A tavaszi félév legfontosabb dátumai az ELTE-n

A 2016/2017-es tanév őszi féléve a napokban zárult, így itt az ideje, hogy a vizsgákat kipihenve áttekintsük a tavaszi félév fontosabb időpontjait.

A regisztrációs időszak 2017. február 6–10. között tartott, s ezt követően február 13-án hétfőn kezdődik a szorgalmi időszak, amely május 19. péntekig tart. A szorgalmi időszakban az egyhetes tavaszi szünet jelent majd kikapcsolódást, április 12–18. között. Az egyetemalapító Pázmány Péter tiszteletére idén is megrendezik a Pázmány-napot, május 12-én pénteken. A vizsgaidőszak május 22-én kezdődik, és július 7-én zárul majd. 

A diákigazolványok érvényesítéséhez február 13-a hétfőtől lehet beszerezni a matricát a Quaestura Hallgatói Ügyfélszolgálati Irodában. Az őszi félévre szóló matrica március 31-ig érvényes. Az Iroda – a honlapján (qter.elte.hu) leírtak szerint –azt javasolja, hogy aki teheti, ne az első héten érvényesítse a felsőoktatási diákigazolványát, ugyanis a tapasztalatok szerint ilyenkor vannak a legtöbben.

Fontos információk a felvételizőknek:

Az ELTE 2017 szeptemberében induló képzéseire  február 15-ig kell véglegesíteni a jelentkezést, majd azt február 20-ig lehet hitelesíteni. Az általános hiánypótlásra (felvételi dokumentumok benyújtása) június 28-ig van lehetőség. Az egyszeri sorrendmódosítás július 12-ig történhet. A ponthatárokat július 26-án fogják kihirdetni. A fontos dátumokról és információkról a felvi.hu-n tájékozódhattok.

 

Kiemelt kép: hirhatar.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]