÓK gólyáinak tartott bálról olvashattok egy rövid összefoglalót.

Üres a placc az este elején még, annak ellenére, hogy nagyobb pontosságot várnánk az informatikusoktól, viszont szerencsére ez nem maradt így végig: a jobbnál jobb fellépők és az izgalmasabbnál izgalmasabb dallamok hamar megtöltötték a Gömb aulát.
A kezdeti passzivitás egyébként lehet, hogy a lágy countryzene hibája volt, amely az első- és sokadéves érdeklődőket fogadta, azonban idejében sikerül átkapcsolni a táncosabb ütemre. Majd alig telik el egy kis idő, és már alig lehet mozdulni, a bejáratnál sorok kígyóznak, ugyanígy a pult közelében sincs több hely, beindul az este, kezdetét veszi egy igazi ELTE-s gólyabál.
A tömegben egy-egy fiút látunk frakkban átrohanni egy utolsó cigire a „fellépés” előtt, s máris tudjuk, hogy itt nemsokára valami hatalmas nagy izgalom fog zajlani.
Az egyetem vezetői nyitják az estét, lehengerlő beszéddel szórakoztatják a fiatalokat, kicsit talán meg is hatódik a jóízű történeteiken a diákság,  beszédük végén pedig humoros intelmeikkel serkentik kacagásra a közönséget. A beszédeket követően a várva várt keringő vette kezdetét, a lányok szebbnél szebb ruhákban ragyogtak. A gólyák nagyszerűek voltak, érezhető volt, hogy sok energiát fektettek bele, elejétől a végéig nagyon rendben volt a műsorszám.
A keringőt követően egy meglepetésprodukció jött: a gólyák önkéntes segítői készültek egy frenetikus instruktortánccal, amelyet a közönség és a fellépők egyaránt nagyon élveztek.
Ezek után az este sztárvendégei következtek, először a Brains adott egy hatalmas koncertet, majd Csordás Tibi szórakoztatta a bálozókat. 22.10 körül még a Destiny’s Child üvölt a hangszórókból Dj Dominique keze nyomán, eközben a színpad mögött a Brains készülődik a fellépésre.
A közönség lelkesen énekli végig a koncertet, a felcsendülő slágereket mindenki nagyon élvezi, aki nem magassarkúban érkezett, az ugrálva tombolhat – azért az igazi vadulás még várat magára. A koncert végére valódi fesztiválhangulat alakul, mindenki nagyon jól érzi magát, van, akiből előjön a mélyen lappangó néptáncos, így akinek a zene nem is, hát ez biztosan elég szórakozást nyújt.
Az este csúcsa talán akkor jött el, amikor Csordás Tibi a színpadra merészkedett. Ugyanakkor Dj Dominique és PlatenZ – aki házigazdája volt az estének – reggelig tartó buliját is sokan várták, szóval nem lehetne eldönteni, melyikük gyakorolt jelentősebb hatást a közönségre. Tibi mindenkiből kihozta a Fiesta-rajongó tizenévest. Ez már kicsit más zenei világ volt, mint amire számított a közönség, azonban rendkívül jó hangulat lett a helyiségben. A lányok kezükben a körömcipővel veszítették el a fejüket, és az aulában elszabadult a pokol, aki tudott, táncolt kifulladásig.
Az este a kilencvenes évek slágereivel zárult – remélhetőleg a résztvevők és a szervezők számára is egyaránt pozitív élményekkel.
A gólyáknak ezúton kívánunk sikeres és boldog éveket az Eötvös Loránd Tudományegyetemen!

 

Kiemelt kép forrása: az esemény Facebook-oldala

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]