Mi vár ránk nyáron a Balaton parton?

A jobbnál-jobb kulturális események mellett ma már egy kellemes vacsora, vagy akár egy lángos és egy fröccs miatt is érdemes ellátogatni a Balatonra. Tavaly óta a „jó helyek” újabb sorával gyarapodott a balatoni kínálat.

PLÁZS Siófok
Siófok, Nagystrand, június 18. – augusztus 28.
A plázs szót sokan használják, de a PLÁZS Siófok esetében ez korántsem nagyzolás.
A hely nem lesz ismeretlen a veterán Siófokra járók előtt, hiszen a Nagystrandon lévő plázson már régóta működött parti klub, változatos neveken. A hosszabb csend után most új csapat veszi át az irányítást. A 2000 négyzetméteres homokos partszakaszon óriásstég és napozóteraszos medence is épül, hogy ki tudd választani a számodra legoptimálisabb nap-víz-part távolságot. A sütkérezés sosem lesz unalmas, mivel strandkövnyvtár, street workout pálya és bérelhető SUP-deszkák is lesznek a PLÁZSon, amikkel állószörfözgethetsz a vízben strandolók között. Kevésbé aktív sportembereknek pedig csak el kell heverniük a kivetítők előtt, ahol élőben követhetik a nyári nagy sporteseményeket.
A hagyományokhoz méltóan nem csak a napközbeni strandolást-héderelést lehet itt tartalmasan és stílusosan eltölteni, hanem az estéket is. A PLÁZS színpadán koncertek és partik váltják majd egymást: június 18-án egyből egy Wellhello koncerttel lehet kezdeni a nyári szezont, de augusztus 28-ig fellép itt még a Brains, a Quimby és a Halott Pénz is.

Kompkoncertek a Balaton közepén
Szántód-Tihany, június 24., július 22., szeptember 17.
Mi lehetne balatonibb zenei esemény, mint egy koncert a tó közepén, a balatoni közlekedés, sőt létezés ikonikus eleme, a komp fedélzetén? Kompozz Geszti Péterrel, Szabó Balázs Bandájával és a Kiscsillaggal!
Kompozni önmagában is különleges érzés, még akkor is, ha rendszeresen közlekedik vele az ember. A Csík zenekar, Hobo és a Vad Fruttik viszont az elmúlt években már megmutatták, hogy a naplementében Tihany és Szántód cirkálni és közben zenét hallgatni igazán nem mindennapi élmény.

Kultkikötő
Balatonföldvár, Balatonboglár, Balatonfenyves, június 24.-augusztus 27.
Idén tizenegyedik alkalommal vet horgonyt a kultúra a Balaton déli partján: Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen a nyári napfordulóval elkezdődik a Kultkikötő.
A programsorozat a „Víz-Tiszta-Kultúra”- jelszó jegyében bizonyítja, hogy a zenés fesztiválokon túl is van kulturális élet a nyári Balaton partján. Az összművészeti fesztiválon színházi előadások, könnyűzenei koncertek, képzőművészeti kiállítások, gyermekprogramok, filmvetítések, alkotóműhelyek és irodalmi estek közül lehet válogatni 0-tól 99 éves korig mindenkinek. A hazai kulturális élet színe-java lép fel a földvári Szabadtéri Színházban, a boglári Művelődési Házban és a Kápolna Színpadon, valamint a fenyvesi Kultúrtérben: kiköt a Madách Színház új előadása Détár Enikő, Koós Réka és Ladinek Judit főszereplésével, az ExperiDance Magyarország történelmét feldolgozó táncelőadása, de Hernádi Judit önálló estje mellett a negyedszázados Quimby koncertje is megfér, nem beszélve a Magyar Zenés Színház A víg özvegy című előadásáról.

