Angol nyelvű podcastsorozat készült az ELTE-s részvételű Európai Egyetemről. A beszélgetések minden alkalommal új témakört dolgoznak fel a CHARM-EU-val kapcsolatban.
Az Európai Tanács már 2017 decemberében létrehozta a European Universities nevű kezdeményezést, melynek célja az európai egyetemek újfajta együttműködéseinek serkentése, az európai felsőoktatás versenyképességének növelése, továbbá az uniós tagság iránti elkötelezettség erősítése. Ennek köszönhetően 2019-ben megalakult a CHARM-EU a Barcelonai Egyetem (koordinátor), az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Montpellier-i Egyetem, a Trinity College Dublin és az Utrechti Egyetem összefogásával. Céljuk egy kihívásvezérelt egyetem létrehozása olyan rugalmas, a hallgatók igényeire épülő oktatási programok révén, amelyek a konkrét kihívások azonosítására és megoldására fókuszálnak szoros együttműködésben a tágabb közösséggel. Igyekeznek kihasználni az oktatási rendszerek sokszínűségét, valamint az öt tagegyetem földrajzi, regionális, kulturális, nyelvi, gazdasági és történelmi perspektíváit a jövő egyetemének megszilárdítása és egy fenntarthatóbb és befogadóbb jövő kialakításának érdekében.
Idén szeptemberben a CHARM-EU új mesterképzést indított, ,,A fenntarthatóság globális kihívásai” néven. A képzés újító oktatás- és tanulásmódszertanra épül, tele információkkal a mobilitás lehetőségeiről, a fenntarthatóságról, valamint a Szövetség öt tagegyeteme közti együttműködésről.
Annak érdekében, hogy ezeket a tapasztalatokat megossza az érdeklődőkkel, fenntarthatósági és felsőoktatási szakértőkkel, valamint más érintettekkel, a Szövetség egy angol nyelvű podcastsorozatot is elindított, amely minden alkalommal új témakört dolgoz fel a CHARM-EU-val kapcsolatban. Az epizódokon keresztül többet tudhatunk meg az új mesterképzésről, a European Green Dealről és a mobilitási lehetőségekről is. Hallgatók, oktatók, külső szerepvállalók és a CHARM-EU munkatársai is szerepelnek a podcastben, megosztva a hallgatókkal tapasztalataikat és szaktudásukat.
A sorozat epizódjai:
1. epizód: CHARM-EU and the European Green Deal
Tim Savage, a CHARM-EU vezető tanácsadója egy a CHARM-EU-t képviselő hallgatóval, August Hjelle Petersen-Øverleirrel beszélget az egyetemek szerepéről a fenntartható és zöldebb jövő elérésében.
2. epizód: European Universities Initiative and the European Green Deal: the mobility perspective
Ebben az epizódban Tessa Schutte (Utrechti Egyetem) Lucy Erdeivel, a Mobility Work Package nemzetközi koordinátorával (ELTE Budapest) beszélget a European Green Dealről, kiemelve a fenntartható mobilitás fontosságát.
3. epizód: Master’s in Global Challenges for Sustainability
A CHARM-EU Master’s Podcastsorozatának első epizódjában Catherine Comiskey, a CHARM-EU Master’s akadémiai tanácsadója bemutatja a vadonatúj mesterkurzust. Elmagyarázza a program által kínált innovatív funkciók sokféleségét, például a programozott értékelést, az e-portfóliót és a kurzus három szakaszát. Ezt követően arról beszél, hogy a mesterképzés hogyan segíti majd a CHARM-EU hallgatóinak jövőbeni foglalkoztathatóságát.
4. epizód: Sustainability Module of the Global Challenges for Sustainability Master’s
A CHARM-EU Master’s Podcastsorozatának ebben az epizódjában Carole-Anne Senit és Patricia Cucchi, a fenntarthatósági modul koordinátorai a Global Challenges for Sustainability mesterképzés előkészítő szakaszában bemutatják moduljukat, és elgondolkodnak azon, hogy a fenntarthatóság miért kulcsfontosságú téma és tanulandó terület a mai világban. Feltárják a fenntarthatósági modul megvalósításának módjait, és azt, hogy az előkészítő szakasz mit kínál a leendő hallgatóknak. Továbbá arra is reflektálnak, hogyan épül fel a háromfázisú rendszer, és miért készült így a program.
