Lezárult a szociális támogatások pályázati és elbírálási szakasza!

Ahogy azt lapunknak Mayer Katalin, az ELTE HÖK szociális alelnöke elmondta, az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság meghatározta a rendszeres szociális támogatás ponthatárát és a pontonként járó összeget, valamint döntést hozott a félév elején leadott alaptámogatási és rendszeres szociális támogatási kérvényekről is.

A szociális támogatás idei ponthatára kicsivel emelkedett az előző félévek ponthatáraihoz képest.

Az idei ponthatár: 32 pont, mely az érvényes pályázatot leadott hallgatóknak pontonként 650 forintot jelent.

Kérdésünkre Mayer Kata elmondta, hogy bár emelkedett a ponthatár és csökkent a pontonkénti összeg, ez nagy változásokat nem jelent az elnyert támogatás mértékében, ugyanis a rendszeres szociális támogatás pályázati kiírása több ponton is változott, új státuszok kerültek bevezetésre, bizonyos körülményekre több pontot kapnak a pályázók, és az egy főre jutó jövedelem számításában is jelentős változások léptek életbe. Ez például azt is jelenti, hogy az idei évben nem volt olyan pályázó, akinek a pontjai 0 alatt lettek volna.

Kata azt is elmondta, hogy összesen 3393 pályázat érkezett be, melyből a Bizottság 2439-et támogatott.

Az első utalás október 10-én várható, ekkor kéthavi összeg egyszerre érkezik meg a hallgatók bankszámlájára.

Fejléckép: University of Debrecen

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]