Hat magyar egyetem is elég menő ahhoz, hogy szerepeljen a világranglistán

Idén is összeállította felsőoktatási világrangsorát a Times Higher Education (THE) brit szakfolyóirat. A 2015/2016-os listát az angolszász intézmények uralják, de a SOTE, a BME, a DE, az ELTE, a PTE és a SZTE is szerepel a legjobbak között.

A listán szereplő felsőoktatási intézmények mindegyikéről elmondható, hogy kínálatában többféle képzési terület kurzusai is megtalálhatóak és mind indítanak alapszakos képzést. Az intézmények listán elfoglalt helyét olyan szempontok szerint állapítják meg, mint a tanulási környezet (pl. oktatók és hallgatók aránya, az alapszakos diplomák és a doktori oklevelek aránya, stb.), a kutatás menősége minősége (az intézmény akadémiai megítélése, a kutatásból származó bevétel), a publikációk száma, a piaci bevétel, illetve a nemzetköziség (külföldi oktatók és hallgatók aránya, külföldi társszerzők publikációs munkája).

A lista abszolút győztese a California Institute of Technology (CalTech) – immár ötödik éve – , második lett Oxford, harmadik helyen a Stanford áll, negyedik lett a Cambridge, az ötödik pedig az MIT. A Harvard 12 év után most először került ki a legjobb négyből, ez alkalommal a hatodik helyen végzett. A rangsor első tíz helyén egyébként brit és amerikai intézmények állnak – egy kivétellel, a svájci ETH Zürich a kilencedik lett.

A világrangsorra magyar egyetemek is bekerültek, így mi is büszkék lehetünk. A Semmelweis Egyetem a 501-600-as kategóriába került, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem pedig a 601-800. kategóriába jutott be.

A teljes listát ITT találjátok.

Forrás: eduline.hu

Kép: harvardsmhl.org

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]