Előrelépés a transzparencia ügyében

Ösztöndíj NEKED! címen indított blogot a Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata, ami nagy segítséget nyújt a hallgatóknak az ösztöndíjrendszer átláthatóságában.

Az utóbbi időben érezhetően nagyobb hangsúlyt kapott a transzparencia egyetemi körökben is, főként a hallgatói önkormányzatok működése és az ösztöndíjak elosztása kapcsán. A Bölcsészkart sújtó listabotrány és a média által feltárt visszaélések hatására megcsappant a hallgatók bizalma az őket képviselő társaik irányába. Ezért is örvendetes újdonság a TTK részéről, hogy egy könnyen átlátható felületen számolnak be rendszeresen a hallgatókat talán leginkább érdeklő témáról, az ösztöndíjak kiosztásának hátteréről. Bár elsősorban a kar hallgatói számára lehetnek érdekesek az adatok, minden karra vonatkozó általános információkat is kapunk.

Az Ösztöndíj NEKED! láthatóan rendszeresen frissül és tájékoztat az ösztöndíjakkal kapcsolatos aktualitásokról: határidők, pályázók száma, elbírálás menetének állása, kifizetések időpontja, késő kifizetések oka. Ahogy írják: “Személyiségi jogokat nem sértve tárjuk fel a pályázatok útját a leadástól a pénz megérkezéséig.” Bemutatják az ELTE-n igénybe vehető támogatási formákat, és érthetően magyarázzák el, mennyi összeg jut egy hallgatónak. A háttérmunka bemutatásával a HÖK működési rendszere is kirajzolódik, valamint az is kiderül, mennyi pénzből gazdálkodik az Ösztöndíjbizottság.

Szeptemberben Zaránd Péter frissen megválasztott EHÖK elnök a transzparencia fontosságát hangsúlyozta. Úgy tűnik, ez most náluk is megvalósul, hiszen folytatni akarják a TTK HÖK által megkezdett irányvonalat.

Megkerestük a bloggal kapcsolatban Béni Kornél HÖK elnököt, aki válaszolt kérdéseinkre.

Honnan jött az ötlet a blog elindítására?

A blog indítását Kovács Fanni szociális elnökhelyettessel találtuk ki. Most ő kezeli, és társaival együtt magánszemélyekként írják a bejegyzéseket. A kezdeményezést a TTK HÖK vezetése is támogatta, így a HÖK hivatalos felületein is megjelennek a bejegyzések.  Amiben sok pluszt ad ez a blog, azok az apró részletek, amik nagy jelentőséggel bírnak, és ezek nyilvánossága és átláthatósága nem magától értetődő. A motiváció talán leginkább az, hogy sokan információforrásul nem a hivatalos felületeket, szabályzatokat választják, hanem blogokat, hírportálokat. Ha nem tudjuk elérni, hogy a hivatalos felületen keresgéljenek, akkor egy ilyen felületen kell megjelentetni a hiteles információkat.

Mik az eddigi tapasztalatok? A hallgatókat érdekli a transzparencia ilyen formában?

Az a személyes meglátásom, hogy a hallgatókat sokkal inkább a transzparencia hiánya érdekli. Sok, jellemzően hiányolt információ egyébként megtalálható, csak nincs annyira szem előtt. Könnyű azt állítani, hogy valami el van titkolva, és olyankor hirtelen  fontos lesz az adatok nyilvánossága. Amikor nyilvánossá válik, csak unalmas adatok tömegének tűnik. A hallgatókat az érdekli, hogy aktuálisan miért csúsznak az ösztöndíj kifizetések, vagy hogy jövőre mennyi szociális támogatásra számíthatnak. Ezekben a kérdésekben a szóban forgó blog, de a Hallgatói Önkormányzat honlapja is naprakész.

Milyen látogatottságot produkál a blog?

Nagyságrendileg 250 olvasónk van, ebből kb. 130 állandó látogató, a tumblr felültén pedig 5 követőnk van. A célközönség – a kar hallgatói – ennél jóval nagyobb, nem egész 6000 fő.  A fő ösztöndíjak, mint a szociális támogatás és a tanulmányi ösztöndíj alapból csak a hallgatók felét érinti. Egyébként az olvasottság másodlagos szempont. Az a cél, hogy a hallgatók hozzájussanak a szükséges információkhoz. Ha már egy valaki olvassa és hasznosnak találja, megéri csinálni.

Milyen eredményt vártok tőle? Szerintetek fog nőni a hallgatók bizalma a HÖK irányába?

Nagyon örülök neki, hogy működik egy ilyen blog. Amit várunk tőle, az rettenetesen egyszerű: az általános vagy aktuális információt igénylő látogató megtaláljon mindent, amire szüksége van. Mi igyekszünk minden ilyen adatot elérhetővé tenni. Azt nem állítom, hogy tökéletesen gazdálkodunk és végezzük a munkánk erre vonatkozó részét, de mindent nyíltan felvállalunk. Ezt mindenkinek meg kellene tenni, aki hasonló pozícióban van. Nem várom, hogy aki bizalmatlan a HÖK-kel szemben, csupán ennek a blognak a hatására megszeresse azt, viszont nagy sikernek értékelném, ha néhány tévhitet sikerülne eloszlatni. De a fő cél nem ez, hanem az érdeklődő hallgatók teljes körű informálása.

Kép forrása: osztondij.tumblr.com

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]