ELTE-s filmszakos siker Amszterdamban!

Hörcher Gábor filmszakos hallgató, Drifter című dokumentumfilmje győzedelmeskedett Hollandiában.

Az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (IDFA), Hörcher Gábor Drifter című alkotásáért vehette át a legjobb elsőfilmes díját, de a filmtervet korábban már több nemzetközi szakmai fórumon is díjazták, többek között Szarajevóban és Lipcsében is. A film a KraatsFilm és a német Weydemann Bros. koprodukciójában készült, közel 5 éven át. Producere Iványi Marcell, kreatív producere Pálos György, Becsey Kristóf és a rendező Hörcher Gábor fényképezte. Az alkotók amszterdami bemutatón való részvétele a Filmalap támogatásával valósult meg.

A rendező 2010 és 2013 között az ELTE Filmszak speciális gyakorlati képzésében fejlesztette a művet. A forgatás megkezdését 2010-ben az ELTE BTK HÖK és az ELTE EHÖK is támogatta.

A történet egy Bakony-vidéki sváb-roma-magyar gyökerű fiatal fiúról szól, aki elhatározza, hogy rally versenyző lesz. A korábban Roma Rally munkacímen futó film nagyon komoly társadalmi kérdéseket vet fel. Felhívja a figyelmet a periférián élő, vidéki fiatal generáció társadalmi beilleszkedésének lehetőségeire, ami valljuk be, nem olyan gyakran történt meg ezidáig a magyar filmtörténetben.

A filmről további információkat találhattok a Drifter Facebook oldalán!

Ezúton is szeretnénk gratulálni a rendezőnek és az egész stábnak!

Forrás: hirado.hu

Fotó: hir.ma

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]