Nyílt nap szezon az ELTE-n!

Ha ebben a tanévben fogsz érettségizni, felvételizni BA-ra, BSc-re vagy MA-ra, MSc-re, ha már érettségiztél, de érdeklődsz az ELTE-s képzések iránt, vagy nem tudod eldönteni, merre indulj majd tovább a gimnázium után, ott a helyed az ELTE novemberi nyílt napjain!

November 14-én a Tanító-és Óvóképző Karon (TÓK), 15-én a Társadalomtudományi Karon (TáTK) tartottak nyílt napot, míg 21-én az Informatikai Karon (IK), 27-én és 29-én pedig az Állam- és Jogtudományi Karon (ÁJTK) várják majd az érdeklődőket, hogy megismerkedjenek a képzésekkel és a karok oktatóival, hallgatóival, hangulatával.

November 14-én, a tanító, az óvodapedagógus és a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakok mutatkoztak be a TÓKon. A nyílt napon tájékoztatókkal és látogatható órákkal várták az érdeklődőket.

15-én a Társadalomtudományi Kar várt mindenkit TáTKarokkal, aki érdeklődik az alkalmazott közgazdaságtan, a szociális munka, nemzetközi tanulmányok, társadalmi tanulmányok és a szociológia iránt. Az eseményen a szakok bemutatkozása mellett a látogatók kipróbálhatták a Sociopolyt és az épület titkait is feltáró campustúrán is részt vehettek.

Az Informatikai Kar képzéseivel november 21-én ismerkedhettek meg. A képzések bemutatásán kívül mintaórákon vehettek részt, valamint a hallgatói és egyetemi kutatásokat is megismerhetitek.

A Jogi Karon 27-én a jogászképzés, valamint a kriminológia, és az európai és nemzetközi jog mesterszakok, 29-én pedig a politikatudomány BA és MA, valamint a kar levelező képzései mutatkoznak be. A nyílt napon tájékoztatókon kívül egyetemi előadásokat is ki lehet próbálni. A programra a nyiltnap@ajk.elte.hu-n regisztrálhatsz.

Kép: moderniskola.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]