Az emeleten kiállítások, a földszinten hangulatos kávézó, az alagsorban pedig botrány-, illetve gyerekfilmek. Ezekkel találkozhatsz Te is a Moha Kávéház és Kultúrtérben keddenként és csütörtökönként.
Hogyan jutottál el a filmig?
Már gyerekkoromban is érdekelt a film, édesanyámmal nagyon sokat jártam moziba. Azt lehet mondani, hogy hét éves korom óta rendszeres moziba járó voltam, persze később egyedül mentem már filmet nézni, így olyanokat is láthattam, amiket akkor még nem lett volna szabad, például a Szelíd motorosokat, ami akkor korhatáros volt. Az én kamasz koromban Miskolcon nagy mozi élet volt. Körülbelül harminc kis mozi és különböző filmklubok közül lehetett választani.
Ebből adódóan gondolom, akkor egyből jelentkeztél az ELTE-re, filmszakra.
Nem, ez nem egészen így történt. Először két évig a Kertészeti Egyetemre jártam, majd 28 évesen kerültem az ELTE-re, ahol filozófiát és esztétikát hallgattam. A filmszak csak 1994-ben indult, úgyhogy én első generációs ELTE filmesnek mondhatom magam.
Milyen volt az akkori filmszak?
Nagyon családias. Körülbelül húszan voltunk és nagyon jó volt a hangulat. Összetartó csapat voltunk, elolvastuk és megvitattuk egymás munkáit, szóval nem csak emberileg, de szakmailag is aktív korszak volt ez. Azt hozzá kell tennem, hogy ekkor még nem akkreditálták ezt a szakot, nem is filmelmélet volt a neve, hanem Mozgókép- és Pedagógia Program. Csak 2000-től lett filmelmélet.
Milyen terveid voltak az egyetem alatt?
Szerettem volna bekerülni rendezői szakra, de ez sajnos nem sikerült.
Tanítottál később az ELTE-n?
Nem, Pécsett voltam meghívott vendégelőadó, az ELTE-n csak felvételi előkészítőket tartottam esztétikából és filmből. Ezt nagyon szerettem csinálni és jól is ment, sok tanítványom volt, de aztán 2005-ben a bolognai rendszer ennek véget vetett. Egyszer csak nem jöttek már előkészítőre a diákok, hiszen megszűnt önálló szaknak lenni az esztétika és a film is. Beolvasztották még néhány másik szakkal együtt az úgynevezett szabad bölcsészet alapszakba és szakiránnyá alakultak, amire csak második évtől lehetett járni, és lehet most is. Azt gondolom, hogy ezt a rendszerváltozást pont a szabad bölcsészet alá besorolt szakok sínylették meg a legjobban, illetve azok a hallgatók, akik ide jelentkeznek, hiszen ma olyan világot élünk, ahol a szakirányos tudás, a specializáció nagyon fontos, illetve az, hogy valaki célirányos oktatást kapjon, nem pedig ebből is, abból is egy kicsit. Ennek ma nincs értelme. A középkorban tudnám elképzelni ezt a szakot, nem ma.
Egyetem után hol sikerült elhelyezkedned?
Középiskolákban tanítottam mozgókép- és médiaismeretet, többek között az AKG-ban (Alternatív Közgazdasági Gimnázium). Itt lehetőségem nyílt a gyerekek számára filmklubot szervezni a Cirkó Gejzír és Tabán moziban is.
Hogyan látod a fiatal filmesek jövőjét?
Borúsan. Iszonyatos pénzmegvonásokat szenved el a kultúra, így azt gondolom, elég kemény évek állnak az érintettek előtt. Azonban mindig vannak futtatott művészek, akik több pénzt és lehetőséget kapnak, de általánosan rossznak mondanám a helyzetet. Nagyon bízom benne, hogy idővel megjelenik a fény az alagút végén.
Mesélj kicsit a Godot filmklubról.
Idén februárban felvettem a kapcsolatot a Moha Galéria egyik tulajdonosával, Kaucsek Bálinttal, aki szerette volna valahogy kihasználni a kávézó alatti részt, és sikerült vele megegyeznünk arról, hogy itt lent tarthatom ezt a filmklubot. Az első sorozat a kortárs iráni filmről szólt. A most futó „Szex és erőszak a moziban” című sorozat pedig arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a szex hiánya, vagy annak túlzott kiélése óhatatlanul erőszakba torkollik.
Hogyan látod a művész mozik helyzetét Budapesten?
Sajnos ezt is borúsan. Ha jól számolom, körülbelül nyolc art mozi állja még a sarat. A nyolcvanas években, amikor felkerültem Pestre, kb. 75 úgynevezett rendes mozi volt, ez még persze a nagy pláza mozik megjelenése előtt volt, de ezután is kb. 26 művész mozi volt Pesten. Ahhoz képest ez a mai nyolc félelmetesen kevés. De azért ezzel kapcsolatban is bizakodó vagyok. Nem hiszem, hogy a végsőkig menne ez a bomlási folyamat a kultúrában, egy idő után észre kell venniük az illetékeseknek, hogy a kis mozikra igenis szükség van.
Csendes-Erdei Emese
ELTE Online
Fotó: Kelemen Ádám
