Gyakornoki lehetőség az Országgyűlésben

Az Országgyúlés elnöke fizetett gyakornoki pályázatot hirdet a Parlament hivatali működése és a törvényalkotás iránt érdeklődő hallgatók számára.

A program 2015 októberétől 2016 áprilisáig tart, és 14 hallgató vehet részt, heti 20 órában.

A program első részében előadás-sorozaton vehetnek részt a felvételt nyert hallgatók, amely során megismerhetik az Országgyűlés, a bizottságok, frakciók és az Országgyűlés Hivatalának munkáját. Emellett részt vesznek a plenáris ülésen, a bizottsági üléseken, a bizottság elnöki üléseken és a Házbizottság ülésén. A program második részében állami hivatalokat látogatnak meg, többek között a Köztársaságelnöki Hivatalt, az Állami Számvevőszéket, a Miniszterelnökséget, valamint gyakorlati feladatok is várnak a résztvevőkre a Parlament különböző szervezeti egységeiben.

A díjazás fővárosi felsőoktatási intézményben tanuló hallgatóknak havi bruttó 35 000 Ft., vidéki főiskolásoknak és egyetemistáknak pedig bruttó 50 000 Ft.

Elsősorban politológus, jogász és igazgatási területen tanuló hallgatókat várnak, de várják a gazdasági és biztonság- és védelempolitikai  tanulmányokat folytatók jelentkezését is. Alapképzés esetén legalább a harmadik, de legfeljebb a negyedik félévben kell aktív nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkezni. Mesterképzés esetén legalább az első, de legfeljebb a második, osztatlan jogászképzés esetén pedig legalább az ötödik, de legfeljebb a nyolcadik félévben kell tanulmányokat folytatni.

A jelentkezés feltétele ezek mellett a két utolsó lezárt félév 4,00-t elért kredites tanulmányi átlag.

Ha felkeltette érdeklődésedet a pályázat és megfelelsz a feltételeknek, küldd el fényképes önéletrajzodat és egyoldalas bemutatkozó leveledet postai, valamint elektronikus úton is az alábbi címre:

Dr. Bárány Tibor törvényhozási főigazgató-helyettes, Országgyűlés Hivatala, 1055. Budapest, Kossuth tér 1-3.

osztondijas-parl@parlament.hu

A pályázat leadásának határideje: 2015. Szeptember 15.

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni dr. Bősi Ferencnél, a bosi.ferenc@parlament.hu e-mail címen lehet.

Bővebb információt és a pályázati kiírást itt találtok.

(Kép: szmm.gov.hu)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]