Pszichósok. Érted! Érted?

A Kortárs Segítő Csoport történetéről, feladatáról és más érdekességekről beszélgettünk Pásztor Anettel és Takács Ritával, a KSCs-ban már 4 éve tevékenykedő aktív tagokkal.

 Kik a Kortárs Segítő Csoport önkéntesei?

Rita: A PPK pszichológus hallgatói közül kerülnek ki a tagjaink, minden év őszén hirdetünk toborzást. Másodéves kortól várjuk a jelentkezőket, akik a felvételit követően egy tréningsorozaton vesznek részt. Elsősorban szakmai team vagyunk, a jobb együttműködéshez nélkülözhetetlen a csoport közösség jellege. Így ezek a tréningek nemcsak a segítő beszélgetés alapjait foglalják magukban, hanem a csoportközösség kiépítését is.

Jelenleg körül-belül 40 aktív tagunk van, a csoportunk már több mint 15 éve működik az egyetemen.

 Mit jelentett Nektek szakmailag és emberileg az, hogy annak idején kortárssegítők lettetek?

R: Úgy gondolom, hogy mindannyiunk életéhez és tanulmányaihoz nagyon sok pluszt ad ez hozzá, hisz például amióta én másodéves alapszakosként csatlakoztam, ez a közeg jelentős részét teszi ki a mindennapjaimnak. Ráadásul az újaknak nagy segítség az, hogy kapcsolatba kerülhetnek idősebbekkel, akik segítenek az ő kibontakozásukban is. Összességében hatalmas lehetőséget kaptam az Egyetemtől azzal, hogy ez a csoport létezik, és olyan ügyet képvisel, melyért érdemes tenni.

Anett: Velem is hasonlóképpen alakult. Ezen kívül fontos önismereti tapasztalatokkal is gazdagodtam az évek során, illetve neves szakemberektől is tanulhattam a külső képzéseink során.

Az egyetemi tanulmányi tapasztalat nagyon fontos, ám a segítő beszélgetés további felkészülést is igényelhet…

A: Igen, e célból az Életvezetési Diáktanácsadó vezetője, Murányi Irén tanárnő a mi szakmai vezetőnk, aki a kortárssegítő generációkat mindeddig végigkísérte és szakmai tanácsokkal támogatja munkánkat. Ez egyben szupervíziós és tréning alkalmakat jelent, amivel egyengeti és tanítja meg nekünk a későbbi professzionális pszichológusi munka alapjait. Emellett mi magunk is tartunk belső tréningeket, ahol a csapatépítés mellett szakmai tudásanyag kérdéseivel és alkalmazásával.

 Egykori pszichológushallgatóként még én is több alkalommal találkoztam a pszichológiát körüllengő misztériumokkal. Gondolom, Ti halmozottan kerültök ilyen helyzetekbe…

A: A csoportunk egyik célja a pszichoedukáció, hogy a közvetlen beszélgetések során tudjunk magáról a pszichológiáról is szót ejteni,  az érdeklődőknek válaszolni. Erre több lehetőség is adódik, hiszen gyakran és sok helyen megjelenünk az egyetemi campusokon és rendezvényeken, ezáltal képviseljük is a szakunkat és pszichológushallgató társainkat.

Visszakanyarodva a csoport közvetlen feladatához – Miben tudtok segítséget nyújtani?

A: A kortárs segítésben a mi legnagyobb előnyünk – ahogyan az számos szakirodalomban és külföldi más kortárs segítő csoportok tevékenységében is megjelenik – az életkorunkból fakad, hiszen mi is hasonló nehézségekkel nézünk szembe, mint a hozzánk fordulók, például a családtól való leválás, az egyetemre való bekerülés, esetleges kollégiumi lét, szerelmi bánat, tanulmányi nehézségek stb. Élethelyzetünkből adódóan ezek a leggyakrabban felmerülő témák, ám tulajdonképpen bármilyen kérdéssel, felvetéssel érkezhetnek hozzánk a hallgatók, hiszen nagyon egyéni az, hogy kit éppen mi foglalkoztat.

Átlagosan mennyien kérnek tőletek segítséget?

R: Évente közel száz hallgató fordul hozzánk, a különböző karokról arányosan, de mivel köteleznek minket a pszichológus etikai normák, így a titoktartás ránk is vonatkozik, ennél részletesebb adatokat nem tudunk ezzel kapcsolatban mondani.

Mindemellett az utóbbi időben az Erasmus-program kereteiben Magyarországon lévő vendéghallgatókkal is foglalkoznak a csoportunk tagjai, angol nyelven.

Milyen eredményeket tudtok elérni?

R: Mi másként gondolkodunk ezekről a folyamatokról és inkább az a nagy eredmény, hogy megvan az az ingyenes lehetőség, hogy a hallgatók maguk fejlődhetnek életvezetésükben.

Hogyan dől el, hogy egy-egy adott segítségkérővel végül ki fog foglalkozni?

A: Amennyiben valaki például e-mailen (info@kortars.elte.hu) keresztül fordul hozzánk, felajánljuk, hogy a honlapunkról, ahol elérhetőek a tagjaink adatai, válassza ki ő maga, hogy kihez szeretne kerülni. Személyes megkeresés esetén pedig általában az dönti el a kérdést, hogy ki éppen az aktuális ügyeletesünk.

Ha már a személyes megkeresést említetted, hogy érhetünk el Titeket?

R: Az ügyeleti rendünk elérhető a honlapunkon, de alapvetően minden campuson igyekszünk olyankor ügyeletet biztosítani, amikor a lehető legtöbb hallgatónak van szabadideje. Kedden hagyományosan a PPK Kazinczy utcai épületében ügyelünk, illetve ugyanezen a napon a TÓK-on is (Tanácsadói szoba), ezen kívül a TTK-n szerdán a HÖK tárgyaló, 00.732-es teremben és a Bárczin a szintén HÖK tárgyaló A/62-ben és csütörtökönként pedig a BTK D épületében (alagsor -119).

A: Itt szeretném továbbá kiemelni, hogy nem csupán kétszemélyes helyzetben találkozhatnak velünk, egyéb más programokat is szervezünk, mint hetente filmklubokat, önismereti játékokat, továbbá segítjük az egyetemünkön speciális szükségletű hallgatók életét, közlekedését, valamint a rendezvényeken is képviseltetjük magunkat, játékokkal (pl.: KÉJ, azaz saját fejlesztésű játékunk a Kortárs Életút Játék), tesztekkel várjuk az érdeklődőket.

Csatlakozhattok hozzánk az olvasók a facebook-on is, itt naprakész információkat találtok a csoportról és a programjainkról!

ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]