Egy kis matematika – avagy a felvételi eredmények számokban

2017. július 26-án minden felvételiző telefonját szuggerálva várta eredményeit. Egy kis csúszással ugyan, de napvilágot láttak a ponthatárok; nem sokkal ezután pedig a statisztikák is a felvettek számáról, intézmények összehasonlításáról.

Az idei évben is egyetemünk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem köszöntheti a legtöbb gólyát: 8776 fő kezdheti meg tanulmányait itt szeptembertől. Ezen belül is a legnagyobb népszerűségnek a pedagógusképzés örvend (2315 fő választotta). De minek is köszönheti sikerét az ELTE?
success-840x340
A felvettek számának növekedésének hátterében elsősorban az áll, hogy új képzési helyszínekkel gazdagodott az egyetem repertoárja: a Savaria Egyetemi Központ (SEK) ELTE-hez csatlakozásával Szombathelyen is indulnak képzések, Nyíregyházán pedig gyógypedagógiai alapképzési szak veszi kezdetét. Így szerezte meg ismét a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény “címet” az ELTE: 36 046 jelentkezés (12941 első helyen) érkezett. A felvettek 81%-a nappali tagozaton, 80%-uk alap- és osztatlan képzésben kezdi meg tanulmányait.
Kicsit ássunk mélyebbre, nézzük meg karonként a statisztikát!

Állam- és Jogtudományi Kar
Az ÁJK szakjaira 2778 (első helyen 1308) fő jelentkezett, és közülük 935-en nyertek felvételt a választott képzésekre. A legnépszerűbb szak a jogász ONA volt, ide 460 pontot kellett elérnie a felvételizőknek. Ez idén 132 embernek sikerült.

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
A BGGYK-ra 2244 (első helyen 1457) jelentkezés érkezett: 750 felvételizőnek sikerült teljesítenie az elvárásokat. A legkedveltebb szak a gyógypedagógia ANA lett, 220 gólyával, akik elérték a 393-as ponthatárt. Nyíregyházára az 520 (265 első helyes) jelentkezőből 36-an nyertek felvételt.

Bölcsészettudományi Kar
A BTK büszkélkedhet a legtöbb jelentkezővel és felvettel is (az ELTE leghatalmasabb kara lévén). A 4844 (első helyen 2458) tanulóból 1846 érkezik szeptembertől az intézménybe. Legnépszerűbb szak az anglisztika ANA, ahová a 419-es ponthatárt 146 ember érte el.

Informatikai Kar
Az IK-ra 2401 (1161 első helyes) jelentkező körül összesen 756-an jártak sikerrel felvételi szempontjából. A kar legnépszerűbb szakja címet a programtervező informatikus ANA kapja, ide 360 pont kellett a bejutáshoz. Ők egyben az ELTE legnépesebb szakja is. Szombathelyre 12-en nyertek felvételt.

Pedagógiai és Pszichológiai Kar
A 3557 (első helyen 1582) jelentkeztek, a felvettek száma 1019. A PPK ezzel a szép számmal a harmadik legnépszerűbb ELTE karnak mondhatja magát. Legtöbben a pszichológia ANA szakra jelentkeztek, közülük 263 tanulónak sikerült elérnie a 435-ös ponthatárt.

Társadalomtudományi Kar
Ide a 2063 (első helyen 762) jelentkezőből 645 felvételizőnek sikerült bejutnia valamely szakokra. Legnépszerűbb a szociológia ANA, 177-en kezdik meg tanulmányaikat szeptembertől, hiszen sikerült megfelelniük a 355-ös ponthatárnak.

Tanárképző Központ
Összesen 1587 (első helyen 817) tanulóból 668-an nyertek felvételt. Az osztatlan tanárképzések átlagponthatára 380 volt, a tavalyi évhez hasonlóan idén is az angol nyelv és kultúra osztatlan tanári szak lett a legnépszerűbb “szakpártag” (a népszerűségi sorrend: angol-, történelem-, magyar-, matematika-, biológiatanár).

Tanító- és Óvóképző Kar
A TÓK-ra 2312 (első helyen 1164) jelentkezés érkezett, és 719 lett sikeres belőlük. Legtöbben az óvodapedagógus ANA szakra jelentkeztek, 159-en lesznek az ELTE tényleges hallgatói. A ponthatár ide 302 volt idén.

Természettudományi Kar
A 2810 (első helyen 1230) jelentkezőből 1060-an nyertek felvételt, így a TTK egyetemünk második legnépszerűbb kara lett idén. Szakjai közül a legtöbben biológia ANA-ra nyertek felvételt (298 tanuló), nekik a 338-as ponthatárt kellett megugraniuk.
blg_alk_gimi
Az átlagponthatár a BGGYK-n (396), az ÁJK-n (382), és a TáTK-n (377) volt a legmagasabb.
Amit ezekből az adatokból biztosan leszűrhetünk, hogy nagyon színvonalas eredményt kellett nyújtania annak, aki felvételt nyert egyetemünkre. Szívből gratulálunk Nektek!

Források: elte.hu , felvi.hu
Képek: brassai-tiszaujvaros.hu/viennalife.hujoreggeltvajdasag.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]