Szeretem az ELTE-t, mert… 14. – Beszélgetés Kolláth Mihállyal

Azt hiszem, ha valakire ráillik ez a mondat, az Kolláth Mihály Gábor. Csillogó szemmel mesél élményeiről, s talán mindent kipróbált az ELTE-n: jogra jár, de elvégezte a politológiát is; van önálló kutatása, amellyel OTDK első helyezést nyert el; HÖK-ös volt és tagja a JÖSz-nek; de emellett kollégista és fiatal munkavállaló is.

Hogyan kerültél az ELTE jogász szakára?

A gimnáziumban matematika speces osztályba jártam: mérnök szerettem volna lenni. De mindig nagyon szerettem a történelmet és a magyar irodalmat is, emellett érdekelt a világ, hogy mi hogyan működik, mi miért történik. Fokozatosan elengedtem a mérnöki terveket, és szerettem volna jogásszá válni.

Az ELTE első helye sose volt kérdéses, nem is gondolkodtam máson, mert tényleg a legjobb oktatók és a legjobb hallgatók találkoznak itt. Nagyon jó szakmai fejlődési lehetőséget adhat ez a közeg – gondoltam gimnazistaként, és mára ez be is igazolódott. 2014-ben kezdtem el a jogot, mellette 2015-ben a politológiát, szintén az ELTE ÁJK-n.

Szolnokról jöttél fel az egyetemre, és rögtön a KCSSK-ba költöztél?

Nem. Szerettem volna kipróbálni, hogy milyen kollégistának lenni, mert úgy voltam vele, hogy nagy eséllyel fogok ott új, eltérő területekkel foglalkozó embereket megismerni. Először a KUK-ban voltam két évet. Az egy szuper kollégium, felszereltségben nyilván nem a legjobb, de hihetetlenül jó a közösség, nagyon jók a közösségi programok, remekül éreztem ott magamat. Utána pedig harmadévtől kezdve KCSSK-s vagyok. Ha nem lennék kollégista, kevés eséllyel ismernék olyan embereket, akiket most: az óvodapedagógustól kezdve rajztanáron keresztül az informatikusokig.

Térjünk vissza az egyetemi tanulmányaidra! Milyen benyomást tettek rád az oktatók és a hallgatók?

Hamar rájöttem, hogy jól választottam, mert ennyi lehetőség nincs másik magyar egyetemen. Amikor elsőéves voltam, jelentkeztem a Joghallgatók Önképző Szervezetébe (JÖSz), ami akkoriban egy fiatal szervezetnek számított az ÁJK-n. Néhány joghallgató előttem pár évvel döntött úgy, hogy ki szeretnék bővíteni a kar adta lehetőségeket, saját kurzusokat szervezni olyan témákban, amivel kevesebbet találkoznak az egyetemen, jótékonykodni, kulturális programokat rendezni. Itt hihetetlenül jó emberekkel találkozhattam, érdekes kurzusokra jártam, kedves oktatókkal ismerkedhettem meg. Gyakran szokták azt mondani, hogy nagyon el vannak távolodva az oktatók a hallgatóktól. Lehet, hogy néhány oktatóra ez igaz, de általánosságban olyanokkal találkozom, akik közvetlenek és próbálnak segíteni az embernek. Talán a dékánunkat emelném ki, Menyhárd Attila tanár urat, akihez egyszerűen élmény kurzusra járni, hihetetlen tudású oktató, és tényleg érdekli, hogy vannak a hallgatói, miben tud nekik segíteni. Bár néha a vizsgaidőszak kifárasztja az embert, rengeteg pozitív élmény fűz az egyetemhez, és nem tudnám elképzelni magam máshol.

IMG_0096_EO-LR

Belekezdtél az OTDK-s kutatásodba is. Először voltál OTDK-n?

Igen. A Polgári Jogi TDK-nak a titkára is vagyok, úgyhogy bele tudtam látni a kari TDK szervezésébe. Nálunk hatalmas tudományos diákköri mozgalom van: minden tanszéken van legalább egy tudományos diákkör. Amikor elkezdtem gondolkodni, hogy milyen témát válasszak, akkor két terület merült fel, végül a sajtós téma nyert. A konzulensem Tőkey Balázs tanár úr lett, aki a kezdetektől fogva nagyon támogatott engem és rengeteget segített a kutatásban. Mindig is érdekelt engem a sajtónak a szerepe a mai világunkban, és nagyon gyakran gondolkoztam azokon a szituációkon, amikor valamilyen valótlan tény jelenik meg egy sajtóorgánumban. Öt nagy magyar online hírportálnak a híreit néztem át, utána végigböngésztem a helyreigazító cikkeket, és a hálózatkutatás módszereivel elemeztem azokat.

