Közel 50 milliárd forinttal nő a felsőoktatási büdzsé

A Magyar Innovációs Szövetség gyűlésén Palkovics László oktatásért felelős államtitkár elmondta, 2017-re még több anyagi forrást tudnak biztosítani a felső- és közoktatás számára egyaránt.

A felsőoktatás számára a kormány a következő évben az idei 197 milliárd forinthoz képest 240 milliárd forintot, míg a közoktatás számára 100 milliárd forinttal többet tud majd biztosítani a tervek szerint. Ez az egyetemek és főiskolák számára inkább tartalmi jellegű, a jobb tudás, a kutatások fejlesztése és a diploma megszerzésére irányulnak, míg a köznevelésben leginkább módszertani változtatásokat érinthet majd, hogy a gyerekek sokkal nagyobb rálátást szerezhessenek a nagyvilágra. A forrás kibővülése minden intézmény számára előnyt jelenthet és ezzel javulhat a hazai tanulmányok minősége.

Az számítások szerint az összeg valamivel kevesebb mint fél százalékos forrásbővülést jelenthet a GDP-hez viszonyítva, mely 4,7 százalékon állt 2014-ben – az ajánlott OECD átlag 6 százalék.

forrás: eduline.hu
kép: egeszseghazerd.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]