Felújították a PPK Kazinczy utcai épületét

A sokak által Kazyként emlegetett épület új arcot öltött

2016. szeptember 14-én adták át a Pedagógiai és Pszichológiai Kar felújított Kazinczy utcai épületét. A korábbi energetikai modernizációt követően a belülről is megújult épületben kezdődhetett meg a tanítás.

Az PPK Kazinczy utcai épületének rekonstrukciója tavaly kezdődött: a KEOP pályázaton elnyert, több mint 850 millió forint vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően – az ELTE több más intézményéhez hasonlóan – átfogó energetikai korszerűsítés zajlott az épületben. A projekt az idén kari forrásokból biztosított 200 millió forintos, az épület belső tereire összpontosító beruházással folytatódott, és határidőre be is fejeződött.

ppk-epuletfelujitas-2016-4
Demetrovics Zsolt, a PPK dékánja

A felújítási beruházás során három emeleten, mintegy 4000 m2-n történhetett meg a burkolatok cseréje, a festés, illetve a nyílászárók cseréje.

ppk-epuletfelujitas-2016-1
Scheuer Gyula, Egyetemünk kancellárja

A hallgatók által leginkább érzékelhető változás az oktatási termek modernizálása, valamint a régi, elavult tantermi bútorok cseréje. Az erre a célra szánt 50 millió forintból az épület összes irodájában és kutatóhelyiségében kicserélték a bútorokat, jelentősen hozzájárulva a hallgatók és a dolgozók komfortérzetének növeléséhez. A felújítás eredményeként modern, a mai kor elvárásainak megfelelő színvonalú és minőségű épületben folytatódhat az oktatás. Az ünnepélyes átadón többek között részt vett Scheuer Gyula, Egyetemünk kancellárja; Demetrovics Zsolt, a Kar dékánja és Solti Péter, az EMMI miniszteri biztosa is.

További fotók az eseményről a PPK honlapján
Forrás: ELTE Kancellária / ELTE PPK / elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]