OMHV: ne csak nyavalyogj, tölts!

Elaludtál órán az unalomtól? Készültél, de a tanár könyörtelenül megbuktatott? Megtaláltad a világ legrettenetesebb, legszükségtelenebb vagy legnehezebb tárgyát? Vagy épp ellenkezőleg – belebotlottál egy felkészült, korrekt tanárba, aki örömmámorrá tette még a vizsgát is? Esetleg felvetted életed legérdekesebb kurzusát?

Miért tartanád magadban ezeket az élményeket, miért ne könnyítenél a mimózalelkeden, főleg, ha ezzel másokon is segíthetsz? Itt a lehetőség, hogy az OMHV kérdőíveinek kitöltésével ismét elmondhasd véleményedet a kurzusaidról, oktatóid munkájáról – természetesen névtelenül. A Neptunban megjelenő kérdőívek kitöltése, amelyre legkésőbb január 30-ig van lehetőséged, legfeljebb tíz percig tart, az anonim válaszokból készített riportot a kurzus oktatója, a tanszékvezető és a dékán kapja meg. És nem, nem felesleges a kitöltés: ha az összegyetemi szintű kitöltöttségi arány meghaladja az 50%-ot, nem az egyes tanszékvezetők döntésén múlik, hogy figyelembe veszik-e a hallgatók véleményét – így elegendő kitöltött kérdőív hatással lehet akár az oktatóink előmenetelére is.

Ráadásul a visszajelzéseket egyre komolyabban kell venni: folyamatosan nő az önköltséges hallgatók aránya, akik komoly összegeket fizetnek ki, hogy az egyetemen tanulhassanak, és ezzel együtt nő az oktatóktól, kurzusoktól elvárt minőség szintje is. Emellett az oktatóknak is (akiknek szintén érdeke, hogy a hallgatók szívesen járjanak az óráikra, és ajánlják azt másoknak is) nagy segítséget jelent, ha tudják, mi az, ami tetszik, és mi az, amin változtatni kellene.

Fontos célkitűzés az OMHV-val kapcsolatban, hogy az eredményeket bárki megismerhesse. Az utolsó nyilvános OMHV-eredmény a 2011/2012. tavaszi félévé, de ígéretet tett az egyetem, hogy a jelenlegi szemeszter végén a mostanival együtt a többi kérdőív eredményét is nyilvánosságra hozza.

Az EHÖK változtatások bevezetését is tervezi a kérdéssorban, köztük új kérdések hozzáadását, amelyek segítségével pontosabb képet kaphatunk a kurzusszervezőkről. Az egyetem 8 karából 4 karon van karspecifikus kérdéssor – cél, hogy mindenhol saját kérdőív legyen, mivel az egyetem rengeteg tudományterületet fed le, és egy ugyanolyan sémára épülő kérdéssor nem mindegyiknél tud releváns képet nyújtani a minőségről. Emellett külön kell választani az oktatói és a kutatói munkakör értékelését is.

A végére jöjjön a szórakoztató rész: január 6-23. között minden karra kivonul az OMHV standja, ahol fotók készülhetnek az arra járó, vállalkozó kedvű hallgatókról. Ezeket a képeket az ELTE Online Facebook-oldalára töltjük majd fel, ahol lájkokkal szavazhatsz a neked legjobban tetszőre. A legtöbb lájkot összegyűjtő hallgatók ajándékokat nyernek, így például BEAC-bérletet vagy ingyenes részvételt az ELTE Karrierközpont képzésein. Bővebb információt az esemény Facebook-oldalán találhattok.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]