ELTE Nedves Est

Immáron harmadjára kerül megrendezésre az ELTE Nedves Est a Széchenyi Fürdőben.

November 8-án keresve sem lehet jobb party helyet találni majd a városban, mint a Széchenyi Fürdő. Mielőtt a termálmedencékben ücsörgő néniket és bácsikat képzelnéd magad elé, hadd fessünk le neked valami egészen mást: villogó fények, koktélpoharak, a legjobb buli-zenék és fürdőruhás fiúk-lányok. Azért így már valamivel jobban tetszik, nem? Ha csütörtökön az Állatkerti körút 11-be látogatsz, akkor garantáltan ez a látvány fog fogadni, ugyanis ekkor kerül megrendezésre a 2005 óta tartó bulisorozat újabb állomása: az ELTE Nedves Est.

A kapunyitás este 10 órakor lesz esedékes, s hogy még csak véletlen se unatkozzunk (ez persze amúgy is elképzelhetetlen lenne), már el is indulnak a csapatversenyek, melynek keretein belül egy hatalmas vizes póló mérkőzésen vehetsz részt. Fél 11-től az olasz DJ Karmatronic áll majd az egyik DJ pult mögé (őt a nyári foci EB-n is láthattátok lemezlovasként, de készített már remixeket olyan sztároknak, mint Shakira vagy Beyonce). A túloldalon pedig a régi Rádió1-ből és a Music FM-ből ismert Cookey és McGee gondoskodnak majd a jó hangulatról. Őket fél 2-kor váltja a 4Bro rezidense: Dj Soulja aki a funky, a hiphop és az r’n’b képviselője. A másik medencénél pedig az Ötkert sztárja, Dj Jam-i veszi át az irányítást a legkeményebb mix-ekkel, egészen zárásig. A rendezők – hogy még eszméletlenebbé varázsolják a bulit – idén leteszik a DJ pultokat a medencék közé, ezzel teljesen kimerítve a „testközeli” fogalmát.

A szervezőknek nem kis tapasztalat áll a hátuk mögött, így az esemény zökkenőmentes lebonyolítása garantált. A helyszínen fűtött öltözők, kabinok állnak rendelkezésre, melyeket természetesen ingyen igénybe vehetünk, csak úgy, mint a hajszárítókat. Ha a 3 medence mindegyikét meguntuk, lehetőség nyílik szaunázásra, de használhatjuk a hőkabint, vagy a kneipp medencét is. Higiéniai okokból azonban érdemes saját papucsot és köntöst hozni, ami persze a saját kényelmünket is szolgálja. S hogy ne kelljen állandóan a pénztárcádért rohangálnod, a bejáratnál vízálló, nyakba akasztható ELTE Nedves matricával ellátott pénztárcát vehetsz mindössze 500 forintért.

 

A zavartalan szórakozás érdekében persze be kell tartanunk néhány alapszabályt is. Ennek fényében például ez nem az a buli lesz, ami előtt jól bealapozunk a legközelebbi kocsmában, hiszen ittas látogatókat még csak be sem engednek az eseményre – ami azért érthető, lévén, hogy szeretnénk, ha annyian jönnének ki, ahányan bementek. Valamint, hogy a biztos úszástudás elengedhetetlen. A belépőjegyekre (mely csak egyszeri belépésre jogosít) pedig nagyon vigyázzunk, hisz a sérült, vagy szakadt jegyeket a szervezők nem tudják elfogadni. De mindennek pontosan utána tudunk nézni az esemény honlapján a házirend menüpont alatt.

És végül, ami a jegyeket illeti: csak azt tudjuk tanácsolni, hogy minél hamarabb szerezz be egyet, hisz csütörtökig már nincs sok idő. Elővételben ELTE diákigazolvánnyal vagy ESN Kártyával már 1690 forintért megvásárolhatod magadnak a felejthetetlen élményt. Persze elhozhatod a nem ELTE-s barátaidat is, nekik 2290 forintba fog kerülni a Vendégjegy, ha egy kicsit előre gondolkoznak, és nem a helyszínen akarják megváltani,ahol egységesen 2490 forintot kell majd fizetni érte. Kérjük, hogy ne hagyd otthon a diákidat, hisz anélkül belépőjegyedet Vendégjegy árral kell majd kipótolnod. A jegyek már október 25-től megvásárolhatóak a kari ELTE Plusz Pontokon, és tényleg érdemes előre megvenni, nem csak az ár miatt, de azért is, mert a helyszíni jegyárusítás nem garantált.

Úgyhogy bikiniket, úszógumikat, vízi pisztolyokat elő, mert november 8-án nagy szükség lesz rájuk! Készüljetek, hisz közeleg az ősz legnagyobb bulija s egyben legfelejthetetlenebb élménye!

Részletekért kattints ide:

http://nedvesest.elte.hu/

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]