Már több mint hatvanan a kezdő körben

Több mint 60 fellépő neve már publikus az idei SZIN-en, és még legalább ennyi név bejelentése hátra van.

A külföldi zenei produkciók között szerepel a brit slágergyáros Example, a tavalyi SZIN közönségszavazáson élen végző Russkaja, de találkozhatunk az ÁRKÁD Party Arénában Franciaország legjobb dj-jével, Quentin Mosimann-el is. A hazai zenei élet meghatározó fesztiválzenekarai közül is már sokan biztosnak mondhatják a helyüket. Ráadásul idén, egy nappal többet élvezhetünk a fesztiválból, hiszen 2014-ben is lesz 0. nap.

A Szegedi Ifjúsági Napok idei zenei kínálatában már több mint 60 fellépő neve publikus, és még legalább ennyi név bejelentése hátra van. A SZIN Nagyszínpadának főszereplői között ott lesz napjaink zenei világának sztárja, a brit slágergyáros Example, illetve a meghatározó hazai fesztiválzenekarok közül a Punnany Massif, a Quimby, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a The Carbonfools, a Magna Cum Laude, a 30Y, a Brains, az Ocho Macho, az Anima Sound System, a Csík Zenekar, a Republic, és ezzel még nem ért véget a külföldi és hazai sztárfellépők névsora, nemsokára újabb nevek bejelentése következik.

Az ÁRKÁD Party Aréna hazai és külföldi sztár dj-k és elektronikus zenei produkciók kiemelt helyszíne lesz a SZIN-en. Ide érkezik Franciaország legjobb dj-je, Quentin Mosimann is. A dupla aranylemezzel büszkélkedő sztár nem csupán dj produkcióval készül, hanem egy frenetikus zenei show-val, ugyanis Quentin dj, énekes és dobos is egyben” – nyilatkozta Kurucsai János, a SZIN sajtószóvivője.
Az ÁRKÁD Party Aréna színpadán lép majd fel a New Level Empire, valamint a hazai dj-k legjobbjai is, többek között: Andro, Metzker Viktória, Newik, Edo Denova, Suck My Disco with Roberto & Kill The Pop, Drop The Cheese, Katapult DJ feat. Szasza, Dj Lennard, Dj Kincses, Dave Martin és ezzel a névsor még közel sem végleges.

A SZIN további koncert helyszínein, a külföldi fellépőket illetően érkezik a tavalyi SZIN közönségszavazáson élen végző Russkaja, illetve a retro zene kedvelői meghallgathatják a Sheyla Bonnick-kal érkező Boney M együttes legnagyobb klasszikusait. A hazai zenekarok közül pedig a SZIN fellépő táborában köszönthetjük többek között a Subscribe, a Road, a Leander Rising, a Paddy And The Rats, a Random Trip, a Magashegyi Underground, az Intim Torna Illegál, a Bëlga, a HS7, a Bohemian Betyars, és a Belmodo csapatát is.

Az idén is plusz egy nappal többet élvezhetünk a fesztiválból, hiszen 2014-ben is lesz 0. nap. Annyi változás lesz az idei évben, hogy már a 0. napon is minden programhelyszín gőzerővel üzemel, rengeteg koncerttel és programmal ugyanazt a színvonalat biztosítva, mint a SZIN többi napján. A 0. nappal szeretnénk megköszönni mindazoknak a hűségét és bizalmát, akik bérletet vásároltak, azzal, hogy még egy nappal többet tölthetnek a SZIN-en. A bérlettel nem rendelkezők számára az augusztus 26-i nap ugyanolyan belépőárakkal látogatható, mint a SZIN többi napja. Hamarosan bővebb információkkal jelentkezünk a 0. nappal kapcsolatban, de előzetesen annyit elárulhatok, hogy lesz meglepetésünk erre a napra is” – zárta gondolatait a SZIN sajtószóvivője.

További részletekért, aktuális információkért, újabb fellépőkért látogassa mindenki rendszeresen a SZIN weboldalát és Facebook oldalát!

Forrás: szin.org

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]