Rugalmasságra vágynak a fiatal munkavállalók

Az y generáció tagjai komoly elvárásokkal lépnek ki a munkaerőpiacra, amelyhez a munkaadóknak is alkalmazkodniuk kell – derült ki a „Meet Microsoft: A jövő munkahelye” című nyílt napot követő kerekasztal beszélgetésen. A Microsoft komoly hangsúlyt helyez a fiatal munkavállalók alkalmazására, de a vállalat szerint jelentős munkaerő-piaci potenciált jelent a női pályaorientáció erősítése is.

A Budapesten megrendezett „Meet Microsoft: A jövő munkahelye” című nyílt nap kerekasztal-beszélgetésén azt derült ki, hogy az y generáció tagjai – az 1980 után születettek – magas elvárással lépnek ki a munkaerő-piacra, és a munkahelyeiken ugyanazokat a technikai feltételeket várják el, amelyekhez otthon és a tanulmányaik során hozzászoktak. Egy friss kutatás alapján az y generáció tagjai (Nyugat-Európában hetvennyolc, Közép és Kelet-Európában kilencvenkettő százaléka) úgy gondolják, hogy az informatikában való jártásság megkönnyíti az álláskeresést, és szinte ugyanilyen arányban részesítik előnyben azokat a munkahelyeket, amelyek korszerű technológiával vannak felszerelkezve. A rutinos Office felhasználók, így a most és a jövőben végző egyetemisták számára – akik Magyarországon a Tisztaszoftver Program keretében jutottak ingyenes Office 365 ProPlus programcsomaghoz – például már ismert lesz a csoportos dokumentumszerkesztés, a kollaboráció és a fájlokat pedig csak a felhőbe mutató hivatkozásként osztják meg a munkatársaikkal.

Maga a nyílt nap egy különleges kalandtúrával várta az érdeklődőket, akik részt vehettek például karriertanácsadáson vagy megismerkedhettek a Microsofttal. A program legvonzóbb eleme a csoportmunkára épülő egyedi szabadulószoba volt, ami után minden résztvevő személyre szóló kiértékelést kapott. A különleges feladat a fiatal generáció elvárásainak és a lehetséges munkaadónak is remek alternatívát mutat a kiválasztás megújítására. „A munkaadókat kihívás elé állítja a tehetségek megtalálása. A mai Microsoft nyílt nap remek példa arra, hogy milyen lehet a kiválasztás jövője: élményt nyújtó alkalom, ahol a szervezetet is meg lehet ismerni, és a munkaadó is megismerheti a résztvevőket” – hangsúlyozta Friedl Zsuzsanna, a Microsoft Magyarország HR vezetője. Mindezek mellett a Microsoft azért lehet a világ legsikeresebb infokommunikációs vállalata, mert tudatosan épít a nőkre és a fiatalokra, figyelembe veszi a technológiai újításokat, és fontosnak tartja a magánélet rugalmas kialakítását. “A női pályaorientáció erősítése pedig jelentős munkaerő-piaci potenciált jelent: egy cég, amely versenyképes akar lenni, ma egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a szürkeállomány nagyjából feléről lemondjon” – hangzott el a kerekasztal beszélgetésen, amelyen részt vett dr. Bokor Attila, partner, szervezetfejlesztési tanácsadó (OD Partner Kft.), Demény Soma, HR vezető (GE Global Operations) és Nemes Orsolya, y generáció szakértő, előadó és tréner is.

„A felhővel örökre megváltozott a munkaidő és a munkahely fogalma: ma a munka akkor és ott van, amikor és ahol a felhasználó akarja. A Microsoft-felhő pedig a legkézenfekvőbb cégvezetői eszköz arra, hogy egy vállalkozást ne csupán hatékonyabbá, de szerethetőbbé is tegyünk rövid idő alatt” – emelte ki még Friedl Zsuzsanna.
„Nagyon érdekes volt a program, és örülök, hogy kipróbálhattuk magunkat a szabaduló szobában, és ráadásul a Microsoft kollégáival és a karrierlehetőségekkel is megismerkedhettünk. Szívesen ajánlanám a programot bárkinek” – mondta Mező Ákos, az Óbudai Egyetem mérnök-informatikus szakos hallgatója, a programok egyik résztvevője, ahol közel hatvan egyetemista vett részt.

Forrás: edupress.hu
Kép: technokrata.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]