Everness fesztivál
Balatonakarattya, június 28. – július 3.
A Balaton nyáron a fesztiválok mekkájává válik – könnyűzenei, elektronikus, boros és gasztroprogramok sokaságából válogathatunk. De akadnak olyan egzotikumok is, mint az Everness, ahol a zene és a kaja helyett a környezettudatosságé, az önismereté és az önmeghaladásé a főszerep.
Az ötnapos fesztiválnak idén is Balatonakarattya ad otthont, ahova olyan világhírű írók, előadók és szellemi vezetők érkeznek, akik otthonosan mozognak a fent említett területek valamelyikén. Találkozhatunk Wm. Paul Younggal, A viskó című könyv szerzőjével, James Redfielddel, A mennyei prófécia írójával, de Akarattyára látogat Mabel Katz, az ősi hawaii problémamegoldó művészet, a Ho’oponopono szaktekintélye is. Hazai frontról itt lesz a visszatérő Everness-arc Soma Mamagésa, de felbukkan az előadók között Müller Péter, Bihari Viki és a gyógyteáiról országszerte ismert Szabó György is.
A nagy beszélgetéseket és önismereti utazásokat világzenei koncertek és jógaórák színesítik, de a családbarát rendezvényen gyerekprogramokból sem lesz hiány.

KeszthelyFest
Keszthely, július 1-3.
Kössük össze képzeletben a Festetics-kastélyt és a keszthelyi Balaton-partot, és képzeljünk még oda négy szabadtéri színpadot és további zárt koncerthelyszíneket.
Adjunk hozzá zenét a következő összetevők elegyítésével: világzene, blues, jazz, dixieland, latin és mai modern pop és rock, majd öntsük nyakon egy kis borral. Így jutunk el a 2016-os, vagyis a harmadik Keszthelyfesthez, ami három napon és estén át folyamatos programokkal és gasztro örömökkel üdvözli a júliust. A fentebb említett színpadok közül a belvárosiakat a felnőtteknek, családoknak lesz érdemes bevenniük, míg a MOL Nagyon Balaton színpad fellépői inkább a fiatalokat igyekszenek majd csápolásra bírni. Koncertezik többek között Rúzsa Magdi, Szabó Balázs Bandája, Fábián Juli és Zoohacker, az Esti Kornél, a Margaret Island és a Group’n’Swing. Jó hír még, hogy lesz bor is, sőt, egy komplett borfesztivál fog zajlani az eseménnyel egy időben, a Bor Összehoz Keszthelyen, mely hazánk legjobb pincészeteit hívta meg kiállítóknak. Standjaiért és a zalai ízeket felvonultató sütödékért, lacikonyhákért a sétálóutcákat és a Fő teret kell majd célba venni.

Kultúrtér a tihanyi révnél
MONO Színtér, július 1-3., ARTplacc, július 21-24.
A Tihanyi PIAC placc a Balaton egyik legkedveltebb piaca. A tihanyi rév melletti hangulatos nádas-árnyas ligetben egész évben minden szombaton meg lehet vásárolni a környék legjobb sajtjait, lekvárjait és mindenféle izgalmas régiséget. A hely azonban néhány éve már a magyar kortárs művészet egyik legfontosabb eseményének, az ARTplacc fesztiválnak is helyt ad. Idén pedig bővül a kulturális repertoár: az ARTplacc előtt két héttel színház nyílik a fövenyen.
MONO Színtér
A Momentán társulatot nehéz nem ismernie annak, aki kicsit is ismerős a magyar színház világában. Az improvizációs színház zászlóvivői július elsején a tihanyi Placcon bökik le a zászlót. A Színtér viszont nem csak a felnőttekre gondol: lesznek gyerekelőadások, kincskereső társasjáték, vasárnap délelőtt előadják a János Vitézt, sőt, szombaton este, színházi formátumban megelevenedik a gyerekkori olvasókönyvek főszereplője, Gőgös Gúnár Gedeon is. Aki már járt a Placcon, az tudja, hogy nem csak egy árnyas ligetről és az árusok szombati és vasárnapi standjairól beszélünk – a helyen egy idén tavasszal megújult bisztró is működik, kellemes terasszal. Így a színházi programokon kívül is van miért a révnél tölteni az időt. A foci EB közvetítései sem okozhatnak gondot: az aktuális meccseket is meg lehet nézni kivetítőn.
ARTplacc
Zenei fesztiválokból akad bőven a Balatonnál, színházi programok is vannak, hogy mást ne mondjunk, a túlparti Kultkikötőben. Kortárs művészeti és designfesztivál viszont csak ez egy van, az idén hatodszorra megrendezett ARTplacc.
Tihanyban a művészet tényleg jelen van – körbesétálható, megnézhető, alkalmanként megfogható. És ez nem csak a művekre, de a művészekre is igaz, akiket ugyanúgy meg lehet találni, a part és a bisztró közötti ligetben, akár egy ital, akár más művészek társaságában, egy-egy izgalmas beszélgetés közepette. Idén egy igen aktuális kérdés, a fenntarthatóság témáját járja körül az ARTplacc. Hogyan alakul ember és természet viszonya, milyen lesz a jövő a Balaton partján? Akit valaha is foglalkoztattak már ezek a gondolatok, annak érdemes Tihanyba indulnia ezen a júliusi hétvégén. Vélhetően nem csupán a művészet és a nyár együttes szépségében lesz része, de elgondolkoztató, talán felkavaró élményekben is. Az aktuális magyar filmkülönlegességeket bemutató parti mozi, a különleges színházi előadások és az estéket záró bulik viszont garantáltan nem felkavarni, hanem szórakoztatni fognak.

