Klemmné Gonda Zsuzsa szerint a tanárok fő feladata, hogy megismerjék tanítványaikat, és támogassák őket céljaik megvalósításában. Interjúnkból kiderül, kinek ajánlaná a tanári pályát, emellett betekintést nyerhetünk az osztatlan tanári szak előnyeibe és a képzés által nyújtott további lehetőségekbe is.
Miért választotta a tanári pályát, mik voltak a fő motivációi?
Azt hiszem, a tanári pályát nyolcéves koromban választottam, amikor az első év iskolai tapasztalatait szerettem volna újraélni a tanító néni szemszögéből, ezért otthoni iskolapadba ültettem a négyéves testvéremet. Hogy mi motivált? Az, hogy megértsem, átadjam, amit tanultam és a testvéremnek is legyen része abban a sok pozitívumban, amit az iskolában kaptam: a dicséretben, a támogatásban, a felfedezés örömében, más-más nézőpontok megismerésében. Ezek a motivációk persze még nem voltak tudatosak, az évek során bővültek, kiegészültek. Az Eötvös József Gimnáziumban leginkább a szakmai megfelelés és a tanulók kreativitásának fejlesztése motivált, az egyetemen pedig a tapasztalatok átadása, újrafogalmazása, összekapcsolása a hallgatók élményeivel, valamint az új szakmai, módszertani és oktatástechnológiai eredmények átültetése az iskolai gyakorlatba.
A nyelvtudomány területén kutat, számos publikációja megjelent a digitális szövegek olvasásának témájában. Hogyan építi be kutatási tapasztalatait az oktatásba?
Először az oktatás tapasztalataiból indult a kutatás, majd az eredmények az oktatásban váltak ismét használhatóvá. A kutatási folyamat nagyon hasonló nálam a tanulási folyamathoz, megfogalmazok egy kérdést, amire választ szeretnék kapni, összegyűjtöm és kiválogatom a releváns információkat, tesztelem az előfeltevéseimet, majd értékelem az eredményeket, végül pedig a gyakorlatban is alkalmazom. Ezt a folyamatot az oktatásmódszertannal foglalkozók is párhuzamba állították már, kutatásalapú tanulásnak hívják, ami az anyanyelvi órák keretében is kiválóan megvalósítható.
Melyek voltak a legnagyobb sikerei, mire a legbüszkébb az eddigi tanári pályafutása során?
Elsősorban a tanítványaimra vagyok büszke, és nemcsak akkor, amikor kiváló eredményeket érnek el, hanem akkor is, amikor látom, hogyan fejlődnek az évek során. Mivel elsősorban szakmódszertanos tárgyakat tanítok, ezért egészen másodéves koruktól ötödéves, végzős korukig találkozom a hallgatókkal félévről félévre, és igen felemelő, amikor látom, hogy a kezdő egyetemistából komoly hivatástudattal, alapos szakmai háttérrel, módszertani felkészültséggel rendelkező, felelős pedagógus lesz.
Nagyon büszke vagyok még a karon működő Anyanyelv-pedagógiai diákműhelyre, amelyet 2009-ben alapítottuk az akkori csoporttársaimmal, és ez a mai napig aktívan működik, most a koordináló tanár szerepét töltöm be. A diákműhely amellett, hogy számos hallgatónak segített már felkészülni az OTDK-ra, egyben egy szakmai és baráti közösség is, ahol a továbbképzések, szakmai rendezvények mellett jut idő egy baráti beszélgetésre, közös játékra vagy online találkozásra.
Kinek ajánlaná a tanári pályát? Mi alapján tudja eldönteni egy felvételiző, hogy alkalmas lesz-e?
Nagyon nehéz tizennyolc évesen eldönteni, hogy valaki tanár szeretne-e lenni. Az egyetem kezdetén én sem voltam biztos benne. Vannak olyanok, akik viszont igen, és ki is tartanak a választásuk mellett, de olyanok is, akik pár év egyetem vagy esetleg munka után jönnek rá, hogy tanítani szeretnének. Azt hiszem, több közös tulajdonságuk van, ami segítheti őket a későbbi tanári pályán: ilyen például az önismeret, a folyamatos önfejlesztés igénye, a kreativitás, az együttműködés képessége, a gyerekek, fiatalok szeretete. A tanári pálya hivatás, nem egy egyszerű munka, szinte életforma. Annak ajánlom, aki ezt el tudja fogadni, és teljes személyiségével bele tud bújni a tanári szerepbe.
Mik a legnagyobb pozitívumok a tanárképzésben, milyen lehetőségek rejlenek benne?
A tanárképzésnek az egyik legnagyobb hozadéka, hogy a diszciplináris ismeretek mellett szakmódszertani és pedagógiai tudással is gazdagodik a hallgató. Azokat a tanári kompetenciákat, amelyeket elsajátít a képzés során, nemcsak a szakmában, hanem az élet minden területén fogja tudni hasznosítani, olyanokra gondolok itt, mint például a retorikai képesség, az értelmezés és lényeglátás képessége, a problémamegoldás, a rugalmasság és az improvizáció, az együttműködés, az önérvényesítés. A tanárképzés további előnye az iskolai gyakorlat, hiszen a hallgatók kipróbálhatják magukat valós iskolai szituációkban, megfigyelhetik, hogyan reagálnak egyes helyzetekre, hogyan érzik magukat a tanári szerepben. Az iskolai gyakorlat meghatározó élmény a tanári pályán, sokan a gyakorlatvezető mentorukat tartják a mesterüknek, én is a mai napig alkalmazom az elveit, a szemléletmódját.
Oktatóként azt is tapasztalom, hogy nagyon összetartó a magyartanár szakos közösség, mindenben segítik egymást, és fellépnek, ha kell, a saját érdekeikért. Nem félnek kérdezni vagy véleményt mondani, nyitottan állnak a problémákhoz, és ezt nagyon becsülöm bennük. Jó lehet közéjük tartozni.
Milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy pályakezdő tanárnak, és hogyan tud eredményesen megküzdeni velük?
A gyakorlaton lévő hallgatók minden iskolában más-más nehézséggel szembesülnek. Aktuálisan a legnagyobb nehézség az online oktatás, hiszen vannak olyanok, akik úgy kezdik majd meg a jelenléti tanítást, hogy előtte szinte csak online próbálhatták ki magukat tanárként, és biztosan kijelenthetjük, ennyi tapasztalattal a hátunk mögött, hogy a kettő nem ugyanaz. Azt gondolom azonban, ha lelkiismeretesen végzik a munkájukat, és alkalmazzák azokat a módszereket, amelyeket az egyetemen, valamint a gyakorlaton tanultak, akkor meg fognak küzdeni a nehézségekkel. Emlékszem, számomra fiatal tanárként a fegyelmezés volt a legnehezebb, mert szerettem volna partneri viszont kialakítani a diákokkal, de azért azt is szerettem volna, hogy tudjam irányítani az óra menetét. A megoldást az idő hozta: minél jobban megismertem a diákjaimat, annál könnyebben meg tudtam velük beszélni az esetleges problémákat, és utána már harmonikusan tudtunk együtt dolgozni. Azt kívánom a pályakezdő tanároknak, hogy legyenek magukkal türelmesek, kis lépésekben haladjanak előre, gondolják végig a megszerzett tapasztalatokat, és építkezzenek belőle. Az első három év a tanári pályán a legcsodálatosabb: még minden pedagógiai és szakmai helyzet új, és mi dönthetjük el, hogyan oldjuk meg őket.
