1 BIT is sokra megy

A bit az informatikában az információ alapegysége – ennél találóbb nevet nem nagyon adhattak volna az ELTE IK HÖK hallgatói újságjának, amelyről a főszerkesztővel, Berze Andrással beszélgettünk.

Az elmúlt hónapokban sajnos elég kaotikus volt a megjelenés, amiben rengeteg dolog közrejátszott. A következő félévtől minden hónapban egy szám jelenik majd meg, ezeket valamilyen kiemelt esemény köré csoportosítjuk majd, így a hallgatóink nem maradnak majd le a legfontosabbról” – kezdi András, aki nemrég vette át a lap főszerkesztői pozícióját.

Mindkét szemeszterben 4+1 szám jelenik meg, az ősziben mindig van egy Gólya-BIT, amit a felvételi határozattal postáznak ki az új hallgatóknak, a tavasziban pedig egy tudományos különszám, amely a karon zajló kutatásokkal és egyéb érdekességekkel foglalkozik – ilyenkor általában oktatók is publikálnak a lapban.

A magazin A5-ös méretű, 28 oldal, amelyből csak a borító színes, de a fekete-fehér belső oldalakat és cikkeket is képek illusztrálják. A rovatok jelenleg erőteljes átalakításon esnek át, számos korábban állandó téma került ki a lapból, helyettük pedig új cikksorozatok indulnak.

A magazin ezres példányszámban jelenik meg, amelyből a hallgatók mellett az oktatók is kapnak. A tudományos különszámot elsősorban rendezvényekre, nyílt napokra és hasonló eseményekre viszi ki a HÖK, hogy az ELTE-n kívülre is eljuthassanak a karon zajló kutatások.

Tartalmilag nem kizárólag csak a C++-ról meg a html-ről szól a lap: „Igyekszünk összegyűjteni az aktualitásokat – ami az össze-vissza megjelenés miatt kifejezetten nehéz volt az utóbbi időben –, hogy a hallgatók mindig tájékozottak legyenek a szoctámmal, versenyekkel vagy egyéb őket érintő dolgokkal kapcsolatban. A magazinban mindig van Sudoku és Griddler, valamint sikerült újjáélesztenünk a hónapokig hiányzó viccrovatot is, ezek nagy népszerűségnek örvendenek a hallgatók körében. Megpróbálunk közéleti és szakmai témákkal is foglalkozni. Jómagam egy videojátékokkal és azok határterületeivel foglalkozó rovatot vezetek, de a legutóbbi számmal egy androidos, és egy, az informatika gyakorlati oldalát feszegető cikksorozatot is indítottunk, hogy minél több olvasó igényeit elégítsük ki” – teszi hozzá a főszerkesztő.

Azokban a témákban, amelyek a HÖK-ön keresztül érintik a hallgatókat (szoctám, levlisták, külföldi ösztöndíjak, reformok, stb), általában az Önkormányzat bizottságainak tagjai vagy elnökei írják a cikkeket, hiszen ők a témában a legnaprakészebbek. „Emellett elsősorban a Kar hallgatóit szoktam felkérni, hogy írjanak cikkeket vagy előre megadott, vagy általuk választott témákban. Ez 5-6 megbízható embert jelent, a jövőben mindenképp szeretném, ha több írót sikerülne bevonni a magazin életébe, illetve jövő ősztől szeretnénk a lapot kéthetente megjelentetni” – mondja el András.

A BIT-ről további információkat a lap Facebook-oldalán találhattok.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]