VeszprémFest
Veszprém, július 13-17.
Minden évben eljön az a pár nap, amikor Veszprém megtelik világzenével, jazzel, poppal, világhírű zenészekkel, és könnyed dallamokra szomjas emberek tömegével.
A VeszprémFest receptje igazán egyszerű, de annál nagyszerűbb: díszletnek adott a történelmi város, ehhez hívjunk néhány olyan zenészt, akiknek dalait a huszonévesek ugyanúgy dúdolják, mint a negyvenesek, és fűszerezzük meg a nyáresti borozgatások élményével. A fesztivál nagyszínpadán már olyan hírességek is megfordultak, mint Emeli Sandé, Al Di Meola, Katie Melua vagy Craig David. Idén pedig Jamie Cullum, Lisa Stansfield, Gregory Porter, Omara Portuondo és Diego El Cigala, valamint a MOL Nagyon Balaton jóvoltából a Thievery Corporation gondoskodik a minőségi zenei élményről.
A VeszprémFest hagyományos kísérőprogramjaként az Óváros téren idén is lesz Rosé, Rizling és Jazz Napok, ami nem csak a kiváló Balaton-környéki boroknak, illetve borászatoknak ad bemutatkozási lehetőséget, hanem feltörekvő hazai jazz-zenészeknek is.

Veszprémi Utcazene Fesztivál
Veszprém, július 20-23.
A Veszprémi Utcazene Fesztivál 18 éve csupán az ország legjobb utcazenészét megtalálni kívánó megmérettetésnek indult, ám mára hazánk egyik leglátogatottabb ingyenes zenei megmozdulásává és Európa egyik legjelentősebb utcazenész seregszemléjévé nőtte ki magát.
A fesztivál egyfajta katalizátorként működik az ország könnyűzenei gépezetében, hiszen évről évre olyan, a nagyobb rendezvények számára még érdektelen fellépőknek is bemutatkozási lehetőséget ad, akiknek karrierjük ezen fázisában még szükségük van egy ajánlólevélre, amit az Utcazene közel százezres közönségétől, illetve a szakmai zsűritől az arra érdemesek meg is kapnak. Így fordulhat elő, hogy olyan mára ismert zenekarok, illetve szólisták vállalják büszkén, hogy ők is utcazenészként kezdték Veszprém utcáin, mint Szabó Balázs, Takács Eszter, a Mary Popkids, a Punnany Massif, a Kerekes Band, az Irie Maffia, Boggie és Pátkai Rozina. A tehetségek felkutatása mellett természetesen nagy hangsúlyt fektetnek a műfaj teljes palettájának bemutatására, így az utcazenészek napközbeni versenyét követően 10, párhuzamosan működő helyszínen esténként olyan nemzetközi előadók láthatók, akik ugyan utcazenészként kezdték, de később az utcát színpadra cserélték, és Európa-szerte ismert előadókká váltak.
A műfaj létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, annál, hogy évente százezer látogató várja azt a leírhatatlan hangulatot, ami egyedülállóvá teszi a Veszprémi Utcazene Fesztivált, melyet a MOL Nagyon Balaton idén saját színpaddal is támogat.

