Nyomozás indult a tavalyi érettségi feladatait őrző cég ellen

A hatóságok már két éve nyomoznak a 2016-os érettségi feladatlapjait és javítási útmutatóit őrző T.O.M. Controll 2001 Vagyonvédelmi Zrt.-vel szemben.

Az Oktatási Hivatal tavalyi szerződéseiről közzétett listából derült ki, hogy a papírokat közel 8,5 millió forintért őrző, vagyonvédelemmel foglalkozó társaság ellen költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ügyészség felügyelete mellett. A Zrt. a Budapesti Temetkezési Intézet 255 millió forintos megbízása mellett a MÁV Zrt. 60 millió forintos és a Szépművészeti Múzeum 95 millió forintos megbízását is elnyerte, nettó árbevétele 2011 óta minden évben kétmilliárd forint felett volt, 2014-ben pedig ennél is jobb eredményt értek el, ugyanis több mint 3 milliárd fölé emelkedett ez az összeg.

Az eljárás határidejét legutóbb június 8-ig hosszabbította meg a NAV.

Forrás: mno

Kép: 24.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]