Versposztolás, Versmaraton, Arany János, Magvető Café – a költészet napja Budapesten

A magyar költészet napját 1964 óta minden évben József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Idén ismét friss, interaktív, színes programot kínál Budapest a költészet ünneplésére. Kortárs versmaraton, színésznövendékek felolvasása, a Magvető Café ünnepélyes megnyitása és így tovább – összeszedtük a holnapi nap legizgalmasabb eseményeit.

posztoljverset2017-profil91Az egyik legkedvesebb gerillaakció, a Posztolj verset az utcára keretében idén is kirakhatjuk választott versünket az ország bármelyik pontján, hirdetőoszlopra, buszmegállóba, házfalra, fatörzsre… – helyszíni, tartalmi, formai megkötés nélkül. A 2013-ban indult versposztolás kiemelkedően sikeres éve a 2015-ös volt, amikor a világ eddigi legnagyobb szabású, legtöbb embert megmozgató költészeti akciójává lett az esemény. A honlapra ma, azaz április 10-e déltől 18-a éjfélig lehet feltölteni az utcára kitett verseinket, akár az előre elkészített fejléccel és QR-kóddal együtt, amelyeket innen lehet letölteni.

 

Az offline tér mellett az online is aktívan részt vesz holnap az ünneplésben: a korábbi ajánlónkban már bemutatott Versmaraton című egésznapos virtuális program keretein belül huszonnégy ismert hazai színművész olvas kortárs magyar verseket, többek között például Fullajtár Andrea, Makranczi Zalán, Törőcsik Franciska.

 

20120729-galko-balazs-szinmuvesz-egy-jozsef3A pár éves események mellett persze a hagyományos megemlékezések sem maradnak el, Galgó Balázs például idén is elmondja József Attila összes versét. A délelőtt 10-től nagyjából éjfélig tartó felolvasásba bármikor be lehet csatlakozni hallgatóként. A Petőfi Irodalmi Múzeum másik eseményére azonban nem csak hallgatásra, de felolvasásra is hívják a látogatókat. Az idei Arany János-emlékév szerves részét képező Szavalni Arany! című műsor során a Színház- és Filmművészeti Egyetem színinövendékei a Nemzeti Múzeum kertjében álló Arany János-szobornál adnak elő különböző verseket, vers- és levélrészleteket. Két verset (A vigasztaló, Rege a csodaszarvasról) a jelenlevők együtt olvashatnak fel az egyetem hallgatóival. Ezek nyomtatott szövegét a helyszínen kiosztják, a közös szavalást pedig a részt vevőknek adott emléklappal köszönik meg a szervezők.

 

A Színmű hallgatói délután 4-kor folytatják ünneplést Arany János-versmaratonnal, amely alatt csaknem 200 költemény hangzik el éjfélig. Akik a helyszínre nem tudnak elmenni, az SZFE és az Ódry Színpad Facebook-oldalán több kamerás élő internetes közvetítésen keresztül bekapcsolódhatnak a nyolc órás versmaratonba. A program ajánlóvideója itt látható.

 

13163Eközben, délután 5-kor veszi kezdetét a Magvető Café költészet napi ünnepélyes megnyitója a Dohány utca 13. alatt. Az megnyitón öt új verseskötet (Bognár Péter, Hevesi Judit, Pál Sándor Attila, Turi Tímea és Zilahi Anna) bemutatása mellett tizenegy idén megjelent verseskötetből is felolvasnak a kiadó szerzői, többek között Erdős Virág, Kemény István, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos. Az est házigazdája Szegő János szerkesztő lesz, a zenei aláfestést pedig a minőségi szépirodalom méltó zenei párjaként a Dés András Trió adja.

 

Pest középkori városfalánál indít új irodalmi sorozatot a József Attila Kör és a BudapestPont Falfirka címmel. „Fél óra kortársaktól munka, tanulás utánra – tanulás, mozi előttre.” mottóval háromhetente olvas fel egy-egy kortárs szerző a Kálvin térnél, az első alkalmon, április 11-én este fél hét és hét között, a Királyi Pál utcában Kovács Kristóf.

 

Végezetül egy zenés-verses műsor: a Gödör klubban este hét és kilenc óra között nézhetjük meg a Szépírók Társasága által rendezett Költészetnapi jazzköltészet című műsort, amelyen Karafiáth Orsolya, Bajtai András és Gyukics Gábor olvassa fel verseit, műfordításait Antal Szilveszter gitáros és Dóra Attila fúvós improvizációs zenei kísérete alatt.

 

Forrás: posztoljverset.hu, facebook.com, prae.hu, szfe.hu, pim.hu

Képek forrása: gittegylet.com, life.hu, szalon.rozsavolgyi.hu

Kiemelt kép: gittegylet.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]