Több kreditet félévenként!

Nehezebb lesz megtartani az állami ösztöndíjas helyeket a 2015/2016-os tanévtől. Az állami (rész)ösztöndíjas hallgatóknak eddig minimum 15 kreditet kellett egy félév alatt teljesíteniük ahhoz, hogy ne sorolják át őket önköltséges képzésre, de ez most 18 kreditre növekszik.

Július elején fogadták el az új felsőoktatási törvényt, amely tartalmazza ezt a módosítást. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint a szabály 2015. szeptember 1-jétől lép életbe, viszont csak a 2016. augusztus 31. utáni átsorolásoknál fogják alkalmazni.

Vagyis akik az előző tanévben nem szereztek legalább 36 kreditet, nem kell aggódniuk, de a következő tanévben már érdemes erre odafigyelni, különben jön az átsorolás. Az ösztöndíjas hallgatóknak emellett el kell érniük az egyetemük tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározott minimális tanulmányi átlagot is.

Természetesen az átsoroláskor – amiről az egyetemek és a főiskolák minden év július 31-éig döntenek – önköltséges hallgatók is átkerülhetnek ösztöndíjas képzésre. Ilyen esetben a megüresedő állami ösztöndíjas helyeket töltik fel a legjobb tanulmányi átlagot elérő önköltséges hallgatókkal.

Forrás: eduline.hu

Fotó: nullker.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]