LEN-re mentem, ne keressetek!

Minden félévben eljön az a pont, amikor közelítik a feladatok a tűréshatárt, és nagyon ki kell engedni a gőzt. Tavasszal erre már hagyományosan a LEN áll rendelkezésre, egy gyors kis városi fesztivál még a vizsgaidőszak előtti hajrában, koncertekkel, hajnalig táncolással, ingyen és az egyetemhez közel.

Így az ösztöndíjat is inkább túlélőcsokikra és agyserkentő banánokra lehet majd költeni a zh-k és szóbelik előtt. Megnyugtatóan messze van ez még, úgyhogy mindenkinek belefér egy utolsó tombolás valamelyik sátorban a Lágymányosi Eötvös Napokon!

Kedden nyit a Civil falu, ahol egyetemi szervezetek és civil szervezetek várnak programokkal, játékokkal a sátruknál. Sportnap lévén több komoly és kevésbé komoly sportot is ki lehet próbálni, és az 5vös 5ös is elrajtol 5 óra 5 perckor. Utána indul az ELTE-s Zenekarok Fesztiválja, az EZF, a 11 jelentkező zenekarból kiválasztott legjobb EFOTT-os fellépést fog nyerni, úgyhogy érdemes a csoport-, szak- és kartársaitoknak szurkolni.Éjjel házibuli mixet kever DJ Takács Zoli, éjféltől pedig DJ Sterbinszkyt hallgathatjátok.

Szerdán felülünk a bulivonatra, nyit a nagysátor, ahol az Amber Smith, Odett és a Kelemen Kabátban fog fellépni. A szervezők még szóviccel is készültek, hogy nehogy kabátban kelljen bulizni, ezért jó időt rendeltek. Közben zajlik tovább az EZF a kissátorban, aztán DJ-k és a kétórás zárásig lehet denszelni.

Csütörtökön rocknap lesz rockdiszkóval a kissátorban, a nagyszínpadon azért rendes zene fog szólni: Blahalouisiana, Deniz, Hősök, Animal Cannibals és Meztelen Diplomaták koncert is lesz. DJ Juhász Lacival már rendesen, hajnalig lehet maradni, pénteken úgyis Pázmány-nap, nem kell korán felkelni.

Azért érdemes lesz magunkhoz térni előbb utóbb, mert pénteken újabb nagy nevek jönnek zenélni. Az EZF döntőjének nyertese az Anima Sound System és a The Carbonfools előtt léphet majd fel, utánuk pedig Tesco Disco lesz, (meg tánc) ismét hajnalig.

Közben persze a fáradók, szomjazók és éhezők sem maradnak hoppon, kedves italárak, gasztroudvar és összesen 90 méternyi büfépult lesz felállítva ellátni a szükségleteket . Ki lehet menni és lemérni – vagy inkább engedd el, bulizz hajnalig és használd ki, hogy még egy hétig nem kell a vizsgákra gondolnod! Részletes program, bontással a LEN Facebook-eseményénél található.

 

 

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]