Most indul be igazán a fesztiválszezon!

Tombol a nyár, egyre melegebb van, a vizsgaidőszak megpróbáltatásait már jótékony homály fedi, a szorgalmi időszak pedig még maximum csak egy délibáb. És bár már kivehettük a részünket a fesztiválozásból – csápolhattunk a VOLT-on, táncolhattunk a Soundon és bulizhattunk az EFOTT-on is –de a java még hátra van! Lesznek még kisebb-nagyon lehetőségek, hogy kihozzuk a maximumot a nyárból, most ezeket szedjük össze a nagyon egyértelműtől kezdve (Sziget) a rejtett gyöngyszemekig (Veszprémi Utcazene Fesztivál).

A héten két teljesen különböző fesztivál is már javában zajlik, de még egyikre sem késő jegyet váltani! Az egyik a DumaFüred, ami „jobb, mint a reklámja”, a másik pedig a Rakéta Fesztivál. Előbbit Balatonfüreden rendezik meg és július 26-ig tart. A tíz napon át tartó humorfiesztán fellép többek között Kiss Ádám, egy halom Péter keresztnevű stand-upos (Aranyosi, Janklovics, KAP), Hadházi László, Kőhalmi Zoltán és még jópár kedvencünk.  A Rakéta Fesztivál szintén 26-áig tart, ezidő alatt pedig minden este Budapest más-más szórakozóhelyiben partizhatunk a fesztivál keretein belül. Többek között a Fogasban, a Vittulában és az A38-on is bulizhattok különböző fellépők koncertjein.

Július 22 és 25 között kerül megrendezésre a Campus Fesztivál Debrecenben és a Veszprémi Utcazene Fesztivál. Utóbbi különlegessége, hogy teljesen ingyenesen tekinthetünk meg több mint félszáz koncertet, fellépő pedig bárki lehet, aki nem fél hangszerrel a kezében közönség elé állni. Az utcazenészek mellett ismert magyar és külföldi bandák is szórakoztatják majd a nagyérdeműt. A Campus Fesztivált a debreceni Nagyerdőben találhatjátok meg; többek között olyan külföldi és magyar együttesek koncertjeit élvezhetitek, mint a Wellhello, Szabó Balázs Bandája, Paddy And The Rats, Caro Emerald és –talán már mondanom sem kell- Kis Grofó.

Július 29 és augusztus 1 között Székesfehérváron, a Fezen-en köszönthetjük az augusztust. A hangulatért fellépők egész sora felelős, példának okáért említhetjük Ákost, a Hooliganst vagy a Magna Cum Laude-t. Augusztus 3-9-ig chillelhettek az Ozorán, tizedikétől pedig jön a legismertebb fesztivál mind közül, a Sziget. E rendezvényt nemigen kell bemutatni, de annyit elmondhatunk, hogy a Sziget Robbie Williamsszel nyit, és egész héten bővelkedik sztárfellépőkben: lesz Avicii, Kings of Leon, Martin Garrix, Ella Eyre, Hollywood Undead, Ellie Goulding és még rengeteg más zenekar, énekes.

Ebben az évben is megrendezik az idén jubiláló Művészetek Völgye összművészeti fesztivált július 24-től augusztus 2-ig. Augusztus 22 és 24 között érdemes ellátogatni Szerencsre, de csak ha szeretitek a csokit… és azt ki ne szeretné? A Csokoládé Fesztivál után pedig egy egyetemista számára csak a Zorall Sörolimpia lehet kecsegtetőbb programajánlat. Ezt augusztus 27-29-ig tartják Alsóörsön.

Zamárdi strandját két fesztivál béreli ki közösen augusztus 19-től: a Strand és a B My Lake. A négynapos rendezvényeken szintén sok-sok népszerű banda koncertjeire tombolhattok, miközben azért a hasatokat süttetitek a Balaton partján.

A fesztiválozás lezárásaként a SZIN, azaz a Szegedi Ifjúsági Napok szolgálhatnak.  A fellépők listája egyre csak bővül, szóval érdemes beszerezni a bérletet, hogy még egy utolsót bulizzatok a nyáron!

 

forrás: Szeretlek Magyarország

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]