Csudaörsi Napok – a folytatás

Zsíros kenyér, ingyen kávé, Just Dance, Zacher Gábor, Ernest-utalványok, koncerthegyek, különös, jelmezes alakok – talán így lehetne a legpontosabban összefoglalni az idei Budarösi Napok öt napját.

A hat klub (Anonim, Bolyai, Club 89, Dokk Team, My Klub, Hippogriff) egész hetes kampánya a péntek estében csúcsosodott ki, amikor is végre fény derült arra, hogy melyik csapatnak sikerült leginkább belopnia magát a kollégisták szívébe. A tét igen nagy: a kollégium hatalmas kulcsa és az ezzel járó örök dicsőség. A korábbi évekhez képest ezúttal szorosabb volt a verseny, alig-alig lehetett volna előre megjósolni az eredményt. Abban ugyan többé-kevésbé biztosak lehettünk, hogy a Bololyai Clubetti hajnali fél ötös reggelijével és koffeinmentes szilvakávéjával, az Internet project friss Fornettijével, és az Öreg Hiba a már messziről érződő hagymás zsíros kenyér illatával igen nagy eséllyel indul az első helyért.

Pénteken a kampányolás már jórészt a szavazatok begyűjtésére redukálódott, a színdarabok, klubkoncertek és kortesbeszédek csupán az előző napok óráit színesítették. Ám a Club 89 jóvoltából ezen a délutánon sem unatkoztak az egész hetes bulihoz lassacskán hozzászokó egyetemisták, a Just Dance ugyanis gondoskodott arról, hogy a ne essünk ki az előző napok ritmusából, és elégessük az összes kalóriát is, amelyet az ingyen finomságok magukban rejtettek. Az esemény leírása szerint a belépés még szobanövényeknek is ingyenes – fő a politikai korrektség.

bnzaro1

A klubokra egészen este tízig lehetett szavazni, többen útmutatóval is szolgáltak, az Öreg Hiba például a következő lépéseket tanácsolta a voksolóknak:

Szavazási útmutató nyögdíjasoknak:

1. Keresd elő a személyidet, anyjuk, aptyuk!
2. Vegyed a mankót és csoszogj le a büfébe!
3. Ne állj meg a bárpultnál, páleszt később!
4. Menj előre, került el a Lepényt!
5. Ott lesz a kiskonferencia terem!
6. Állj sorba és írd alá a nevednél!
7. Menj előre és dobd a szavazócetlit a fazékba!

A Bolyai hasonló módszert választott a szavazatok begyűjtésére, gondosan összeszedte mindazokat a cáfolhatatlan érveket, amiért érdemes rájuk szavazni. Reggel héttől tízig mindennap friss kávéval várták Csomaország népét, hajnali fél öttől 9-ig még reggelit is kaphattak a korán kelők, Makakrónikával áldoztak a kultúra oltárán, saját dalt komponáltak a koncertre, és nem utolsó sorban az urnájuk is „iszonyat menő”. Ez egyébként kétségtelen, a Super Mariós szavazatgyűjtő dobozka az egyik legsikerültebb az ideiek közül. Emellett nem hagyták azt sem, hogy elfeledkezzünk arról, mi mindent tettek a kollégium lakóiért egész éves szorgos munkájuk során: egész évben 14 szerdán összesen 600 hamburgert, 1200 hotdogot, 2000 palacsintát sütöttek nekünk, volt szmokingos sznob parti (amely során öltönyben és kisestélyiben ihattuk műanyag pohárból a kannás bort – ez az igazi kollégista életérzés), toprongyos punk parti, agyalós társasjáték és kockulós LAN buli, és nem utolsó sorban a Bolyaiban MINDIG LEHET NYOMTATNI. Erős érvek, ez tény.

A nagy eredményhirdetés előtt azonban még egy alkalommal megmérettették magukat a csapatok: fél héttől Kovács János,  illetve a „döbbenetesen jóképű és fiatal” Farkas Levente vezénylete alatt elérkezett a Pub Quiz ideje. Minden klubtól hatfős csapatokat vártak, természetesen a jelöltek részvételével is. Végül hosszú és nehéz küzdelmek árán a Kontroll zsebelhette be a nyereményt, azaz a világhírnevet és az Elte Music Pub által felajánlott Kevertet – jó kis csomaggal indultak neki a zárónap estéjének.

20170428_BN_Csutortok-Voros_Tamas-015

Aztán elérkezett a várva várt pillanat: este tizenegykor kihirdették az idei kampány győzteseit. Az első három helyezetten egy cseppet sem csodálkozhatunk, hiszen valóban ők igyekeztek a legintenzívebben meggyőzni a kollégistákat arról, hogy egyetemistaként nincs felemelőbb érzés, mint a KCSSK-ban lakni és valamely klubhoz tartozni. Harmadikként az Internet Project, vagyis az Anonim Klub, másodikként a Bololyai Clubbetti, azaz a Bolyai, elsőként pedig az Öreg Hiba, tehát a Dokk Team került ki az egyhetes baráti versengésből, hogy aztán egyetlen nagy csapatként ünnepeljék egymást.

Ami talán kezdetben meglepetésre adhatott okot, az az Anonim dominanciája volt, ugyanis a klub alakulásától számított másfél hónap után sikerült megtervezniük egy remek kampányt, amelynek révén felállhattak a dobogóra, sőt egy egészen új címet is elnyerhettek: Ernest, a csapat vezetője  a „legrészegebb jelölt” címet hatalmas megtiszteltetésnek tartja. Az eredményektől természetesen szárnyakat kapott az Anonim, alig ért véget a Budaörsi Napok, már készülnek is a további eseményekre: „A következő nagy lépés egy bivalyerős gólyacsapat kinevelése, úgyhogy figyeljétek a Guy Fawkes maszkos emberkéket, mert ez bizony még csak a kezdet volt…” Ha ilyen erős a kezdet, talán el sem merjük képzelni a folytatást. Igaz, ami igaz: Öreg Hiba lett volna kihagyni az idei Budaörsi Napokat.

Fotók: Vörös Tamás

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]