És ezzel első helyezett is lettél.

Igen, az OTDK Médiajogi tagozatában. Ezen kívül – ahogyan az összes első helyezett – az Igazságügyi Minisztérium különdíját nyertem el, valamint a HVG Infokommunikáció és Jog szaklapjában publikációs különdíjat is elnyertem.

Biztosan nagy öröm volt, hogy megnyerted az OTDK-t. Számítottál rá?

Őszintén szólva nem. A kari fordulóban nagyon erős mezőny van az ELTE ÁJK-n. Az első négyben nem is voltam benne, központi kvótával jutottam tovább. Kint pedig szintén hihetetlenül jó dolgozatok voltak a tagozatban: a mesterséges intelligenciától kezdve online tárhelyszolgáltatók felelősségéig sok mindenről szóltak. Tényleg nem gondoltam, hogy első helyezett leszek.

Beszéljünk a HÖK-ös tapasztalataidról is!

Tallár Ákos indított el ebbe az irányba engem, elsőként a Választási Bizottság tagja voltam, és mellette sokat segítettem a hallgatói önkormányzatnak kommunikációs téren. Aztán Giró-Szász Áron lett a HÖK-elnök, és ő felkért engem referensnek. Mindketten motiváló vezetők, rengeteg tanáccsal láttak el és mindig támogatták az ötleteimet. Először tehát online felületekért felelős referens, aztán pedig fejlesztésekért és kapcsolatokért felelős alelnök voltam, majd mellette az elnökség tevékenységek összehangolásáért felelős alelnök. Az ÁJK HÖK-ös karrierem a vége felé közeledett, amikor Sujtó Attila megkeresett, hogy ő el szeretne indulni HÖK-elnöknek, és tartsak vele kommunikációs alelnökként. Persze, hogy igent mondtam, nagyon imádtam vele dolgozni. Nem mindig könnyű HÖK-ösnek lenni, mert tényleg nagyon sok munka van vele, gyakran a tanulmányokról kell lemondani azért, hogy ezt tudjuk csinálni, de szerintem a közösség segít ezekben a nehézségekben. Ha van egy ötleted, akkor nem elhajtanak, hanem azt mondják, hogy csináld, és én nagyon szerencsés voltam, hogy három olyan elnök alatt dolgozhattam, akik támogatták ötleteim megvalósítását.

IMG_0059_EO-LR

A jövődről kérdeznélek. Egy év múlva kapsz jogászdiplomát, mi lesz azután Kolláth Misivel?

Gondolkozom PhD-n, azon, hogy a meglévő időm egy részével az egyetemen maradjak és kutassak. Nagyon szeretem a médiajogos vonalat, ezt mindenképpen szeretném folytatni, de szívesen elmennék akár a magánszférába is.

Téged hallgatva felmerül az emberben: hogyan fér ennyi minden az életedbe? Te is a jó időbeosztásodról vagy ismert?

Nagy naptárvezető vagyok, valóban fontos az időbeosztás, és az is, hogy tényleg csak annyit vállalj, amit el tudsz végezni, mert szerintem hülyeség valamit úgy elkezdeni, hogy csak félgőzzel tudod csinálni. A titok talán az, hogy fel tudd mérni, hogy mennyi időd van, és hogy milyenek a képességeid. Fontos az, hogy amikor dolgozol, legyenek sikerélményeid, mérföldkövek, amiket el akarsz érni. Ha ezek a kis sikerek megvannak, akkor folyamatosan tudsz haladni.

Most éppen egy nyári egyetemet szervez a JÖSz, mesélj erről!

A JÖSz-nek tavaly is volt nyári egyeteme, ami a Kiemelkedő, innovatív felsőoktatási rendezvények díját is megnyerte, s idén is megrendezzük. A Forster vadászkastélyban lesz, három napon át, augusztus 12. és 14. között. A délelőttökre workshopokkal, a délutánokra előadásokkal, az estékre pedig kulturális rendezvényekkel készülünk. Körülbelül 120 főt várunk ide – nemcsak ELTE-seket, hanem bárkit! Tavaly például elhívtuk a három budapesti jogi kar dékánját beszélgetni a jogászképzésről. Volt itt előadó, aki a mesterséges intelligenciákról beszélt, de lent volt például a MÁV Szimfonikus Zenekarának egy művésze is, aki megmutatta, miként épül be a komolyzene a mindennapjainkba. Van még pár szabad hely, ajánlom mindenkinek!

Képek: Németh András (ELTE Online)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]