Dr. Zentai László az új oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese

Dr. Orosz Éva egyetemi tanártól Dr. Zentai László egyetemi tanár vette át az oktatási és tanulmányi rektorhelyettesi feladatokat. Zentai László megbízása a rektori ciklus végéig, azaz hét hónapra szól. A régi-új hivatalát elfoglaló Zentai Lászlót korábbi szakmai tapasztalatairól és hivatali terveiről kérdeztük.

Többször töltött be már magasabb vezetői feladatokat az ELTE-n, melyek voltak ezek a funkciók, és mennyiben segítik a mostani munkáját?

2003–2007 között az akkor létrejött Informatikai Kar tudományos és nemzetközi kapcsolatok dékánhelyettese voltam. A mostani helyzethez hasonlóan 2007-ben egy lemondás után kaptam felkérést, hogy legyek az ELTE oktatási rektorhelyettese és a rektori ciklus végéig 2010 nyaráig töltöttem be ezt a tisztséget. 2012-től újra az Informatikai Kar tudományos és nemzetközi kapcsolatok dékánhelyettese voltam, 2017 nyarán járt volna le a megbízatásom. 2005 óta vagyok a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék vezetője.

elte-vezetok-zentai-17

Dr. Zentai László egyetemi tanár, oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese

 

Mennyire nehéz rektorhelyettesként összegyetemi érdekeket képviselni?

Az ember tanszékvezetőként a saját szakterülete, tanszéke érdekeit tartja szem előtt. Kari vezetőként megtanultam azt, hogy mit jelent egy egész kar érdekeit tekintve gondolkodni. Egyetemi vezetőként az egyetem érdekeit kell elsődlegesnek tekintetni, amelyek esetenként nem feltétlenül esnek egybe az egyetem minden karának érdekével. Ezt a leckét én a 2007–2010-es időszakban már megtanultam és azóta is folyamatosan figyelemmel kísértem az egyetem ügyeit, nemcsak a tanszékemen, vagy a karon folyó eseményeket.

 

Dr. Orosz Éva egyetemi tanárt váltotta az oktatási rektorhelyettesi székben. Mi az, amiben folytatni kívánja elődje munkáját, és milyen új irányvonalakat képzel el?

Hét hónap van hátra a rektori ciklusból, így az én felkérésem is csak ennyi időre szól. Semmi okom arra, hogy az elődöm irányvonalán változtassak, nincsenek különleges terveim erre a hét hónapra. A folyó ügyek pl. Szombathely csatlakozása, a BME GTK-val kapcsolatos megbeszélések elég feladatot adnak.

 

Mi a legfontosabb cél, amelyet kitűzött magának a megbízása idejére?

Mivel több olyan szakmai feladatom van, amelyeket jóval a rektorhelyettesi felkérés előtt elvállaltam, ezért azoknak is szeretnék becsülettel eleget tenni. Ezt a sok feladatot kell párhuzamosan végeznem, így nem nagyon lehet más a kitűzött cél, mint az, hogy szeretnék olyan rektorhelyettes lenni, akinek a nevét nem jegyzik majd meg különösebben, mert ez jelenti azt, hogy jól dolgoztam.

 

Képek: elte.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]