5. epizód: Introducing the CHARM-EU Toolkit
A CHARM-EU Podcast különleges epizódja Silvia Gallagherrel (Trinity College Dublin) a CHARM-EU eszköztár bemutatását célozza, valamint annak ismertetését, hogy a szövetség miképpen kívánja átadni új és innovatív tudását a világ más egyetemeinek.
6. epizód: The Water theme of the ‘Global Challenges for Sustainability’ master’s flexible phase
A CHARM-EU Podcast-mestersorozatának vendége ezúttal Tóth Ádám, a víz téma modulkoordinátora. A víz témáját járják körül innovatív megközelítéseket hozva, hogy az érdeklődők minél többet megtudjanak a fenntarthatóság ezzel kapcsolatos elemeiről.
7. epizód: CHARM-EU Master’s Series | Introducing the Capstone Phase
A hetedik epizód házigazdája Marjanneke Vijge az Utrechti Egyetemről és Núria Casamitjana a Barcelonai Egyetemről, akik bemutatják a „Global Challenges for Sustainability” mesterképzés Capstone szakaszát. Megvitatják a „transzdiszciplinaritás” kifejezést, valamint azt, hogy a hallgatók hogyan részesülhetnek ebből a gyakorlatból, továbbá megbeszélik a csúcsfázis felállításának módját, értékelési stílusát és a tanulmányok ezen szakaszában választható mobilitási lehetőségeket.
8. epizód: Introducing TORCH
Ebben az epizódban Palotás Krisztina, az ELTE nemzetközi koordinátora és a rész házigazdája készített interjút Dr. Jordi García Fernándezzel, a Barcelonai Egyetem kutatási alelnökével. Megvitatták, hogyan és miért valósult meg a CHARM-EU’S TORCH projekt (Transforming Open Responsible Research and Innovation through CHARM), mik a projekt célkitűzései, valamint beszélgettek az üzleti élet és a civil társadalom szerepéről a tudásteremtés folyamatában. Ezenkívül Dr. Jordi García Fernández bemutatott néhány intézkedést, amelyeket a TORCH meg fog tenni az európai kutatási és innovációs menetrend fellendítése érdekében.
9. epizód: Discussing the Water4Future Hackathon
2021 márciusában az UNESCO-val együttműködő Montpellier Egyetem megszervezte a Water4Future Hackathon nevű virtuális versenyt, amely a világ minden tájáról inspirálja az embereket a vízzel kapcsolatos kihívások kezelésére, és a fenntartható jövő megtervezésére. Ezt az epizódot Elliott Cholet (Montpellier Egyetem) koordinálja, vendégei pedig Valérie Borrell, az esemény szervezője és Hana Ben Mahrez, az ELTE hallgatója, aki a CHARM-EU-t képviselte a ,,Tree of life” projektben.
10. epizód: Discussing inclusion and diversity in the higher education sector – Part 1
A tizedik részben Fazekas Ágnes Saroltával készült beszélgetés a felsőoktatási szektor befogadásáról és sokszínűségéről. A kiterjedt interjúnak köszönhetően három epizód is született a beszélgetésből. Az első epizód bemutatja Fazekas Ágnes Saroltát, a CHARM-EU WP6 befogadás vezetőjét, és megvitatja, mit jelent számára a befogadás és a sokszínűség. Ágnes mesél arról, hogyan alakult a befogadás és sokszínűség programja a felsőoktatásban, és elmagyarázza, milyen sikerekkel és kihívásokkal szembesült ennek terén. Fazekas Ágnes Sarolta az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Fogyatékosügyi és Társadalmi Részvételi Intézet adjunktusa.
A podcastsorozat epizódjai itt elérhetőek.
Kiemelt kép: techcrunch.com