Művészetek Völgye
Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, július 22-31.
Mi jut először eszedbe, ha azt mondjuk Kapolcs? Ha jazz, pop, népzene, színház, slam poetry, jóga, kirándulás, végtelen életöröm és szórakozni vágyó emberek tömegei, akkor több mint valószínű, hogy jártál már a Művészetek Völgyében.
Az idén 26. életévét betöltő fesztivált joggal nevezhetjük a Balaton legsokszínűbb összművészeti rendezvényének, hiszen itt minden van, amit látni, hallani vagy kóstolni érdemes.
A komolymegújuláson átmenő fesztivál programkínálatából maximum szemezgetni lehet, mivel a választék óriási. A MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpadon a legjobb hazai előadók lépnek fel az Irie Maffiától a FISH!-ig. Sztárvendégként a Morcheeba tagjaiból létrejött Skye & Ross érkezik, és egész nyáron egyedül itt hallhatjátok az Erik Sumo Bandet. Idén Taliándörögd válik a színházi élet központjává, a népzenei programokért pedig a Folk Udvarba és a Muharay Udvarba érdemes ellátogatni. Hobo és a Modern Art Orchestra közös színpadot hoz létre, aki pedig nem lép fel a fesztivál nagyszínpadán, az biztos, hogy megfordul Harcsa Veronika Udvarában.

Paloznaki Jazz Piknik
Paloznak, Augusztus 4-6.
2016-ban ötödik alkalommal válik jazzfővárossá egy apró település a Balaton északi partján.
Paloznakon idén augusztusban ismét megrendezik az egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő, háromnaposra nőtt Jazz Pikniket. A Homola Pincészet és a paloznaki önkormányzat koprodukcióját a többszörös platinalemezes St Germain nyitja meg a nulladik napon, a MOL Nagyon Balaton támogatásával. Pénteken és szombaton fellép többek közt Paul Williams és Jean-Paul Maunick világhírű Incognito-ja, a soul egyik legnevesebb európai előadója, Mario Biondi, hazai frontról pedig a Váczi Eszter Quartet, Harcsa Veronika és a BinJip, Csemer Boggie, a Pankastic!, Marge, a Belau és még sokan mások.
Mindeközben a falu tereit és utcáit borospoharakkal andalgó emberek töltik meg, a plédekre a helyi termelők kézműves sonkái, sajtjai, fagylaltjai és pálinkái, valamint az északi part nívós éttermeinek fogásai kerülnek. A fesztivál célja nem csak a színvonalas és meghitt hangulatú szórakozás: a támogató jegy vásárlásával idén a Paloznaki Kiállítóterem felújításához is hozzá lehet járulni.

Kálibuli
Köveskál, szeptember 17.
Adott a Balaton szubjektíven és objektíven is legromantikusabb tája, a Káli-medence, azon belül is a „központ”, Köveskál, egymástól lépésnyi távolságra lévő éttermeivel és borászataival. Szeptemberben ismét kinyílnak az ajtók és megtelnek az udvarok: harmadszor jön a Balaton „legfinomabb” fesztiválja, a Kálibuli.
A recept idén is a már bevált: végig lehet kóstolni a Káli-medence kedvenc éttermeinek csak erre az alkalomra készített menüit, és lehet lamentálni, hogy melyik Balaton-felvidéki bort kóstoljuk az ételek mellé.
A zenei aláfestésről néha egy, néha több gitár gondoskodik majd, az estét a tavalyi Budapest Bár után idén is a helyhez méltó koncert zárja.

Forrás: nagyonbalaton.hu
Kép: west-balaton.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]