Nemzetközi tudományos diákolimpiát rendezhet Magyarország

Február 19-én köszöntötte a Parlamentben a tavalyi magyar diákolimpikonokat Balogh Zoltán miniszter, aki tájékoztatta a jelen lévőket: Magyarország nemzetközi tudományos diákolimpiát rendez biológiából, csillagászatból és asztrofizikából. A 2019-ben sorra kerülő eseményre biológiából 70 ország 280 versenyzőjét várják, asztrofizikából pedig előreláthatóan 40 országból 220 versenyző fog érkezni. A költségek fedezésére összesen 230 millió forintot különítenek el.

Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen miniszterelnöki és miniszteri elismerő okleveleket adott át a nemzetközi tudományos diákolimpiák magyar résztvevőinek, felkészítő tanáraiknak és az őket támogató szervezeteknek. Az előző év résztvevőire igazán büszkék lehetünk: a magyar tanulók 3 arany, 13 ezüst és 7 bronzéremmel tértek haza, ezen kívül pedig 11-en dicséretben részesültek. A miniszter köszöntő beszédében kiemelte, hogy bár a magyar köznevelés nem támogatja kielégítően a hátrányos helyzetű tanulókat, az ő felzárkóztatásuk mégis fontos programja a magyar oktatáspolitikának és ezért is lenne szükség a nemzeti köznevelés financiális megerősítésére.

A borús gondolatokat hátrahagyva a miniszter bátorító szavakkal fordult az elismert diákok felé. A fiatal tudósok nemzetközi teljesítménye bizonyosságot ad arról, hogy a magyar iskolarendszer versenyképes tudást biztosít, magyar iskolában dolgozva és tanulva is lehet sikereket elérni – mondta Balogh Zoltán, aki azt is előrevetítette, hogy lesznek még magyar Nobel-díjas tudósok.

A beszédben végezetül szó esett arról is, hogy a magyar diákok nincsenek jobban leterhelve, mint más országok diákjai, csupán „rosszul vannak terhelve”, erről pedig számos fórumon lehetne beszélni, köztük a köznevelési kerekasztalon is. Az ünnepség után Balogh Zoltán hivatalos közösségi oldalán ezt üzente: “Ide mindenki fehér ingben jött, de nem az ing számít, hanem a teljesítmény.”

Forrás: edupress.hu
Kép: Facebook

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]